Egész életében a nyitottságot hirdeti, mégis hatalmas betonfalakkal veszi körbe magát egyesült államokbeli luxusotthonában Soros György. A Pesti TV riportere elutazott a New York mellett található Long Islandre, hogy személyesen keresse fel a magyar származású amerikai milliárdost. Hogy mi történt a látogatás során? A filmből ez is kiderül.
Soros György, a bontókalapács – Itt nézhető meg Bohár Dániel új filmje + videó
Bohár Dániel Soros-akta című filmjéből – amelyet szombaton mutatott be a Pesti TV – kiderül, a nyílt társadalmat hirdető milliárdos spekuláns hogyan irányít politikusokat, szervezeteket, országokat, hogyan akarja eltörölni a nemzeteket és a patrióta politikai tömörüléseket, hogyan avatkozik be választásokba és országok jövőjébe. És részletesen megismerhetik a spekuláns OTP elleni két támadását is, amit itthon ki lehetett védeni – írja a Pesti Srácok.

Van egy új Ukrajna…
Az egy év alatt elkészült filmben az alkotók forgattak New Yorkban, Washingtonban, Londonban, Brüsszelben és Budapesten is. Neves szakértőket, politikusokat és Soroshoz közel álló embereket szólaltattak meg vagy próbáltak szóra bírni. Az életrajzi dokumentumfilmnek aktualitása is van, hiszen Soros György már 1989 óta aktívan kiveszi a részét az ukrán események alakulásából. Több üzleti érdekeltsége is van az országban.
Soros György meglepő őszinteséggel vall arról a Soros-akta című filmben, hogy számára a pénzkeresés már nem probléma, ugyanis nem ő, hanem „mások szenvednek” a pénzért. Soros pedig már csak haszonélvezője a megteremtett dollármilliárdoknak.
Ismert, korábban a PestiSrácok.hu adta ki magyarul Andreas von Rétyi George Soros – A multimilliárdos globális hálózata és az általunk ismert világ vége című könyvét, amely a mai napig elérhető és megvásárolható a könyvesboltokban és a PestiSrácok.hu-n. A könyvhöz Szarvas Szilveszter, a portál és a Pesti TV hírigazgatója írta a magyar előszót, megállapítva, hogy Soros György a teljes magyar közéletet átszövi.
Soros hálója természetesen a teljes magyar közéletet is átszövi, a milliárdos keze a sajtótól kezdve a civil szférán át a pártokig is elér. Magyarországon 2010 után gyakorlatilag az összes kormányellenes, kormánybuktató szándékú tüntetésre, akcióra rácsatlakoztak Soros hazai kitartottjai. A spekuláns dollármilliárdokkal felfegyverkezve, tele civil szervezetekkel és az amerikai külügyminisztérium jóakaratú beleegyezésével tökéletesen alkalmassá válik arra, hogy megbuktasson olyan kormányokat, amelyek üzleti érdekeivel ellentétesek
– írta Szarvas Szilveszter a könyv előszavában.
Az eredeti cikk ITT érhető el.
Borítókép: Pillanatkép a filmből. (Forrás: YouTube/Bohár Dániel)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Füstölőt árult, de nem azt, amitől jó illat lesz a lakásban
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.

Vigyázat, sérült vaddisznó mászkál Balatonalmádiban és támad is
Egy idős férfi kórházba került.

Két hete szinte minden nap reng a föld Csongrádon, mutatjuk, mi az oka
Természetes jelenség lehet.

Rövid volt az orgoványi ámokfutás
Tabletet és telefont is loptak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Füstölőt árult, de nem azt, amitől jó illat lesz a lakásban
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.

Vigyázat, sérült vaddisznó mászkál Balatonalmádiban és támad is
Egy idős férfi kórházba került.

Két hete szinte minden nap reng a föld Csongrádon, mutatjuk, mi az oka
Természetes jelenség lehet.

Rövid volt az orgoványi ámokfutás
Tabletet és telefont is loptak.