Vagyis a 90-es évek elején sikerült egy olyan borászcsapatot létrehozni, akik odaálltak boraik és palackjaik mögé. Neve lett végre a palackoknak, nem kellett többé nagyüzemi és szövetkezeti nevenincs házasításokat kortyolgatni. A bor bizalmi termék. Az volt száz évvel és ötszáz évvel ezelőtt is. Csak egy időre száműzték a termelőket a pincék mélyére. Majd valami elindult néhány remek gondolkodó és tenni akaró bortermelő vezetésével.
A villányi gazdák – Polgár Zoltán, Gere Tamás, Gere Attila, Tiffán Ede, Bock József, majd néhány évvel később Badacsonyból Szeremley Huba –, ki ne ismerné ezeket a neveket? Később jöttek a fiatalabb korosztályból is. Gál Tibor, Heimann Zoltán álltak a kormányrúdnál, kiváló borászok követték őket. Ebből a kis magból kerekedett ki a Pannon Bormíves Céh. Hogy miért is? Mert a világban mindenütt – de elsősorban Európában – a legmívesebb termékek készítői nem egy emberöltőben, hanem századokban, tradícióban, családban gondolkodnak.
Azok a borvidékek, ahol évszázadok óta folyamatosan kínálják szinte változatlan módon a borokat, nemigen küzdenek eladási gondokkal. Burgundia, Bordeaux, számos komoly moseli termelő évekre előre eladja a borát. Mert a fogyasztó ismeri őket és megbízik bennük. Számos ilyen termelői egyesülés létezik Európában, nem véletlenül. Ezeknél a pincéknél a marketing alapja nem más, mint maga a bor és a gazda személye.
Mindez annak apropóján vált e heti témánkká, hogy december 12-én a Pannon Bormíves Céh tagjai mutatkoztak be boraikkal Budapesten. A Pannon karácsony sokadik alkalommal gyűjti egybe a főként fővárosi borkedvelőket. Ma már a céh több mint harminc tagot számlál, a hazai családi birtokok színe-java alkotja a tagságot. Sok gond és nehézség mellett remek alkalmak is kapcsolódnak a tagok tevékenységéhez. Hálás vagyok érte, hogy őrizhetek személyes emlékeket közös túrák igazi felnőttes csínytevéseiről, felemelő hangulatról és sokszor embert próbáló beszélgetésekről.
Gál Tibor örökké hiányozni fog – az ő halálával 2005-ben mindenki úgy érezte, hogy a magyar bormarketing megszűnt létezni. Kapcsolatai, elszántsága, szakmai felkészültsége, őszinte segítőkészsége valóban pótolhatatlan. Ami mégis átsegít ezeken a hiátusokon, az a fiaik, lányaik elköteleződése. Mert Bussay Dorottya, Gere Andrea, ifj. Lőrincz György, Árvai Angelika, ifj.Heimann Zoltán, Vida Péter, Vesztergombi Csaba vagy Jekl Flóra, Árvay Angelika és a többiek munkája ma már teljes értelmet nyert. Ők nem követők, hanem a folytonosság megteremtői.
A szőlő nem idénynövény. A szőlő és így a belőle készülő bor minősége is kizárólag a termőhellyel együtt értelmezhető, onnan kiemelni, attól elválasztani nem lehet. Karaktere, egyedisége csak egy adott helyen felismerhető, beazonosítható terroir-jegyek alapján képes életre kelni. Ez pedig egyértelműen egyfajta állandóságot jelent, ami a gazda oldalán is elvárt. Elképzelhető, hogy új ültetvényeken, nem családhoz köthető vállalkozások is remek borokat adnak. Sőt, biztos hogy így van.
De nem találkoztam még olyan borásszal, aki ne szerette volna előbb-utóbb a saját borát a saját birtokán a saját gyermekeivel-unokáival elkészíteni. Mert az állandóságnak ebben a körben nagy jelentősége van. Többnyire azért, mert a hagyományokat nem önmagukért követjük. Sokkal inkább azért, mert az valami kipróbált, valami jól működő utat jelent. Kiváltképp az ilyen elszántságot és hitet igénylő területen fontos ez, mint a borkészítés. Bár hozzáteszem, sokan szívesebben vásárolunk csirkét, szalonnát, salátát is ott, ahol tudjuk, hogy ki áll az áru mögött.
A termőhely, a természet, a szőlőfajták, fajtaváltozatok ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy a palackba nagy minőség kerüljön. Ha megnézzük a világ borkínálatát, ott bizony a legtöbbre értékelt borok mögött nagyon gyakran családi birtokok állnak. Nagy bort készíteni elkötelezettség, tudatosság, alázatosság és a terroir ismerete nélkül nem lehet. Ez a típusú hozzáállás kitűnően illeszkedik egy több generációt felölelő családi modellhez.
Sajnos történelmünk nem engedte meg, hogy ez a fajta hagyományos, több évszázados családi borkészítés nálunk is életben maradjon. A céh tagjai mégis célul tűzték maguk elé, hogy felhívják a figyelmet ezeknek a kérdés nélkül hagyományos értékeknek a képviseletére. Röviden ez nem más, mint józan érdekérvényesítés. Hogy sikerül-e mindent kihozni ebből a formációból, az más kérdés. A birtokokat építeni kell. A legbiztosabb pont a család. Még ha időszakosan el is kanyarodik valaki a lehetséges utódok közül, nagy valószínűséggel előbb-utóbb visszatér. Mégpedig a gyökerekhez. Annak legtisztább értelmében.
Az este nem kizárólag a kóstolásról szólt. Nagy öröm a tagság és fogyasztók számára, hogy Figula Mihály Balatonfüred-Csopakról elnyerte az Év bortermelője címet. Figula Mihály a családi hagyományokat követve, kitűnő ízléssel és elkötelezettséggel készíti borait. Mivel jócskán van mire emlékeznem az elmúlt harminc évből, nem fogom elfelejteni azokat a gyönyörű, egyértelmű és tiszta Figula-borokat, amelyek még a 90-es években készültek a pincében. Komoly, igényes borfogyasztó közönség zarándokolt Budapestről már ekkor Balatonfüredre, hogy az akkoriban ébredező stílus borait kóstolja.
Annak idején id. Figula Mihály is elnyerte az Év borásza címet, így előállt az az eddig nem látott helyzet, hogy egy családból a pinceindító és a követő is megkapta ugyanazt a díjat.
