Tömegével érkezek családok a magyar határhoz egy nappal azután, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. Annak ellenére, hogy az ukrán vezetés péntektől hadkötelezettséget rendelt el az országban (a döntés értelmében 18–60 év közötti férfiak nem hagyhatják el az országot), férfiakat is látunk Beregsuránynál. A település és Asztély közötti határátkelőhely felé haladva tegnap napközben – a csütörtök estéhez hasonlóan – csupán elvétve hallunk ukrán szóváltásokat. Többségében kárpátaljai magyarokkal találkozunk. Tőlük tudjuk meg, hogy az autós sor a határ túloldalán körülbelül öt kilométer hosszú, és ötszáz gyalogos várakozik jelenleg. Egy beregszászi magyar családfő, Lajos gyalog jött át Magyarországra családjával. Három órát várakoztak, míg átértek.
Izgultunk, de a hadkötelezettség ellenére semmilyen bonyodalom nem volt az átlépésnél. Akinek van magyar útlevele, és van benne pecsét, tehát igazolni tudja, hogy korábban belépett Ukrajna területére, azt gond nélkül átengedik. Akinek nincs pecsétje, annak hiába van magyar útlevele, sajnos nem tud átjönni. Több embert visszafordítottak szemem láttára az ukrán határőrök.
– Milyen a helyzet Beregszászon? Pánikolnak, félnek a polgárok?
– Hasonló a helyzet, mint a világjárvány kitörésekor volt. Az emberek mindent felvásároltak a boltokból, gyógyszertárakból. Üzemanyagot már nem lehet kapni, pénzt nem lehet felvenni a bankautomatákból, a pékségek pedig már kenyeret sem sütnek. Azt hallottuk, hamarosan kopogtatni fognak, s akit otthon találnak, besoroznak. Aki tud, az menekül.
– Visszatérnek Kárpátaljára, ha mérséklődik a helyzet?
Természetesen. Hát hogyne jönnénk vissza? Ez az otthonunk.
Lajosék három kisgyermekkel utaznak Budapestre hozzátartozókhoz. Csupán néhány napig terveznek maradni. Úgy vélik gyorsan rendeződik a két ország közötti konfliktus. Hozzájuk hasonlóan a határon átkelt kárpátaljai magyarok többségének van kihez menni, s csak ideiglenesen jönnek hazánkba. Ám találkoztunk olyan személlyel is, aki szállodában tölti a következő éjszakákat, majd pihenés után albérletet keres. Miközben beszélgetünk, a határőrség gurul mellénk. Afelől érdeklődnek ki merre tart, van-e aki elviszi őket, majd a határtól fél kilométerre található fűtött büfébe küldik Lajosékat. Elbúcsúzunk tőlük, közben újabb család közeledik felénk.
Az unokák Kanadában élnek. Néhány héttel ezelőtt érkeztek hozzánk látogatóba, Munkácsra. Erre nem kitört a háború?
– mondja István, aki csupán a két gyermeket kísérte át a határon. Megvárja velük a Budapestre tartó fuvart, s már indul is vissza szülőföldjére.
– Nem fél? Azért ez veszélyes…
– Mitől féljek? 66 éves vagyok. Engem már nem visznek sehova, az oroszok meg úgyse jönnek felénk – mondja. Istvántól megtudjuk, hogy az oroszok Kárpátalján továbbra sem lőttek ki semmit. A magyar határtól 270 kilométerre található Ivano-Frankivszk melletti repülőtért érte találat még csütörtökön. A határ és a büfé között Beregsurány önkormányzatának sátra áll. Forró teával, üdítővel kínálják a menekülteket. A háborús helyzet következtében egyébként a magyar kormány, valamint a karitatív szervezetek mellett civilek tömege ajánlja fel a segítségét a menekülteknek. Az otthonukat elhagyni kényszerülő kárpátaljai magyarok támogatására a közösségi médiában egyebek mellett létrehozták a Kárpátaljai magyarok !!segítség !!, valamint a Kárpátaljai Magyarok Befogadása nevű csoportot is, ahol ingyenes szálláslehetőséget és ingyenes fuvart ajánlanak a rászorulóknak, de hasonló kezdeményezésekről lehet olvasni a Segítségnyújtás (Ukrajna) elnevezésű Facebook-csoportban is. Az adminisztrátorok hangsúlyozták: minden magyar felelős minden magyarért!
Borítókép: Beregsurányi határátkelő, kárpátaljai menekültek érkeznek a magyar-ukrán határon az Ukrajnában kitört háború elől menekülve (Fotó: Kurucz Árpád)
