Információink szerint Nyőgéri Lajos egyébként Tóth Bertalan pénzembere, egyike az úgynevezett csokitolvajoknak.
Erről a Pécsma.hu már 2013-ban, a helyi MSZP kapcsán azt írta:
A pécsi baloldalon Toller László halála után borultak fel az erőviszonyok: a korábbi polgármesterhez hű politikusok a fiatalokkal kerültek összetűzésbe, de végül utóbbiak teljesen átvették az irányítást. A párttól valamivel később Szili Katalin is elfordult. Kritikus véleményét nem rejtette véka alá ő sem. Tőle eredeztetik a »csokitolvajok« kifejezést is, amellyel a párt jelenlegi, fiatal pécsi, megyei vezetőit illette a belső pártzsargon. Az, hogy miért nevezték az MSZP-n belül »csokitolvajnak« Tóth Bertalant, Nyőgéri Lajost, Fuchs Gábort és Kőhegyi Istvánt – máig rejtély.
A Bama.hu nemrégiben pedig arról írt, Nyőgéri Lajost korábbi céges ügyei miatt eltiltották a gazdasági társaság vezetésétől – három cégét is kényszertörléssel szüntették meg –, ezért 2019-ben nem is nevezték ki a gazdasági bizottság elnökének. Később azonban Péterffy Attila, Pécs polgármestere a veszélyhelyzetet kihasználva alpolgármesteri szintre emelte Nyőgérit, aki egyébként a polgármester és Mellár Tamás baloldali parlamenti képviselő kampányában is tevékenyen részt vett. Nyőgéri a kinevezésekor megkapta a lakásügyi területet is, amelyről a közelmúltban derült ki, hogy az ügyészég egy vesztegetési botrány miatt nyomozást indított a polgármesteri hivatalban.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!