Fizetett utazásokkal, jó hotelekkel és éttermi ebédekkel vásárolják meg az újságírókat a különböző NGO-k, hogy az ő narratívájuk szerint jelenítsék meg a különböző országokat a nemzetközi médiában. A lapunk birtokába került Skype-beszélgetésen Andrej Nosko, a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) korábbi igazgatója egyebek mellett arról beszélt, hogy több alkalommal is fizetett egy-egy újságírónak az említett célból.
Nagyvonalúan elszámolt költségek
Szavai szerint még az OSF vezetőjeként azért is bérelt fel újságírót, hogy az ösztöndíjas think-tankjük publikációját promótálja, de egy alkalommal egy egész hónapra is felbérelt egy médiamunkást, hogy antikorrupciós ügyekről írjon. Hozzátette,
mivel kényes kérdés gázsit fizetni az újságírónak, ezért jellemzően „csak” a költségeket állják. Az említett esetben, egy hónap alatt csaknem tízezer eurót tett ki az újságíró szállására, étkezésére, utazására, valamint a tolmácsolásra elszámolt összeg.
Nosko beszámolójából az is kiderül, hogy
megvannak a jól bejáratott embereik az ilyen feladatokra.
Például Andrew Connelly, aki korábban a migrációs válság kapcsán támadta a bevándorlást ellenző országokat, köztünk hazánkat is. Connelly egyebek mellett a leszboszi menekülttáborban kitört tűzesetért is közvetve a magyar és a lengyel kormányt hibáztatta, mert a két állam elutasította a kötelező elosztási kvóták rendszerét. Emellett szélsőjobboldalinak titulálta a Fideszt, és azt a valótlanságot írta egy helyen, hogy a magyar kormány éhezteti a menedékkérőket.
Kiszínezett botrányok
Andrej Nosko kitért arra is, hogyan hasznosíthatók azok az anyagok, amelyek nem férnek be a napi politikával foglalkozó olyan nemzetközi lapokba mint a Politico vagy a Financial Times. Úgy vélte, ezeket magazinokban lehet elsütni, részletesebb, riportosabb formában. Erre a célra szerinte a New Europe, a Visegrád Insight vagy éppen a National Geographic is alkalmas. Kiemelt fontosságúnak nevezte, hogy az adott sztori megragadja a lapok figyelmét, s
ezért szerinte akár kreálni is lehet a hírértéket.