Az Európában egyedülálló méretű, százdarabos e-busz-flotta 5343 tonnányi szén-dioxid-megtakarítást jelent évente a legnagyobb környezeti ártalomnak kitett főváros és a nagyvárosok mintegy hárommillió lakosa számára
– nyilatkozta Pafféri Zoltán, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója budapesti sajtótájékoztatóján. A Volánbusz és konzorciumi partnere, a Mobiliti Volánbusz Kft. összesen száz elektromos autóbusz beszerzésére nyújtott be sikeres pályázatokat a Zöldbuszprogramban. A közlekedési vállalat az első negyven jármű szállításáról tavaly júliusban kötött megállapodást. A társaság a Mercedes-Benz eCitaro típusú elektromos autóbuszokat szeptembertől egyes kiemelt rendezvényekkel kapcsolatos személyszállítási feladatok során tesztelte, hogy – a töltő-infrastruktúra kiépítése után – az így szerzett üzemeltetési tapasztalatok hasznosításával állhassanak forgalomba a közösségi közlekedésben. Emellett októbertől munkanapokon négy jármű próbaüzemben közlekedett a fővárosi agglomeráció egyes autóbuszvonalain is azért, hogy menetrend szerinti forgalomban is tesztelhessék őket az utasok, az autóbuszvezetők és a szakemberek.
Pafféri Zoltán a sajtótájékoztatón kiemelte:
Társaságunk a MÁV–Volán-csoport fenntarthatósági célkitűzéseivel összhangban az autóbuszállomány fiatalítása mellett fokozatosan annak zöldítésére is törekszik új, alternatív meghajtású, lokálisan alacsony vagy zéró károsanyag-kibocsátású járművek forgalomba állításával. A kényelmes, korszerű és környezetkímélő buszok előnyeit elsőként a fővárosi agglomerációs térség utasai élvezhetik. A Zöldbuszprogramban elnyert támogatás ugyanis egyedülálló lehetőséget biztosít arra, hogy az itt közlekedő autóbuszokat ne hagyományos, dízelüzemű járművekre, hanem korszerűbb, a jövő technológiáját képviselő zöldautóbuszokra cserélhessük.
A Volánbusz idén már március 1-jétől a közösségi közlekedésben kamatoztatja a tapasztalatokat. A társaság Hunyadi úti telephelyén hamarosan lezárul a töltőinfrastruktúra kiépítése, és az első tíz jármű menetrend szerinti forgalomba áll a Budakeszit érintő 22-es, 22A-s, 222-es és a 188E jelzésű agglomerációs autóbuszvonalakon. Néhány héten belül a további harminc zöldbusz is megérkezik a 40-es, 40B-s, 40E-s, 88-as, 88A-s, 188-as 188E-s, 140-es, 140A-s, 140B-s, 240-es, 172-es, 173-as és 272-es vonalakra, ami Budaörs és Törökbálint térségében is jelentős előrelépést jelent az utaskiszolgálás színvonalában.