Az idei nagyböjt néhány nappal az orosz–ukrán háború kitörése után vette kezdetét, utóbbi miatt már több mint félmillió menekült érkezett hazánkba, őket az első pillanattól kezdve sokan segítik. Közreműködnek ebben civil szervezetek, egyházi szeretetszolgálatok és önkéntesek egyaránt, akik nagy odaadással dolgoznak másokért. Sajgó Szabolcs atya, a Jezsuita Menekültszolgálat egyik vezetője a háború kitörése után többek között a Nyugati pályaudvaron is szolgált.
Felfedezni Krisztust
A Jezsuita Menekültszolgálat évek óta főleg a sokáig maradó menekültek integrációját segíti. Most a szüntelenül érkező emberek segítése az elsődleges, miközben persze nem hanyagolják el a meglévő vállalásokat sem. Sajgó Szabolcs a pályaudvari misszión, majd a BOK-csarnokban, a menekültek szálláshelyén és a határ mindkét oldalán is folyamatosan szolgál, teszi azt, amire szükség van. Adományokat szállít Kárpátaljára, menekülteket kísér, szállásról gondoskodik. Mint mondja, nem tudhatjuk, mikor jön szembe velünk az utcán a sok-sok menekültből valaki, aki súlyos traumát hordoz magában, és akiben Jézus passiója folytatódik.
– A háborús helyzet mindenkit az elé a kérdés elé állít, hogy kik is vagyunk valójában. Isten tényleg jelent-e nekünk valamit, vagy csak „kultúrkeresztények” vagyunk?
– kérdezte Szabolcs atya, aki szerint az emberi méltóság tisztelete kulcsfontosságú a segítségnyújtásban. Sajgó Szabolcsban élénken él, amit egy taizéi testvértől hallott. A testvérek településére Calais-ból érkezett menekült férfi úgy fogalmazott: hosszú és keserves, Afrikán át tartó menekülése folyamán mindenütt kutyába vették, olyannyira, hogy végül azzá is vált.
– A mostani menekülteknél sem mindegy, hogy miként tekintünk rájuk, hogyan szólítjuk meg őket, hogyan segítünk nekik. Rengeteg ember nyitja meg ma az otthonát és a szívét a menekülteknek. Puszta jelenlétünk önmagában is gyógyító lehet – hangsúlyozta Szabolcs atya. Szerinte az a helyzet, amiben most vagyunk, képes lehet az unalmassá konszolidált emberi életeket megnyitni és gyümölcsözővé tenni.