– Ön szerint a következő években a kistelepüléseken is kellene nyitni ilyen területi irodákat?
– Igen, azt gondolom, hogy ez nagyon fontos lenne, hiszen az elmúlt évek tapasztalataiból egyértelművé vált számomra, hogy ezen az úton nem szabad megállni. A területi irodák mellett pedig egy mobil ügyfélszolgálatot is létre kell hozni, amellyel az ország bármely pontjára el tudunk jutni, hogy az ott élő emberekkel is személyesen tudjunk beszélni, segíteni tudjunk a problémáikban. Ezt egyelőre részben tudtuk csak megvalósítani, egy speciális területen, a gyermekjogok esetében. Nagyon büszke vagyok arra, hogy tavaly egy gyermekjogi mobil edukációs pontot adhattunk át, egy olyan átalakított autóbuszt, amelyben három olyan állomás lett létrehozva, ahol a gyermekek játékos formában, kisfilmek és mobileszközökkel történő kvízjáték segítségével tudnak a saját jogaikról tájékozódni. Idén nyáron ez a busz Ágota-falván teljesít szolgálatot, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató nyári táborában. De ezt a buszt az ország bármelyik pontjára el tudjuk vinni: iskolákba, gyermekvédelmi intézményekbe, gyermektáborokba. Fontos kiemelnem azt is, hogy az elmúlt időszakban egy kampányt folytattunk munkatársaimmal, ennek részeként az ország minden nagyobb településén, számtalan hivatalban jártunk, szórólapokat és tájékoztató plakátokat helyeztünk el, amelyben hivatalunk elérhetőségeire és arra hívtuk fel a figyelmet, hogy melyek azok a területek, ahol segíteni tudunk. Erőfeszítéseink az első visszajelzések alapján eredményesnek bizonyultak. Bízom abban, hogy így még szélesebb körben válik mindenki számára nyilvánvalóvá az, hogy ha az állampolgárok a hatósági ügyeik intézése során már semmi más segítséget nem találnak, ha úgy érzik, hogy az ő ügyükben teljes a reménytelenség, még mindig van egy szalmaszál. Ez pedig az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, ahol segítséget kérhetnek.

– Milyen további kihívásokat kezeltek még az elmúlt években?
– Feltétlenül megemlíteném a most már csaknem három és fél éve Magyarország közvetlen szomszédságában zajló orosz–ukrán háborút, és az annak következtében kialakult menekülthullámot, amelyet nekünk alapjogvédelmi szempontból is kezelnünk kellett. Egy nagyon gyors és nagyon határozott döntést hoztam néhány nappal a háború kitörését követően. Létrehoztunk Záhonyban és Beregsurányban két ideiglenes ombudsmani területi irodát, ahol a helyszínen, az akkor még Ukrajnából tízezrével Magyarországra érkező menekültnek nyújtottunk jogi és egyéb humanitárius segítséget. Ezek a helyszínek nem az elvi nyilatkozatok, hanem a cselekvés terepei voltak. Munkatársaimmal személyesen tájékoztattuk jogaikról az érkezőket, segítettünk az ügyintézésben, és dokumentáltuk azokat a problémákat, amelyek a tömeges humanitárius válsághelyzetben felmerültek. Ott voltunk, ahol a kiszolgáltatottság a legnagyobb és helyben, azonnal reagáltunk a felmerülő problémákra. Ez a munka nem csupán a jogállami garanciák rendkívüli körülmények közötti érvényesítését jelentette, hanem az általam megfogalmazott stratégiai cél kivetülését is: hogy az alapvető jogok biztosa ne csak beszéljen az alapvető jogok védelméről, hanem cselekedetekben is megjelenítse azokat. Ezt, a közvetlenül a határövezetben végzett munkánkat a nemzetközi ombudsmani közösség és a velünk dolgozó nemzetközi szervezetek is nagy elismeréssel fogadták, és mintaként állították más országok elé is. Büszke vagyok arra, hogy ennek a – hazánk által nyújtott, történelmi léptékű – nagy nemzeti humanitárius összefogásnak mi is részesei lehettünk.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!