A „nosztalgia” kifejezéssel a Ludas Matyi hasábjain találkoztam először a nyolcvanas évek legelején, még tinédzserként. Nem igazán fogtam fel az értelmét, ahhoz, hogy nosztalgiát érezzük egy adott kor iránt, kell némi élettapasztalat. Közelebb a hatvanhoz, mint az ötvenhez, már hasonlítgatni lehet az évtizedeket egymáshoz, és azon elmerengeni, hogy melyik iránt érzünk nagyobb nosztalgiát.
A tágan értelmezett Erdélyben felnőtt épeszű ember aligha vágyódhat vissza a Ceausescu korba, legfeljebb egyes elemei tűnhetnek utólag visszatekintve idillinek: az emberek közti viszonyok annak dacára közvetlenebbek, érzéssel telítettebbek voltak, hogy a titkosrendőrség behálózta az egész társadalmat. Mivel nem volt sem internet, sem érdemleges tévé, sem videojátékok, sokkal több időt töltött az ember családi körben, országon belül lehet kirándulni és vadkempingezni, bőven volt idő olvasni, más kérdés, hogy sokkal nehezebb feladat volt megszerezni egy Nyírő József vagy Szabó Dezső könyvet, mint manapság. S ezzel a lista végére értünk. Mert mi volt ezen kívül? Bezártság, terror, nincstelenség, perspektívátlanság, tűzparancs a határon, azok vonatkozásában, akik nem kívánták a Románia névre hallgató koncentrációs táborban leélni az életüket.
Bezzeg a kilencvenes évek! Amikor kitágult a világ, be lehetett járni egész Európát, az ember leírhatta végre a gondolatait a sajtóban, csatlakozhatott világnézet vagy hobbi alapján bármely szervezethez, fejlődésnek indult a vendéglátás és nem utolsósorban a borászat.
1997-et írtunk, amikor Várbarlang akkor igazgatójának köszönhetően először került olyan bor a poharamba, mely valóban csúcsminőséget képviselt, sosem felejtem, Gere Attila 1995-ös Cabernet Sauvignon barrique-ja volt. Nem sokkal később Demeter Ervin mutatott be baráti körben, több kóstoló keretében több tucat prémium bort, Szepsy Istvántól, Vesztergombi Ferenctől, Tiffán Edétől, Tóth Sándortól (Scheller birtok), Gál Tibortól, Szerelmey Hubától és Thumerrer Vilmostül, hogy csak azokat említsem, akiknek akkor megismert borai egy életre bevésődtek az emlékeim közé.
