időjárás 10°C Amália 2022. október 7.
logo
Láng Zsolt: Amikor nem csak kedveskedve mosolyogni, közhelyeket pufogtatni és ígérgetni kell, megáll a baloldal tudománya

„Hiszek abban, hogy Budapest egy erős, nemzeti és polgári hagyományokkal rendelkező város”

Harangozó Éva
2022.03.31. 05:50
 „Hiszek abban, hogy Budapest egy erős, nemzeti és polgári hagyományokkal rendelkező város”

Az elmúlt két és fél évben egyértelműen látszik, hogy az történik Budapesten, ami az országban 2002 és 2010 között – fejtette ki lapunknak a Fidesz–KDNP budapesti frakcióvezetője. Láng Zsolt szerint az elmúlt években az Orbán-kormánynak fontos volt Budapest: ha csak a legutóbbi fejlesztéseket nézzük, megépült a nemzetközi építészszakma által is elismert Magyar Zene Háza, megújult az Operaház és a Postapalota is.

– Lassan öt hónapja, hogy kirobbant a Városháza-ügy, vagyis a főpolgármesteri hivatal épülete értékesítésének a szándéka, amelyhez kapcsolódóan jutalékos rendszerről, csúszópénzekről, az üzletre rámozduló hatpárti koalíciós cápákról értesülhetett a közvélemény. Alakult egy fővárosi vizsgálóbizottság is, a hatóság pedig tizennégy feljelentés alapján több ügycsoportban jelenleg is nyomoz. A vizsgálóbizottság megalakulásakor a testület tagjaként azt nyilatkozta, hogy „végére fogunk járni az ügyeknek”. Ez mennyiben sikerült?

– A Városháza-botrányt vizsgáló bizottság legfőbb érdeme, hogy ismét ország-világ előtt nyilvánvaló lett, hogyan viszonyul a baloldal a rábízott közvagyonhoz.

Ahogyan azt is láthatta mindenki, milyen a főpolgármester, amikor kizökken a neki megírt „aranyos értelmiség” szerepéből és az igazi arcát mutatja: demagóg, goromba és trágár.

A Városháza-ügyben továbbra is megalapozottnak gondoljuk, hogy megvolt a szándék a főváros egyik szimbólumának és egyben központjának az értékesítésre, amelyet valószínűleg a nyilvánosságra került hangfelvételek akadályoztak meg. Az azonosított, a korrupcióval megvádolt szereplők közül senki nem tagadta, hogy ő hallható az Anonymous által közzétett hangfelvételeken, még Bajnai Gordon volt miniszterelnök sem, aki többek között baloldali gazdasági „cápákról” beszélt a fővárosi közpénzek kapcsán. Most a rendőrségen a sor, hogy a nyomozás megfelelő és jogi erővel bíró válaszokat adjon a napvilágra kerül tényekkel kapcsolatban. Remélhetőleg kiderül az igazság. A Városháza-ügy érintettjei a hatóság előtt már nem bújócskázhatnak és üzengethetnek, mint azt a vizsgálóbizottsággal tették, kötelező megjelenniük és vallomást tenniük. Annak is következménye van, ha utóbbit megtagadják.

– Karácsony Gergely a megválasztása óta azt hangoztatja, hogy a kormány ki akarja véreztetni a fővárost, elvonva annak pénzügyi forrásait. Ehhez képest több mint negyven tanácsadót foglalkoztat a főváros, akikre évente körülbelül négyszázmillió forintot költ. Ez hogyan egyeztethető össze a főpolgármester azon korábbi ígéretével, miszerint a spórolást magukon, a politikai vezetésen kezdik?

– Aranyélet van a Városházán, legalábbis a baloldali haveroknak. Karácsonyék állandóan az állítólagos „kivéreztetés” miatt siránkoznak, és erre hivatkozva leépítik a budapesti közszolgáltatásokat. Közben azt látjuk, hogy a fővárosi cégvezetőknek sokmilliós prémiumra jut pénz, a politikai tanácsadó haverok fizetésemelésére jut pénz, a szabálytalan, hibásan kiírt közbeszerzések milliós büntetésének a kifizetésére jut pénz. Gyurcsány emberei anyagilag biztosan remekül élnek a budapestiek pénzén, de az elvégzett munkát sajnos nem látjuk. Gondoljanak bele, sem a főváros vezetésének, sem az őket szolgáló médiának nem számított, hogy milliárdokkal drágább lett a Lánchíd-beruházás, az M3-as metró és a Blaha Lujza tér felújítása! A „kivéreztetett” fővárosi büdzséből a szabálytalanul elkaszált reklámtender miatt évente kieső egymilliárd forint se hiányzik a baloldalon senkinek. A BKV buszmutyinak pedig nincs felelőse. Ezek szerintem mind azt bizonyítják, hogy ha a baloldal bizalmat kap a választóktól, azonnal visszaél vele.

– Áttérve a kerületi ügyekre: a titokzatos maszkos figura, Anonymous a Városháza-ügy után most a baloldali vezetésű városrészek – Óbuda, Kispest, Pestszentlőrinc-Pestszentimre – korrupciógyanús ügyeiről szolgált részletekkel, többek között udvari beszállítókról, baloldali háttéremberekről szólnak a felvételek. Ön szerint mennyire rendszerszintű a korrupció a fővárosban és a kerületekben?

– Bajnai Gordon óta tudjuk, hogy gazdasági „cápák” úszkálnak a baloldal körül. Miért lenne ez másképp a baloldali kerületekben, mint a fővárosnál?! A kérdés számomra inkább az, hogy Karácsony Gergelynek lesz-e bátorsága, hogy kivizsgálja ezeket az ügyeket. Vajon engedi-e neki Gyurcsány Ferenc vagy a fővárosi koalíciós frakciók, hogy az MSZP-s vagy DK-s polgármesterek kétes ügyei után kutasson az átláthatóságra és a demokrácia értékeire oly büszke városvezetés? Mi azt javasoltuk, hogy ha már a Városháza körüli botrány feledtetése céljából létrehoztak egy „bosszúbizottságot” a baloldal által kiválasztott kormánypárti kerületek vizsgálatára, tegyék bele Szaniszló, Kiss és Gajda polgármester urak és holdudvaruk tevékenységét is. A legújabb Anonymous-videókon látható és hallható felvételek, Patek Gábor ténykedésének részletei rémisztőek. Minden jóérzésű budapesti reméli, hogy nem kábítószer-kereskedelemből és más korrupciós ügyekből fedezik Karácsony Gergely vagy Szabó Tímea kampányát, Szaniszló Sándor pedig nem kap ingyen lakásokat a nyertes építési vállalkozóktól a „segítségért” cserébe az általa vezetett XVIII. kerületben.

– Ejtsünk szót Horváth Csabáról, Zugló szocialista polgármesteréről is! Őt a zuglói parkolási botrány kapcsán gyanúsították meg, még házkutatást is tartottak nála. A gyanú szerint – amit egy kiszivárgott vallomás is megerősített – több MSZP-s politikus is kenőpénzt kaphatott annak a cégnek a nyereségéből, amelyiket hozzásegítették ahhoz, hogy a fizetőparkolást működtesse Zuglóban. Az ügyben meggyanúsított Horváth Csaba azt állítja, politikai lejáratókampány indult ellene. Valóban áldozat lenne Horváth Csaba?

– Horváth Csabáról sok minden eszembe jut, de az áldozati szerep a legkevésbé sem. Nála is beigazolódott, hogy aki a leghangosabban kiabál a másikra, annak van a legtöbb vaj a füle mögött. Ahogy az elmúlt években viselkedett, amilyen jelzőkkel és vádakkal illette a nyilvánosság előtt a politikai ellenfeleit, polgármestertársait, őszintén szólva nem lepődtem meg az őt ért vádakon. Valami nem stimmel vele, régóta ismerem, többször megmérettük magunkat egymás ellenében a II. kerület polgármesteri tisztségéért, nem volt ennyire elvadult. A főpolgármester arcát azért megnéztem volna, amikor szembesült tévedésével, hiszen emlékezhetünk arra a felvételre, amelyen kifejti, hogy szerinte Horváth Csabának legalább annyi esze van, hogy tudja, mi az, amiért börtönbe lehet kerülni. Talán így érthető az is, Karácsony Gergelynek miért nem fontos a mai napig a 2020-ban létrehozott „múltfeltáró” bizottságában kivizsgáltatni a budapesti parkolási rendszer kapcsán a zuglói korrupciógyanús ügyet… Mi javasoltuk, hogy hívják be és hallgassák meg az ügyben szereplő Tóth Csabát, Horváth Csabát, Molnár Zsoltot és Baja Ferencet, de valahogy erre nem került sor. Pedig a főpolgármesternek is fontos lenne, hogy tisztázza magát. A kampányában ugyanis átláthatóságot és egységes parkolási rendszert ígért, ehelyett csak az általa aláírt, a zuglói polgármestersége idején megkötött korrupciógyanús parkolási szerződés látott eddig napvilágot. Mindenesetre bízom benne, hogy a nyomozás majd ebben az ügyben is kideríti az igazságot.

– Bár a Jobbik ebben az önkormányzati ciklusban nem jutott be a Fővárosi Közgyűlésbe, a korábban szélsőséges párt most a főpolgármester és a fővárost vezető baloldal választási szövetségese. A Jobbik vezető politikusairól egyre-másra derülnek ki botrányos antiszemita megnyilvánulások, amit több zsidó szervezet is elítélt, Karácsony Gergely és a baloldal azonban mindmáig nem határolódott el ezektől. Mi erről a véleménye?

– Valóban nem választottak be a budapestiek jobbikos képviselőt a Fővárosi Közgyűlésbe, bár ez Karácsonyék koalícióját nem zavarja az együttműködésben. Nem egy fizetős fővárosi pozíciót osztottak ki kétes múltú jobbikos politikusoknak, például a főpolgármester a rendkívüli jogrendben biztosított egyszemélyi döntésével az a Bodor Zoltán lett színházi felügyelőbizottsági tag, aki 2014-ben felvonulást szervezett az izraeli nagykövetség elé a „cionista népirtás” ellen tiltakozva. Ez is jól mutatja Karácsony Gergely lényegét. Biztos mindenki emlékszik, amikor még arról beszélt, hogy Unicumot kell innia ahhoz, hogy elviselje Gyurcsány Ferencet. Most is ugyanazzal a puha gerinccel hajol el az elvi kérdések elől, mint a DK esetében. Gyöngyösi Márton zsidólistázása szerinte nem nácizmus, Sneider Tamás romaverése pedig szerinte csak egy régi történet, cigányverős mondata pedig csak rossz vicc volt. A főpolgármester úgy gondolta, nem érdekeli a választókat, hogy a jobbikos Bíró Lászlónak kampányolt lelkesen vidéken, aki válogatott módon gyalázta a zsidó közösségeket, Judapestnek nevezve a fővárost, tetűcsúszdásoknak az izraeli turistákat. Szerintem pedig ez érdekli az ő szavazóit is. Persze lehet, hogy ő már régóta osztja a pillanatnyi vezérük, Márki-Zay Péter által kifejtett álláspontot, mely szerint a jelenlegi ellenzéki választási szövetség a kommunistáktól a fasisztákig mindenkit képvisel. Szomorú, hogy 2022-ben nem várhatjuk el Budapest első emberétől, hogy egyenes gerinccel és félreérthetetlenül fogalmazzon ebben az alapvető kérdésben: egy demokratikus értékrenddel rendelkező politikusnak semmilyen formában nem fogadható el egy szélsőséges eszmerendszer. Nem lehet olyan hatalmi érdek, amely ezt felülírja.

– Budapestet a Fidesz szempontjából általában nehéz terepnek tartják. Mire számítanak, milyen eredményt érhetnek el a kormánypárt jelöltjei április 3-án?

– Általánosságban elmondható, hogy a jobboldali, konzervatív politikának nemcsak itthon, hanem Európában is nehéz terepnek számítanak a multikulturális nagyvárosok. Talán Madridon kívül nincs is ma olyan főváros a kontinensen, ahol jobboldali, polgári vezetés lenne. Számunkra ez azt jelenti, hogy minden szavazatért duplán meg kell dolgoznia a Fidesznek és a KDNP-nek. Hiszem, hogy az elvégzett évtizedes munkának is köszönhető, hogy Budapestnek két ciklusban is jobboldali vezetése és közgyűlési többsége volt. Úgy gondolom, a rendszerváltás óta ezek voltak a legsikeresebb évek a nemzet fővárosának az életében. Hogy ennek ellenére minek tudható be a 2019-es váltás, arról sokan gondolnak sokfélét. Nekem is határozott véleményem van erről. Az elmúlt két és fél évben azonban egyértelműen bebizonyosodott, hogy az történik Budapesten, ami az országban 2002 és 2010 között. Amikor nem csak kedveskedve mosolyogni, közhelyeket pufogtatni és ígérgetni kell, akkor megáll a baloldal tudománya. Jön az eladósodás, a megszorítások, a haverok pozíciókba helyezése és a korrupciós ügyek. A sikertelenségükre pedig a bűnbakkeresés, a jobboldali kormány gyalázása a haveri médiával karöltve. Hol tart ma Budapest? Gondoljunk a szabálytalan közbeszerzésekre és azok bírságaira, a szemetes közterületekre, a véget nem érő dugókra, valamint a fővárosi és kerületi korrupciógyanús ügyekre! Tarlós István idején Budapest fejlődött, Karácsony Gergely csaknem kétszázmilliárdos tartalékkal vette át a városvezetést. Az elmúlt években az Orbán-kormányoknak fontos volt Budapest, elég csak a legutóbbi fejlesztéseket megnéznünk: a nemzetközi építészszakma által is elismert Magyar Zene Háza, a megújult Operaház, a Postapalota, a milliárdos egészségügyi fejlesztések, az utak megújítására biztosított források vagy a közlekedési fejlesztések és a parkfelújítások. Hiszek abban, hogy Budapest egy erős nemzeti és polgári hagyományokkal rendelkező város, ahol a választók jelentősebb része – az ország más településeihez hasonlóan – a békességet, a felelős kormányzás folytatását és az ország további fejlődését fogja a szavazatával támogatni.

Borítókép: Láng Zsolt, a Fidesz–KDNP budapesti frakcióvezetője (Fotó: Bach Máté)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.