Október 27-ére ismét országos sztrájkot hirdettek a pedagógus-szakszervezetek. A tanárok továbbra is a magasabb bérekért és a munkaterhek csökkentéséért küzdenek. A tiltakozók többször is hangsúlyozták, hogy nem állnak le addig, amíg el nem érik a céljukat, november 26-ára ismét tüntetést hirdettek a Kossuth térre, de már lehet tudni azt is, hogy nem a mai lesz az utolsó sztrájknap az intézményekben, a közeljövőben a szakszervezetek újabb munkabeszüntetésre készülnek.
Élőlánc volt a városban
A főváros több kerületében már kora reggel kisebb-nagyobb csoportok gyülekeztek, hogy aztán a tanárok, a diákok és a szülők közösen csatlakozzanak az élőlánc egy pontjához. Még az élőlánc alakulásával egy időben sajtótájékoztatót tartottak a szakszervezetek.
Az élőlánc helyszínei a következők voltak: Nagykörút–Petőfi híd–Irinyi utca–Fehérvári út–Villányi út–Alkotás út–Magyar jakobinusok tere–Krisztina krt.–Széll Kálmán tér–Margit krt.–Margit híd. Az Index tudósítása szerint a Blaha Lujza téren is voltak tüntetők, a Rákóczi térig már teljesen összeállt az élőlánc, az autósok szünet nélkül dudálnak. A diákok, tanárok és a szülők csoportja a „Mi vagyunk a grund!” című dalt adta elő. A tömeg ezt követően azt skandálta: „Nincs tanár, nincs jövő.” Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja a portálnak elmondta:
sok ezer pedagógus teszi le a munkát időlegesen pár órára vagy akár egész napra, de tulajdonképpen a tanév eleje óta folyamatos a gördülő munkabeszüntetés, melynek a mai egy kiemelt napja.
„A következő egységes sztrájk november 18-án lesz” – jelentette be Nagy Erzsébet, majd további fontos dátumokat is ismertetett. Az óbudai Fő téren FORR A DALOM címmel 15 órakor szerveztek tüntetést az Észak-budai Tankerületi Központ elé, ahol bejelentették:
nemzeti konzultációt indítanak oktatásügyben.
Legalább nyolcszáz embert vártak a szervezők a Hősök terén megtartott, 16.30-kor kezdődő tüntetésre, ám a becslések szerint csupán kétszázan jelentek meg a helyszínen. A tudósítás szerint a felszólalások közben gyülekeznek az emberek a téren, nagyrészt diákok vannak jelen, többen kockás ingben és táblával jelentek meg. A délutáni tüntetés az Októberi Ifjak szervezethez köthető. A diákokból álló csoport alig több mint egy hónappal ezelőtt alakult azért, hogy a tüntetések, tiltakozó akciók ne érjenek véget.
Nem maradt távol a baloldal
Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke Facebook-oldalán azt írta, hogy több ezer emberrel áll egy körben Budapesten, miközben az autók dudálnak, a villamosról pedig integetnek.
Hangsúlyozta: egyre többen vannak, majd a kiállás mottóját is megismételte, miszerint „nincs tanár, nincs jövő”. Nemes Gábor, a DK közlekedéspolitikusa Barkóczi Balázzsal, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjével, az árnyékkormány oktatási és kulturális miniszterével és Niedermüller Péterrel, Erzsébetváros polgármesterével vett részt az élőláncon.
„Nagyon sokan vagyunk. Az autós kürtök is megszólalnak” – írta Facebook-posztjában Nemes Gábor. Tóth Endre, a Momentum oktatáspolitikusa sem hagyta ki az élőláncot, Dél-Buda országgyűlési képviselője a Móricz Zsigmond körtérről posztolt.
Sajtótájékoztatót tartott a sztrájknap alkalmából Barkóczi Balázs, az árnyékkormány oktatási és kulturális minisztere is. A Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán közzétett videóban úgy fogalmazott, hogy „Orbán Viktor ugyanazt teszi, mint amit az elmúlt 12 évben”, vagyis távoli és homályos ígéreteket tesz, miszerint 2025-ben majd jobb lesz a tanárok fizetése.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Havran Zoltán)