Tudjuk, hogy a politika a lehetőségek művészete, és nem tanulható tudomány, ezért aki nem ismeri, jobb, ha távol marad tőle. Az egykori vaskancellár, Otto von Bismarck bölcsességét a baloldalon még nem sikerült értelmezni, illetve elképzelhető, hogy nem is hallottak róla. Bárhogy is van, az tény, hogy egyes politikusok teljesen félreértik a hivatásuk lényegét, ami nem más, mint a kisebb-nagyobb közösségük érdekeinek képviselete, országos szinten a magyar nemzet szolgálata. Igaz, hogy a politika a hatalomról is szól, és kormányzati pozícióban lehet igazán hatékonyan képviselni értékeket, közösségeket és a hazát. De akár a hatalom megragadásához vezető utat, akár a kormányzati munkát nézzük, elengedhetetlen szempont egy politikus tevékenységében az a képesség, hogy érzékelje, tudja, felismerje, mi az alapvető érdeke gazdasági, társadalompolitika, szociális és kulturális kérdésekben annak a közösségnek, amit képvisel.

A hazai baloldal ezt a leckét képtelen megtanulni harminc éve, bár az igazság az, hogy soha nem is tudta. A kommunisták, majd az utódpárti szocialisták szavakban – és egyesek talán belső meggyőződésből is – a nép mellett álltak, viszont amit megvalósítottak, az borzasztó károkat okozott a nemzetnek, az egész magyar társadalomnak 1990 előtt és után is. A rendszerváltáskor azonban felszínre tört egy náluk is ellenszenvesebb politikai iskola, az embereket lenéző, kioktató, elitista, gazdasági téren neoliberális, ideológiailag marxista élcsapat, amit Szabad Demokraták Szövetségének hívtak. Az 1990-es évek második felében gyakorlatilag kilúgozták az utódpárt MSZP politikájából a nyomokban előforduló szociális érzékenységet és nemzeti elkötelezettséget. Azóta a baloldal meghatározó ereje globalista, nemzetellenes, piaci fundamentalista politikát folytat, mindent alárendelve a nemzetközi tőke érdekeinek.

A piac mindenhatóságát hirdető, Nyugaton is egyre népszerűtlenebb gazdaságpolitikai irányvonalat képviseli Gyurcsány Ferenc legújabb „magyar hangja”, Dávid Ferenc is. A DK parlamenti képviselője egy televíziós műsorban támadta meg a kormány döntését az árstopokról. Szerinte nem szabad beavatkozni a piaci folyamatokba, a költségeket el kell ismertetni az árban, vagyis ha a DK-s politikuson múlna, sokkal többet kellene fizetnünk a benzinért és az alapvető élelmiszerekért is. Dávid Ferenc az ársapka helyett azt javasolta a magyar embereknek, hogy takarékosabban költsenek, és aggódva még azt is felvetette, hogy az árak befagyasztása pazarláshoz vezethet. Talán az sem meglepő, hogy Dávid Ferenc spórolásra intő szavai egybecsengenek a brüsszeli elit egyre abszurdabb energiatakarékossági ötleteivel a kevesebb fürdéstől a 18 fokos szobákon át odáig, hogy a ruhákat mosás helyett inkább csak szellőztessük.