Kisbabákat és családjaikat ünnepelték Fehérvárcsurgón

Több mint hatszázan születtek tavaly a Nagycsaládosok Országos Egyesületének családjaiban. Őket és családjaikat ünnepelték.

2022. 06. 21. 17:30
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Az életet, az újszülötteket ünnepeljük, hiszen a házasság után ez a legnagyobb ünnep a családban. Idén több mint hatszázan jelentkeztek, ami azt jelenti, hogy körülbelül száz családot köszöntünk. Van, ahol nem is a harmadik, hanem a negyedik vagy az ötödik gyermeket köszöntjük, és most már lesz olyan családunk is, akinek 2016-ban már köszöntöttünk egy babáját, és most újra itt vannak velünk – fogalmazott Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke az eseményen. 

Az első babaköszöntő programot 2016-ban tartották, a rendezvény célja, hogy a múlt évben születetteknek egy közös születésnapot tarthassanak, amikor már egy kicsit nagyobbak, és közösségbe is vihetik őket a családjaik. Tavaly több mint hatszáz kisbaba született a NOE családjaiban.

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete 1987-ben alakult. Az alapszabályban rögzített céljaik pedig azóta is érvényesek: az élet és az anyaság tiszteletére nevelés, a házasságért és a jövő generációért érzett felelősség erősítése, a nagycsaládok sajátos érdekeinek képviselete és szolgálata, a nagycsaládok egymást ismerő és segítő közösségekké szervezése. 

Békésen pihenő kisbaba Fehérvárcsurgón. Forrás: Nagycsaládosok Országos Egyesülete

– Amikor megszületik az első pici gyermek, az ember úgy érzi, hogy nem is lehetne boldogabb. És biztos vagyok benne, hogy nincs is ennél őszintébb, igazabb érzés. Aztán megszületik a második gyermek, és az ember ismét úgy érzi, hogy a világ még egy kicsit boldogabb hely lett – vélte az egyesület vezetője.

A NOE tagjai azok lehetnek, akik háztartásukban legalább három gyermeket nevelnek vagy neveltek fel, az egyesület céljaival és feladataival egyetértenek, és lehetőségeik szerint részt vesznek azok megvalósításában. A szervezetnek jelenleg több mint 14 ezer család a tagja.

A gyermek által okozott boldogság végtelen, nincs olyan, hogy nem lehetnénk nekik köszönhetően boldogabbak, nincs olyan, hogy nem jut még több a boldogságból. Ezért is a legnagyobb személyes ünnepünk a születésnap: ez a lét ünnepe, a szeretet végtelenségének csodája – foglalta össze Kardosné Gyurkó Katalin.

Több olyan család is volt, amely már 2016-ban is részt vett a közös születésnapon. Forrás: Nagycsaládosok Országos Szövetsége

Borítókép: Fehérvárcsurgón ünnepelték a nagycsaládosokat. Forrás: Nagycsaládosok Országos Egyesülete
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.