– Ügyfelem igen türelmes volt. Két éve húzódik ez az ügy, pedig hónapok alatt bedarálhattuk volna őket – mondta beszélgetésünkkor Palágyi György ügyvéd, Lakatos József vállalkozó jogi képviselője Zitára és családjára utalva. Kérdésünkre, hogy most elkezdődik-e a bedarálás, igenlő választ kaptunk.
Csatorna-ügy
A tanárnő és családjának élete akár a megvalósult magyar álom is lehetne: Zita párjával és lányával a saját, évtizedes munkával épített-szépített budapesti kertes házukban lakik a XIX. kerületi Rákóczi utcában. Semmi luxus, ám a vidám színekkel és a Gábor alkotta bútorokkal valódi otthont hoztak létre. Mire elkészültek mindennel, akkor kezdődött az a rémálom, amelyről cikkünk szól.
Zita örökölte a kispesti házat, így azt a helyzetet is, hogy a szennyvizük nem az utca alatt futó fővezetékre van rákötve, hanem a szomszédos, akkor még önkormányzati tulajdonú telekre megy át és onnan ömlik az utcafront alatt húzódó csőbe. Még a pandémia előtt történt, hogy a szomszédos ingatlant, egy saroktelket az Ady Endre és a Rákóczi utca találkozásánál eladta a kispesti önkormányzat. Az adásvétel körülményeiről már korábban írtunk. A lényeg, hogy az ingatlan gazdája végül L.-né M. E. lett, Lakatos József vállalkozó felesége, aki az önkormányzat mondhatni „udvari beszállítója”.
A vállalkozó neve számos korrupciógyanús ügyben felbukkan, amelyek mind a Gajda Péter vezette XIX. kerületi önkormányzathoz kapcsolódnak és amelyekben a Nemzeti Nyomozó Iroda jelenleg is nyomozást folytat.
Az üzletember és a pedagógus közötti konfliktus 2020-ban kezdődött. – Vidd a sz…ros csatornádat oda, ahová akarod – mondta Lakatos József Zitának, amikor először találkoztak és a tanárnő meg szerette volna beszélni vele a csatornakérdést. Ám 2020 novemberében alapvetően változott meg Zita és a vállalkozó viszonya, amikor utóbbi már nyájas modorban kereste fel a pedagógust, ugyanis komoly gond adódott az építkezésen: a társasház egyik tűzfala egy olyan telekrészen húzódott, amelyet mindkét fél a maga tulajdonának tekintett. Az áttervezés roppant drága lett volna, ezért írásbeli megállapodás született a felek között: Lakatos megoldja Zitáék szennyvízelvezetését, a tanárnő pedig hozzájárul, hogy a társasház tűzfala rendben megépüljön. Zitáék olyannyira készségesek voltak, hogy áthelyezték a belső kerítésüket, elbontották a kukatárolót, és azt is hagyták, hogy a garázsuk zsindellyel fedett tetejébe is belevágjanak, hogy elférjen az ingatlan.