Róna Tamás: Aggasztó, hogy a baloldal listáján szerepel Z. Kárpát Dániel

Egy tengerentúli zsidó lap, az amerikai Jewish Voice azt sérelmezi, hogy a baloldal közös listáján befutó helyen szerepel Z. Kárpát Dániel, ezáltal a Jobbikban továbbra is jelen van antiszemita gondolkodás. Az ügy kapcsán Róna Tamás, a a Magyarhoni Zsidó Imaegylet elnöke kijelentette, hogy semmi sem mentesít a rasszista, antiszemita megnyilvánulások alól.

2022. 03. 13. 11:57
20200826 budapest rona tamas rabbi havran zoltan magyar nemzet Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A magyar zsidóságnak kiváló krónikása volt Bernstein Béla főrabbi, aki az 1848–49-es forradalom és szabadságharc történetéről készített monográfiát, amely a közös elkötelezettség, a magyar nemzet szabadságának az ünnepe – közölte lapunkkal Róna Tamás, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet (Zsima) elnöke.

Róna Tamás arra reagált, hogy a Jewish Voice amerikai újság Régi Jobbik, új palackban című írásában antiszemita kijelentéseket tevő politikusok, nevezetesen Z. Kárpát Dániel és társai pártban betöltött vezető szerepéről írt. Ahogy fogalmaztak, amíg olyan náci karlendítést végző, és antiszemita kijelentéseket tevő politikusok, mint Z. Kárpát Dániel vannak a pártban, addig a Jobbikban jelen van az antiszemita gondolkodás.

– Legfontosabb nemzeti ünnepünk, március 15-e előtt két nappal, a magasztalódást várják honfitársaink, ám aggasztó és felkavaró, hogy az ünnepre ugyancsak készülő baloldalról rasszista, antiszemita, kirekesztő hangok kerülnek nyilvánosságra 

– tette hozzá Róna.

Mint a Zsima vezetője kiemelte, alapvetően megkérdőjelezi a baloldal hozzáállását az ünnephez, hogy március 15-e előtt ismét a széthúzással és az ellenségeskedéssel foglalkoznak.

– Továbbá aggasztó, hogy a baloldal közös választási listáján előkelő helyen szerepel Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke. Az is elképzelhető, hogy az antiszemitizmus a balliberális oldalon képviselethez juthat az Országgyűlésben 

– húzta alá Róna Tamás. Kiemelte:

Semmilyen korban és időben nem mentesítenek a kirekesztő, rasszista, antiszemita kijelentések, a súlyos és fájdalmas szavak, valamint senkinek sem megengedhető, hogy így viselkedjen, mert ezáltal erkölcsileg megkérdőjelezhetővé válik az, hogy embereket akar képviselni és értük felelősséget vállalni.

– Két nappal nemzeti ünnepünk előtt testet ölt a Szentírás: felelősséggel tartozunk egymásért, és az emberszeretet Mindenható által adott igéje a nemzet iránti magasztalódást várja mindannyiunktól, s nem a széthúzást, ellenségeskedést – hangsúlyozta Róna.

Korábban megírtuk, hogy Z. Kárpát Dániel az egyike annak a három jobbikos politikusnak, akit a pártelnök mellett a jelenleg 17 fős Jobbik-frakcióból a befutónak gondolt első 45 hely valamelyikére jelölt a Jakab Péter nevével fémjelzett pártvezetés. Z. Kárpát Dániel a kilencedik a baloldal közös listáján, közvetlenül Gyurcsány Ferenc DK-elnök után szerepel, akiről korábban egy Molnár Zsolttal (MSZP) folytatott vitában azt mondta, hogy a baloldal számára egy „politikai atombomba”.

A felvétellel kapcsolatban lapunk a hétvége folyamán megkereste Z. Kárpát Dánielt, ám a párt alelnökétől nem kaptunk választ.

Borítókép: Róna Tamás (Fotó: Havran Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.