Az idei nagyböjt néhány nappal az orosz–ukrán háború kitörése után vette kezdetét, utóbbi miatt már több mint félmillió menekült érkezett hazánkba, őket az első pillanattól kezdve sokan segítik. Közreműködnek ebben civil szervezetek, egyházi szeretetszolgálatok és önkéntesek egyaránt, akik nagy odaadással dolgoznak másokért. Sajgó Szabolcs atya, a Jezsuita Menekültszolgálat egyik vezetője a háború kitörése után többek között a Nyugati pályaudvaron is szolgált.
Felfedezni Krisztust
A Jezsuita Menekültszolgálat évek óta főleg a sokáig maradó menekültek integrációját segíti. Most a szüntelenül érkező emberek segítése az elsődleges, miközben persze nem hanyagolják el a meglévő vállalásokat sem. Sajgó Szabolcs a pályaudvari misszión, majd a BOK-csarnokban, a menekültek szálláshelyén és a határ mindkét oldalán is folyamatosan szolgál, teszi azt, amire szükség van. Adományokat szállít Kárpátaljára, menekülteket kísér, szállásról gondoskodik. Mint mondja, nem tudhatjuk, mikor jön szembe velünk az utcán a sok-sok menekültből valaki, aki súlyos traumát hordoz magában, és akiben Jézus passiója folytatódik.
– A háborús helyzet mindenkit az elé a kérdés elé állít, hogy kik is vagyunk valójában. Isten tényleg jelent-e nekünk valamit, vagy csak „kultúrkeresztények” vagyunk?
– kérdezte Szabolcs atya, aki szerint az emberi méltóság tisztelete kulcsfontosságú a segítségnyújtásban. Sajgó Szabolcsban élénken él, amit egy taizéi testvértől hallott. A testvérek településére Calais-ból érkezett menekült férfi úgy fogalmazott: hosszú és keserves, Afrikán át tartó menekülése folyamán mindenütt kutyába vették, olyannyira, hogy végül azzá is vált.
– A mostani menekülteknél sem mindegy, hogy miként tekintünk rájuk, hogyan szólítjuk meg őket, hogyan segítünk nekik. Rengeteg ember nyitja meg ma az otthonát és a szívét a menekülteknek. Puszta jelenlétünk önmagában is gyógyító lehet – hangsúlyozta Szabolcs atya. Szerinte az a helyzet, amiben most vagyunk, képes lehet az unalmassá konszolidált emberi életeket megnyitni és gyümölcsözővé tenni.
Küzdelem az életért
A Katolikus Karitász munkatársai hamvazószerdán települtek ki Budapesten a Keleti pályaudvarra. Víg Rita szociális testvér elmondása szerint élete nagyon leegyszerűsödött a pályaudvari szolgálattal, ahol mindennap 12 órás műszakokban dolgozott. – Túlléptem a határaimat a szolgálatok alatt, a műszakom idején megszűnt minden más. Egy munkatársamnak ezt úgy fogalmaztam meg: belehalunk abba, hogy ők éljenek – osztotta meg a tapasztalatait Rita testvér. Meggyőződése szerint nem lehet úgy segíteni az embereknek, hogy közben komfortosan érezzük magunkat, magunknak is meg kell tapasztalnunk saját kiszolgáltatottságunkat és hiányainkat. – A kezdeti nehézségek idején sok erőt adott, hogy megtapasztalhattam az emberi jóságon keresztül működő isteni gondviselést. Bármiért fordultunk az emberekhez, ők mértéken felül adtak, és mindig lehetett rá számítani, hogy ha kérünk, akkor kapunk – emlékezett vissza. Víg Rita úgy véli, ez a szolgálat nemcsak fizikailag, de lelkileg is megdolgozza az embert, ezért kapaszkodókat keresett, amelyekre, ha ránéz, akkor megtartják őt a kimerítő napok során. – Találtam elszórva aprópénzt (kis címletű hrivnyát), eltettem egyet, és kitettem az otthoni feszület mellé. Egy hrivnya nem sokat ér, de arra emlékeztet, hogy egy emberi élet az Isten szemében végtelen értékű – magyarázta.
Szent József oltalma
Szili András békásmegyeri plébánoshoz, a Budapesten élő spanyol ajkúak lelkipásztorához a Magyarországon Élő Ecuadoriak Egyesületének elnöke, majd Ecuador nagykövetsége fordult azzal, hogy segítse az Ukrajnából érkező spanyol ajkú menekülteket. Az együttműködés hamar elkezdődött, és a békásmegyeri hívek is nagy odaadással fogadták a bajba jutott embereket. – Együtt élhettük meg a hamvazószerdát és az első nagyböjti pénteket, rögtön érzékelhettük, hogy az idei nagyböjt másként kezdődik – mondta a plébános. A nagy létszám miatt nem volt lehetőség hosszabb beszélgetésekre, de András atya igyekezett mindenkivel szót váltani.
Meg kellett hallgatni őket, a figyelmem és a jelenlétem volt a legfontosabb, amit adhattam nekik
– mesélte el az atya. A menekültek közt volt, aki hisztériás rohamot kapott, és mentőt kellett hívni hozzá. A helyiek jelenléte éppen ezért nélkülözhetetlen volt. – Ezek az emberek ide menekültek, Szent József oltalmába. A plébániánknak ugyanis Szent József a védőszentje, éppen ő, aki megtapasztalta, milyen menekülni. Tudta, mit jelent egy ilyen nehéz helyzetben a felelősség, hiszen rá volt bízva a Szent Család – tette hozzá Szili András atya. A békásmegyeri plébánia öt héten keresztül fogadta a spanyol ajkú menekülteket, ez idő alatt hetven embert láttak el.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Mirkó István)
Orosz–ukrán háború
