Soltész Miklós: Felkészülten várjuk a menekülteket

Az államtitkár a magyar–ukrán határon tett látogatást, majd elmondta, hogy a következő napokban tömegek indulhatnak el Kárpátaljáról.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 03. 17. 13:50
SOLTÉSZ Miklós; SZENTKIRÁLYI Alexandra
Ukrajnai háború - Humanitárius tanácsot hozott létre a kormány az ukrajnai menekültek segítésére Fotó: Kovács Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 – fogalmazott a köztársasági elnök felesége, megjegyezve: ezért nagyon fontos, hogy a Magyarországra érkezők számára pozitív legyen az első benyomás, valamint oldani tudják bennük a szakemberek a félelmet és a feszültséget.

– A magyarokban nagy a segítőkészség és ez a mostani háborús konfliktusban sincs másképp. Már a háború első napjaiban összefogtak a környező települések közösségei a menekülőkért, ez az összefogás pedig a karitatív szervezetek megjelenésével és segítségével mára nagyüzemben működik – jegyezte meg.

Emellett Herczegh Anita emlékeztetett, hogy az első perctől érezhető volt az összefogás és a segíteni akarás, amit jól bizonyít, hogy még most is folyamatosan érkeznek az ország másik végéből segíteni akaró emberek.

Borítókép: Szentkirályi Alexandra és Soltész Mikós (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.