– A Szabad Európa és a 444.hu, azaz az amerikai, globalista sajtó propagandája magyarázza meg Márki-Zay Péter tetteit. Ezek az orgánumok most azzal támadják a baloldali ellenzéket, hogy nem használják ki a kata módosítása és a rezsicsökkentés miatti elégedetlenséget, teszik ezt ráadásul a kormány kérésére. Ennek a propagandának a segítségével Márki-Zay újra az ellenzékváltással próbálkozik, első számú célpontja pedig Gyurcsány Ferenc – mondta lapunknak Kiszelly Zoltán arról, hogy Hódmezővásárhely polgármestere a napokban durván nekirontott a DK elnökének, akivel áprilisban még közösen vágott neki a választásnak.
Amerikai hátszéllel váltana ellenzéket Márki-Zay Péter
Márki-Zay Péter az ellenzékváltó hangulatot meglovagolva akarja kiütni a nyeregből Gyurcsány Ferencet, ehhez pedig az amerikai, globalista sajtó szekundál neki – vélekedett lapunknak Kiszelly Zoltán arról, hogy a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje a napokban durván nekirontott a DK elnökének. A Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója szerint ugyanakkor a jelenleg pártnélküli hódmezővásárhelyi polgármester aligha éri el célját, miközben a készülődést hangoztató Gyurcsány bebetonozza magát a baloldal vezetőjeként.

Ismert: Márki-Zay Péter a hétvégén jelentette be, hogy az általa vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) többé nem támogatja az időközi választásokon a DK jelöltjeit, mert a párt „több alkalommal ráindult ellenzéki jelöltekre, megosztva az ellenzéki szavazatokat.” Sőt, az MMM szerint Gyurcsány Ferenc áprilisban valójában nem is akarta leváltani a kormányt, ráadásul hiteltelen alternatíva egy olyan ember, akinek „hatalma idején azonosítószám nélküli rendőrök földön fekvő ártalmatlan embereket rugdosnak és ütlegelnek.”
– Hiteles alternatívát teremtünk – hangoztatta Márki-Zay Péter, miközben egykori szövetségese ellen fordult. – Hódmezővásárhely polgármesterével szívesen beszélgetünk Hódmezővásárhely ügyeiről, de csak arról, ugyanis korábbi országos politikai szerepvállalása és megszólalásai minden idők legnagyobb fideszes kétharmadához vezettek – reagált a DK.
A baloldal Gyurcsány Ferenccel soha nem fog nyerni, így ha őt most nem ütik ki a nyeregből, akkor a következő négy évben ugyanaz lesz, mint eddig volt: se kiköpni, se lenyelni nem tudják
– mondta a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója. Hangsúlyozta: nem véletlen, hogy mindeközben Gyurcsány Ferenc is elkezdte a „készülünk” kampányát, aminek részleteiről bár egyelőre nem sokat tudni, az biztos: a DK elnökének célja, hogy bebetonozza, sőt tovább erősítse hatalmát a baloldalon.
– Gyurcsány a Jobbik-árvákat, az elbizonytalanodott ellenzékieket akarja megszólítani, nekik próbál meg valamilyen cselekvési lehetőséget felkínálni, hogy a jelenleg öt-hat százalékon álló pártját a vízválasztó, 2024-es EP-választásra hét-nyolc-kilenc százalékra tornássza fel – mondta Kiszelly Zoltán, aki felvetésünkre úgy vélekedett, hogy Márki-Zay Péter a globalista sajtó segítségével sem tudja véghezvinni az ellenzékváltást, illetve kiütni a nyeregből Gyurcsányt.
– A magyar politika parlamentközpontú, azaz az emberek alapvetően a parlamenti pártokat ismerik, és tőlük várják a politika alakítását. Párt, de főként parlamenti párt nélkül Márki-Zay Péter nem lesz képes megdönteni a jelenlegi ellenzék hatalmát – fogalmazott a politológus, aki szerint Hódmezővásárhely polgármesterének legfeljebb 2024-re sikerülhet saját pártot létrehoznia, de addigra Gyurcsány is megerősíti magát.
– A globalista sajtó célja pedig, hogy megdöntesse azt a magyar kormányt, amelyik Oroszország és Kína felé is nyitott, így a méregdrága amerikai LNG helyett akár vezetékes orosz olajat és gázt tud vásárolni – összegzett lapunknak Kiszelly Zoltán.
Gyurcsány tagozataiGyurcsány megmondta, hogy újra készülődik, vissza akar térni a hatalomba, és ehhez most ismét össze is terelte az összes kis tagozatát – így kommentálta a Fidesz az ellenzéki pártok hétfői, a parlament rendkívüli összehívásáról szóló kezdeményezését. A nagyobbik kormánypárt közleményben azt írta, a választások után szétesett és egymásnak eső baloldali pártok mostanra „szolgaian azt csinálják”, amit Gyurcsány Ferenc mond nekik, és neki készítik elő a terepet. Európa a háború és a brüsszeli szankció következményeit szenvedi, háborús infláció, háborús gazdasági és energiaválság alakult ki. Ha a baloldalon múlna, ez a válság már elsöpörte volna Magyarországot, mert a baloldal háborúba akarja sodorni az országot és a háború árát is teljesen az emberekkel fizettetné meg – közölte a Fidesz, aláhúzva: a magyar családokat Európában egyedülálló intézkedések védik az árak, az energiaárak drasztikus emelkedésétől. |
Borítókép: a baloldal bukott jelöltje nem tud ellenzéket váltani (Fotó: Kurucz Árpád/Magyar Nemzet)
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ebből hiszti lesz: a Telex sem elégedett Magyar Péterék hangfelvételével
A Telex szerint Magyar Péter oda oda próbált ütni a békepárti Fidesznek, ahol a legjobban fájhat, de a politikus csúnyán felsült.

Deák Dániel: Saját magát buktatta le Magyar Péter
Egy újabb gyenge próbálkozás volt Magyar Péter részéről.

Szentkirályi Alexandra: Brüsszel bábkormányt vár a Tisza Párttól
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője elárulta, hogy miért küzdenek.

Részeg vőlegény ütötte ki a kocsma vendégét
Ideges lett.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Deák Dániel: Magyar Péter leleplezése egy blöff

Oroszország katonai parádéval ünnepel, Ukrajna fenyeget + videó

Ezt gondolja az új pápáról, XIV. Leóról a szeged-csanádi püspök

Ausztriában is ki merik már mondani: nincs szükségük iszlám országokból importált kultúrháborúra

Most bánhatja igazán a Liverpool, hogy lecserélte Szoboszlait a legfontosabb meccsen

Tiszta vizet öntött a pohárba a román politikus: ezért nem kapja meg az uniós forrásokat Magyarország

Minden magyar számára nagyszerű hírt jelentett be Orbán Viktor a költségvetésről

Történelmi reformok előtt a magyar labdarúgás

A DK élet-halál harcot vív a Tiszával Orbán Viktor szerint

Gyurcsányék válnak: milliárdos vagyon sorsa a tét

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Ebből hiszti lesz: a Telex sem elégedett Magyar Péterék hangfelvételével
A Telex szerint Magyar Péter oda oda próbált ütni a békepárti Fidesznek, ahol a legjobban fájhat, de a politikus csúnyán felsült.

Deák Dániel: Saját magát buktatta le Magyar Péter
Egy újabb gyenge próbálkozás volt Magyar Péter részéről.

Szentkirályi Alexandra: Brüsszel bábkormányt vár a Tisza Párttól
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője elárulta, hogy miért küzdenek.

Részeg vőlegény ütötte ki a kocsma vendégét
Ideges lett.