Az ügy leginkább azért kellemetlen Ujhelyinek, mert éppen a napokban jelentette be, hogy megpályázza az MSZP társelnöki posztját.
Többek között azt javasolta, hogy pártja alakuljon át egy olyan szociáldemokrata közösséggé, amely már a nevében is hordozza az értékválasztást. Az új névre javaslatot is tett: Esély. A drasztikusnak tűnő lépést azzal indokolta, hogy az MSZP brandje avíttá vált, megkopott, az elmúlt évtizedek alatt elhasználódott, ezért meg kell újítani – idézi fel a Kontra.
A szocialista politikus félreérthetetlen utalásokat tett arra, hogy mindezt Horn Gyula öröksége mentén tervezi megvalósítani. Kérdés, mennyire hiteles ez a kampányüzenet Ujhelyitől, hiszen baloldali berkekben „a kisemberek politikusának” tartották az egykori kormányfőt.
A teljes, eredeti cikk ITT érhető el.
Borítókép: Ujhelyi István (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!