Róna Tamás: Magyarországon virágkorát éli a zsidóság
A Magyarhoni Zsidó Imaegylet elnöke elmondta, Nyugaton mindennaposak a zsidók ellen elkövetett bűncselekmények.
A Magyarhoni Zsidó Imaegylet elnöke elmondta, Nyugaton mindennaposak a zsidók ellen elkövetett bűncselekmények.
Magyarország kormánya kiemelten támogatja a magyar és a magyar ajkú, határon túli zsidó közösségeket – mondta Róna Tamás.
Róna Tamás főrabbi szerint zsidó zsidónak is farkasa.
A Magyarhoni Zsidó Imaegylet Egyesület elnöke példa nélküli és követendő gesztusnak nevezte Orbán Viktor köszöntését.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének alelnöke olyan kijelentéseket tett, melyeket Szalay-Bobrovniczky Vince nem hagyhatott szó nélkül.
A Magyarhoni Zsidó Imaegylet elnöke, Róna Tamás adta át az értékes fűtésrendszert a nagy múltú és lélekszámú közösségnek.
A Telexnek reagált a Jobbik alelnöke, aki azt állítja, hogy sosem volt náci vagy antiszemita.
A Magyarhoni Zsidó Imaegylet elnöke szerint az antiszemita viselkedés erkölcsileg megkérdőjelezi azokat, akik embereket akarnak képviselni.
A Magyarhoni Zsidó Imaegylet elnöke szerint a magyar demokráciában példátlan eset történt.
Hasonló magyarázattal állt elő Tóth Péter jelölése mellett a Gyurcsánnyal szövetséges párt, mint Bíró László indítása esetében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A magdeburgi katedrálisban gyászszertartáson emlékeztek meg a karácsonyi vásáron történt támadás áldozatairól.
Az új vezetés azt közölte, hogy ezzel a lépéssel a szíriai népnek a békét és a stabilitást megteremtő nemzetközi kapcsolatok kiépítésével kapcsolatos óhajának kívántak eleget tenni.
A Star Wars világából származó új csomag jöhet jövőre.
Gyollai Dániel csodagólja is kellett a Glentoran győzelméhez az északír élvonalban.
Nem kettős mércéről, hanem egyértelmű szabályokról van szó, amelyek mindenkire, így Magyar Péterre is vonatkoznak.
Bayern győzelmét követően a klub bejelentette, hogy a mérkőzés utáni karácsonyi program elmarad.
Az utolsó évad 2025-ben érkezik.
Szentkirályi Alexandra és Böröcz László számolt be az akcióról.
A cél az, hogy a képződő hulladék a lehető legnagyobb arányban nyersanyagként hasznosuljon újra.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kijelentette: a szaúdi hátterű elkövető célja a félelemkeltés, a karácsony mint keresztény ünnep meggyalázása volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.