A Pro Filii Alapítványt a Mészáros-csoport azzal a szándékkal hívta életre 2021 végén, hogy az elmúlt években tanúsított társadalmi felelősségvállalását a támogatást igénylők számára is tervezhetőbbé, a segítségnyújtást pedig hatékonyabbá tegye. Az idei második negyedévben beérkező 520 pályázatból a cégcsoport vezetőiből álló bírálóbizottság javaslatára a kuratórium tíz magánszemély 50,8 millió forintos, valamint 37 civil és nonprofit szervezet 201,2 millió forintos támogatásáról döntött. A Pro Filii Alapítvány céljával összhangban előnyben részesültek azok a kérelmek, amelyek célcsoportja egészségügyi, szociális vagy más okból hátrányos helyzetű gyermekek, a támogatás segítségével pedig szélesebb körű segítségnyújtás valósítható meg. Ezért az alapítvány a maximálisan adható tízmillió forinttal segíti a többi között a Miskolci Autista Alapítványt, a fogyatékkal élő gyermeket nevelésében segítő Otthon XVI. Alapítványt és a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét, de támogatásban részesül egy a gyermekbántalmazás korai felismerésében segítő program is.
Újabb támogatásokról döntött a Mészáros-csoport jótékonysági alapítványa
További negyedmilliárd forinttal segít civil szervezeteket és magánszemélyeket a Pro Filii Alapítvány. A második negyedévben benyújtott mintegy 520 pályázó összesen 3,117 milliárd forint támogatást igényelt a Mészáros-csoport alapítványától. A kuratórium döntésének értelmében végül 47 pályázat részesült pozitív elbírálásban csaknem 252 millió forint értékben – írja közleményében a Pro Filii Alapítvány.

A Pro Filii Alapítvány hozzájárul egy négyéves kislány kétoldali csípőrekonstrukciós műtétéhez is, és tízmillió forinttal támogatja az ország egyetlen felnőtt mobil intenzív ellátóegységét működtető Inter-Európa Mentőszolgálat Közhasznú Nonprofit Kft.-t, amely a támogatás segítségével lecserélheti a naponta három-öt kritikus állapotú beteg és sérült ember sürgősségi szakellátását végző rohamkocsiját. A pályázók többségében szociális és egészségügyi célú programok megvalósítására kértek támogatást, de az alapítvány kulturális és sport témájú pályázatokat is elfogadott: az Innovációs Sport Alapítvány támogatása hátrányos helyzetű gyermekek számára tesz lehetővé dzsúdóedzéseken való részvételt, a Rearticon Iparművészeti Egyesület pedig a kuratórium kedvező döntésének köszönhetően rendezheti meg idén is a szokásos adventi Iparművészeti Bazárt. A legtöbb pályázat a Kelet-Magyarországi régióból érkezett, az alapítvány által támogatott programok azonban az ország valamennyi térségére kiterjednek.
Tóth Krisztina, a Mészáros-csoport kommunikációs igazgatója a második negyedéves pályázati elbírálásokról szólva leszögezte:
Csaknem megháromszorozódott a Pro Filii Alapítványtól igényelt pályázati összeg, ami azt jelzi, hogy a civil és nonprofit szervezetek, valamint a magánszemélyek körében is ismertté és népszerűvé vált az alapítvány tevékenysége. A Mészáros-csoport a karitatív tevékenységével eddig is kitűnt a hazai üzleti szférából, a nagyszámú színvonalas pályázati kérelem arra sarkall bennünket, hogy tovább folytassuk tevékenységünket
– húzta alá Tóth Krisztina, aki egyben az alapítvány bírálóbizottságának elnöke is.
A második negyedévben beérkezett pályázati anyagokról szóló kuratóriumi döntés eredménye a www.profilii.hu internetes oldalon olvasható.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pixabay)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter programja: botrányok, megszorítások, LMBTQ, Ukrajna
A Tisza Párt az elmúlt egy évben csak a botrányoktól volt hangos.

A pojáca Magyar Péterről hamarosan mindenki megtudja, milyen ember
Nem kérünk a Brüsszel által kiszemelt bábokból – írta a Nemzeti Ellenállás Mozgalom.

Ez több, mint egy látványos légibemutató – ha helikoptereket lát elszáguldani Budapest felett, ez jusson eszébe + galéria
A szombati altisztavatás zárómozzanataként az MH Kiss József 86. Helikopterdandár forgószárnyasai fognak átrepülni a katonák feje fölött.

Pottyondy kénytelen-kelletlen reagált az Ukrajnában agyonvert magyar halálára, egyből Orbánt kezdte szapulni
Pottyondy Edina négy mondat után eljutott oda, hogy igazából Orbán Viktor a hibás.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter programja: botrányok, megszorítások, LMBTQ, Ukrajna
A Tisza Párt az elmúlt egy évben csak a botrányoktól volt hangos.

A pojáca Magyar Péterről hamarosan mindenki megtudja, milyen ember
Nem kérünk a Brüsszel által kiszemelt bábokból – írta a Nemzeti Ellenállás Mozgalom.

Ez több, mint egy látványos légibemutató – ha helikoptereket lát elszáguldani Budapest felett, ez jusson eszébe + galéria
A szombati altisztavatás zárómozzanataként az MH Kiss József 86. Helikopterdandár forgószárnyasai fognak átrepülni a katonák feje fölött.

Pottyondy kénytelen-kelletlen reagált az Ukrajnában agyonvert magyar halálára, egyből Orbánt kezdte szapulni
Pottyondy Edina négy mondat után eljutott oda, hogy igazából Orbán Viktor a hibás.