A Nézőpont Intézet vezetőjét annak apropóján kérdeztük, hogy – mint arról lapunk is beszámolt – hétfőn reggel politikai támadás ért jobboldali lapokat kevesebb mint egy héttel a választások előtt.
Mráz Ágoston: Most kell felébredniük azoknak, akik elhitték, hogy a baloldal a sajtószabadság elkötelezett híve
Komoly erők próbálják befolyásolni a választásokat – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Mráz Ágoston Sámuel a Ki nyer ma? című, a Nézőpont Intézet által szervezett kutatói konferenciát követően hétfőn.
Mindennek hatása van a választás végeredményére – fejtette ki a Nézőpont Intézet vezetője. – A ma bemutatott közvélemény-kutatások értelemszerűen nem ma reggel készültek, ezért a mai támadás pontos hatását nem tudjuk megjósolni – magyarázta. Mráz Ágoston arra számít, hogy a külföldi erők általi, etikátlan akció a Fidesz-szavazókat felrázza majd, pontosabban azokat, akik úgy érezték, hogy nélkülük is esélyesek a kormánypártok a folytatásra.
További Belföld híreink
– A hekkertámadás is azt mutatja, hogy a választásnak tétje van, és komoly ellenfelei vannak a kormánynak, olyan ellenfelei, akik valójában azt szeretnék, ha Magyarország belesodródna a háborúba, nem pedig az Orbán Viktor által képviselt kimaradás- és békepártiságot tudná fönntartani az ország – fogalmazott.
Mint mondta, komoly erők próbálják befolyásolni a választásokat, az igazgató azonban ellenhatásra számít, amely a jobboldali szavazótábor felrázását eredményezheti.
Mráz Ágoston szerint a külföldi hekkertámadás egyértelműen választási manipulációnak minősül.
– Üzenjük az EBESZ-nek, hogy jelentésében ne csak a kormányon találjon kritizálni valót, hanem a hekkertámadás mögött álló Anonymust és a mögötte álló erők etikátlan eljárását is ítélje el, és lássa azt, hogy hazánkban komoly csoportok szeretnék, ha Magyarországon nem szabad és tisztességes választások lennének – mutatott rá az igazgató.
Lapunk arra is kíváncsi volt, hogy vajon számíthatunk-e a baloldal és az őt támogató külföldi erők részéről a vasárnapi választások bojkottálására. Mráz Ágoston válaszában elmondta, a teljes eszköztárra számíthatunk.
– Márki-Zay Péter azt állítja, hogy kétharmaddal fog győzni, amit élő ember rajta kívül még nem jósolt, a közvélemény-kutatások pedig még csak hasonló számarányt sem mutatnak, ennek fényében nem lenne meglepő, ha vereség esetén csalást kiáltana a baloldal miniszterelnök-jelöltje, és a hozzá közel álló aktivistákat is erre buzdítaná – hívta fel a figyelmet.
Az igazgató szerint az egyetlen megoldás a helyzetre, ha a Fidesz–KDNP nagyon egyértelmű előnnyel győz, mert az a vereség beismerésére kényszerítené a baloldalt, azonban ha a Fidesszel szimpatizálók otthon maradnak, és szoros eredmény születik, akkor instabilitásra, felforgatásra és hazugságkiáltásra lehet számítani, a baloldali csaláskiáltások szerepe pedig megnő.
Aki komolyan elhitte a baloldalnak, hogy a sajtószabadság elkötelezett híve, az legkésőbb most kell, hogy felébredjen, aki pedig korábban is realista volt, az eddig is tudta, hogy ez egy olcsó trükk csupán
– zárta Mráz Ágoston Sámuel.
A Ki nyer ma? című, a Nézőpont Intézet által szervezett kutatói konferencián bemutatták az Alapjogokért Központ, a Nézőpont Intézet, a Real-PR 93., a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány, valamint a Társadalomkutató legfrissebb kutatási eredményeit. Lapunk a kutatási eredményekről külön is beszámolt, cikkünk a linkre kattintva olvasható. A konferenciáról szóló beszámolónk pedig ide kattintva érhető el.
Borítókép: Márki-Zay Péter, a baloldali pártok közös miniszterelnök-jelöltje lakossági fórumot tart. Fotó: Magyar Nemzet/Kurucz Árpád
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezDobogós a nemzeti konzultáció, új gazdaságpolitika jön + videó
A kormány továbbra is élni fog a konzultáció eszközével.
Jön az időjárási fordulat, tényleg eshet a hó karácsonykor + videó
Lehűlést hoz a hétvége.
Rettenetes állapotokat tártak fel a zalai horrortanyákon + fotók
Eltiltás és bírság is vár az elkövetőkre.
Megerősíti a karácsonyi vásárok védelmét a TEK
A magdeburgi terrortámadás után fokozott biztonsági intézkedéseket jelentett be a rendőrség.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Hatalmas a dugó a magyar autópályákon
Feltehetőleg ezekre már nem lesz igény
Riadót fújt a Google: 3 milliárd ember került veszélybe, a hackerek már lesben állnak
Nyoma veszett a magyar lottónyertesnek: a Szerencsejáték Zrt. most felhívást tett közzé
Vörös riasztást kapott mindenki, akinek van Gmailje - ezt 3 e-mailt azonnal ki kéne törölni!
Moszkva bosszút állt: megtámadták az ukrán titkosszolgálatot
Gulácsi is megszólalt, a Leipzig edzője valódi tragédiáról beszélt
Pálinger Katalin: a norvégoknak két évük van, és beérjük őket!
Megrázó képek a magdeburgi terrortámadásról
Radnai Márk nyílt levele Magyar Péternek - A végén
Kiderült a titok, Závecz Tibor kétségbeesve magyarázta a bizonyítványát
Ma van a téli napforduló, rengeteg babona és népszokás kötődik hozzá
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezDobogós a nemzeti konzultáció, új gazdaságpolitika jön + videó
A kormány továbbra is élni fog a konzultáció eszközével.
Jön az időjárási fordulat, tényleg eshet a hó karácsonykor + videó
Lehűlést hoz a hétvége.
Rettenetes állapotokat tártak fel a zalai horrortanyákon + fotók
Eltiltás és bírság is vár az elkövetőkre.
Megerősíti a karácsonyi vásárok védelmét a TEK
A magdeburgi terrortámadás után fokozott biztonsági intézkedéseket jelentett be a rendőrség.