Amerikai befolyás Magyarországon 4.

A rendszerváltást követően hazánkban kitapintható amerikai befolyás rétegeit számba vevő cikksorozatunkban eddig bemutattuk, hogy már a kilencvenes évektől kezdve érkeztek a zöldhasúak a balliberális pártokhoz, elsőként a már nem is létező Szabad Demokraták Szövetségéhez. Példákon keresztül érzékeltettük, hogy a pénzért cserébe üzleti előnyöket és olykor belpolitikai beleszólást is igényeltek a külföldi körök. Részletesen ismertettük a Magyarországon megjelenő, Amerikából pénzelt nem kormányzati szervezetek kiépítését, az úgynevezett NGO-k civil álca alatt végzett politikai tevékenységét. Mostani írásunkban számba vettük azokat a jelentősebb alkalmakat, amikor az Egyesült Államok magyarországi követsége is beszállt a magyar belpolitikai küzdelmekbe.

MUNKATÁRSUNKTÓL
2022. 10. 28. 6:30
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Schiffer András, az LMP volt társelnöke azt mondta a napokban a Hetek podcastjának: „nem vagyok egy gyakorlott diplomáciai szakértő, de szerény meglátásom szerint eléggé példa nélküli a nemzetközi kapcsolatokban, hogy egy nagykövetség ilyen kis videókat készít a fogadó ország nyilatkozatairól. Ez régi nyelven szólva azért eléggé súrolja a másik állam belügyeibe való beavatkozást, és egész egyszerűen maga a gesztus az, ami rendkívül szokatlan, hogy egy nagykövetség gyakorlatilag a fogadó ország belpolitikai vitáinak a részesévé válik.”

Valóban szokatlan, ám nem példa nélküli gesztusról van szó. Kétségtelen, hogy 2010-ig többször volt nyilvánvaló, hogy az amerikai nagykövetség éppen kivel szimpatizál a magyarországi pártok közül. 1990 környékén még az SZDSZ-hez húzott.

2010-ben, a választások első fordulójának estéjént Eleni Tsakopoulos Kounalakis amerikai nagykövet három munkatársával az LMP központi irodájában tett látogatást. Az Index tudósítása szerint a nagykövet Schiffer Andrással, az LMP vezetőivel, a nagykövettel és a nagykövetségi dolgozókkal bezárkózott egy szobába. 

Néhány amerikain OVB-s kitűzőt láttunk, feltehetően választási megfigyelők. Hámori Hanna, az LMP sajtósa azt mondta, hogy a nagykövet asszony az LMP-vel ápolt jó viszonya miatt személyesen akart ellátogatni a pártközpontba a választás éjszakáján. Ezzel együtt az is igaz, hogy amint arról a Mandiner blog akkoriban beszámolt, az amerikai nagykövet a Fidesznél és az MSZP-nél is járt, a Jobbiknál ugyanakkor nem tette tiszteletét.

Ennél direktebb és emlékezetesebb volt, hogy 2012 januárjában a Magyar Nemzet arról számolt be: az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete decemberben arra kért több kormánypárti politikust, hogy vizsgálják felül az új magyar választójogi törvényt. Több vezető politikus is megerősítette a lapnak, hogy ezeken a megbeszéléseken a nagykövet a választójogi törvény hatályon kívül helyezését és új jogszabály kidolgozását is kezdeményezte. Eleni Tsakopoulos Kounalakis állítólag azt is javasolta a Fidesz vezetőinek, hogy vonjanak be magyarországi civil szervezeteket és ellenzéki pártokat is egy új választójogi tervezet kidolgozásába.

Emlékezetes, hogy ez volt az a hónap, amikor egy sok százezres tömeg, az első békemenet lépett fel a magyar kormánnyal szembeni külföldi beavatkozás ellen. Ekkoriban mondta azt az amerikai diplomáciai körökben befolyásos Charles Gati, hogy az Orbán-kormány megbuktatása szerinte akár polgárháború útján is elképzelhető.

Az eset nem volt egyedi. 2013. március 20-án arról írt címlapján a Népszava, hogy „Az alkotmány módosításának módja, csakúgy, mint a tartalma, aláásta a bizalmat abban, hogy tiszteletben tartják az Alkotmánybíróság függetlenségét – foglalta össze hazája álláspontját az Egyesült Államok budapesti nagykövete, Eleni Tsakopoulos Kounalakis az alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatban”.

Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete a Pintér Sándor belügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón, amelyet a nukleáris és más radioaktív anyagok jogellenes kereskedelmének megelőzése céljából történő együttműködés aláírása után tartottak Budapesten, a Belügyminisztériumban 2013. május 31-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Miután 2013 nyarán lejárt a nagyköveti megbízása, másfél évig nem érkezett meg utódja, így André Goodfriend majdnem másfél évig irányította a budapesti amerikai nagykövetséget ügyvivőként. Goodfriend a balliberálisok által elvesztett 2014-es választás után aktivizálta magát igazán. 

A 2014. októberi önkormányzati választások után nem sokkal elindult az úgynevezett kitiltási ügy. Az USA ekkoriban megtagadta a beutazás lehetőségét hat meg nem nevezett magyar köztisztviselőtől. „Adóhatósági vizsgálat folyik Magyarországon több amerikai érdekeltségbe tartozó intézménnyel és céggel szemben is – értesült a Napi Gazdaság. Az amerikai fél reakcióként információnk szerint arra készül, hogy a vizsgálatokban érintett hatóságok vezetőinek az Egyesült Államokba való beutazását nem engedélyezi” – jelentette be a Napi Gazdaság 2014. november 16-i számában. 

December 10-én egy antikorrupciós „oktatóvideót” is közzétett az amerikai nagykövetség. Végül a Legfőbb Ügyészség jogsegélykérelemmel élt az amerikai hatóságoknál, amelyre 2016 augusztusában kaptak választ, miszerint: „az amerikai hatóságok semmilyen konkrét adattal nem rendelkeznek, információikat a sajtó és az internet nyilvánosságán keresztül szerezték be, úgymint egy hírügynökség riportjai és a magyar sajtóhírek”.

Az ügyvivő mindeközben 2014 utolsó hónapjaiban nyíltan elköteleződött az ellenzék mellett. Az ATV november 17-én már arról számolt be, hogy „baloldali és liberális értelmiségiek, valamint parlamenti ellenzéki pártok politikusai mellett ezúttal André Goodfriend, az Egyesült Államok ideiglenes ügyvivője is részt vett szombaton a Bitó László lakásán rendezett összejövetelen. Nemcsak részt vett, de forrásaink egybehangzó állítása szerint énekelt is (az egyik jelenlévő szerint zongorakísérettel).” 2014-ben köztudottan annyira befolyásos hely volt az úgynevezett Bitó-szalon, hogy itt dőlt el a balliberális akkori első főpolgármester-jelölt, Falus Ferenc indítása.

2014. november 21-én a Pesti Srácok már arról írt, hogy „az amerikai ügyvivő, André Goodfriend felesége, Frances Goodfriend is részt vett a hétfői kormányellenes tüntetésen. Utánanéztünk, és kiderült, Mrs. Goodfriend közösségi oldalára több képet is kitett a közfelháborodás napjáról, a demonstráción való részvételéről pedig azt írta, hogy »csak megfigyelőként« volt jelen. Pikáns, hogy Goodfriend felesége olyan fotót posztolt a tüntetésről, amelyen egy magasba tartott »vesszen a kormány, Orbán és a NAV« feliratú tábla látható.”

2014 decemberében Goodfriend a magyar energiapolitikát is feladatának találta értékelni, méghozzá azon Déli Áramlatot kritizálva, amelyen keresztül jelen pillanatban is földgázhoz jut Magyarország. „Az, hogy Oroszországból terveztek második csővezetéket építeni, illetve hogy az atomenergia-termelést is növelni akarják, ez az, ami fenyegeti Magyarország energiafüggetlenségét” – mondta az amerikai nagykövetség ideiglenes vezetője a Népszavának.

2015 januárjában Goodfriend azt is feladatának érezte, hogy válaszoljon arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a Charlie Hebdo-merénylet kapcsán felhívta a figyelmet a bevándorlás veszélyeire. „Ebéd mellett többek között Szent István intelmeit vitattuk meg a sokszínűség előnyeiről” – írta akkor az ügyvivő.

Miután 2015 januárjában Colleen Bell átvette a budapesti amerikai nagykövetség vezetését, pozitív fordulat következett be a két ország viszonyában. Bár Bell is visszatérően fogalmazott meg kritikákat, de nem exponálta magát rendszeresen ellenzéki körökben. Ráadásul immár korántsem volt akkora a nyomás, mint 2014 őszén.

Szintén 2015 őszén került ugyanis nyilvánosságra, hogy 2014 novemberében Goodfriendék milyen – nem hivatalos – kívánságlistát adtak át a magyar kormánynak. Az Orbán Viktor által fecninek nevezett papír szerint például módosítani kellett volna az alkotmányt, a kétharmados jogszabályok körét, a választási szabályozást, az igazságszolgáltatást, a médiaszabályozást. Az első helyen természetesen az úgynevezett civil társadalom állt, amelyet a balliberálisok visszatérően a közvetetten Soros György által külföldről finanszírozott NGO-kkal azonosítanak. A beavatkozás révén egyértelműen a formális, illetve az informális ellenzék szerepét akarták erősíteni a – már másodszor – kétharmados többséggel megválasztott kormánytöbbség rovására.

André Goodfriend, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének követtanácsosa távozik a Külügyminisztérium épületéből 2015. január 21-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Aztán 2016-ban Orbán Viktor tusnádfürdői beszédében elsők között állt ki Donald Trump elnökjelölt mellett, így az ő elnöki időszakában is elég konfliktusmentes volt a két vezetés viszonya, különösen David B. Cornstein nagykövetsége idején (2018–2020).

Pedig a 2022-es választás kapcsán is felmerült az amerikai beavatkozás igénye a balliberális oldalon. A Dobrev Klára köreihez sorolt Bruck Gábor arról beszélt idén január elején a Klubrádióban, hogy „Még nem tudjuk, hogy belép-e Amerika vagy sem… Mondjuk az FBI vagy a CIA az Amerika ilyen esetben, tehát nem tudjuk. Környező országokban azért elég jó ritmusban csinálták. Az a gyanúm, de erről semmit nem tudok, hogy néznek, és ha elég erős az ellenzék, akkor be fognak lépni. Nyilvánosságra kerülnek olyan információk, aminek nem örül az, aki éppen hatalmon van. Ebből szerintem sokat tudnak, az a kérdés, hogy használják vagy nem.” További érdekes kérdés, hogy miért éppen egy, a régi szocialista nómenklatúrához közel álló háttérember beszélt egy titkosszolgálati beavatkozás lehetőségéről…

A nyílt nyomásgyakorlás a 2022-es választás után kezdődött újra. David Pressman, Biden elnök nagykövetjelöltje arról beszélt júniusi szenátusi meghallgatásán, hogy fenyegetve érzi a demokráciát és mélyen nyugtalanító jeleket lát Magyarországon. Azt is elmondta, hogy többek között a médiaszabadság, illetve az LMBTQ-emberek jogaival kapcsolatban vannak fenntartásai. Ígérte, hogy ebben az ügyben fellép majd a magyar kormánynál, illetve a „civil társadalom” képviselőivel is konzultál.

 

Pressman magyarországi állomáshelyére érkezve folytatta a júniusban elkezdett irányvonalát. Sőt, fokozta is a tempót. Októberben ugyanis előbb burkoltan megfenyegette Magyarországot, amiért hazánk – Törökország mellett – még nem ratifikálta Svédország és Finnország NATO-csatlakozását. Pressman kifejtette: reméli, ez ügyben nem lesz szükség nyomásgyakorlásra.

Ezt követően pedig a követség közösségi oldalán egy videót is posztoltak, a következő szöveg kíséretében: „Az elmúlt hetekben egyes vezető magyar kormányzati szereplők és a kormány által finanszírozott kommentátorok durva Nyugat- és Amerika-ellenes nyilatkozatokat tettek. Magyarország és az Egyesült Államok szövetségesek. Az orosz agresszió mindannyiunkat fenyeget, össze kell tartanunk, nem pedig széthúznunk!” A felvételen egy kvíz látható, amelyben a nagykövetség az általa demonstrált idézetek forrására vár választ. Kövér László vagy Vlagyimir Putyin? Bencsik András vagy Vlagyimir Putyin? Mráz Ágoston Sámuel vagy Vlagyimir Putyin? Semjén Zsolt vagy Vlagyimir Putyin? – ezeket a lehetőségeket vázolták fel a videóban.

Sorozatunk következő részében a fellelhető információk alapján bemutatjuk, hogy a 2022-es választási kampányban amerikai részről minden eddiginél jelentősebb támogatást kapott a magyarországi baloldal. Ez egyrészt pénzben, több milliárd forintban, másrészt a tengerentúlon már többször jelentős sikereket elérő szakértői gárdában és nem utolsósorban a legfejlettebb informatikai technológiában jelent meg. A történtek súlyosságát jól jelzi, hogy a magyar titkosszolgálatok is vizsgálják a példátlan külföldi beavatkozást, amelynek során egyértelműen sérülhetett Magyarország szuverenitása.

Borítókép: André Goodfriend, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének követtanácsosa távozik a Külügyminisztérium épületéből 2015. január 21-én (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.