A csapatmunka itt nem csupán üres frázis

Sisakkal a kezükben, egyenruhában, futólépésben igyekeznek a sárga helikopterhez a budaörsi bázis légimentői. Három perc múlva már forgószélként hajtja maga körül a levegőt a rotor, a helikopter felemelkedik a földről. Fedélzetén hárman ülnek: a pilóta mellett egy paramedikus, hátul pedig egy orvos. Tizenöt perc és a helyszínre érnek, ahol kéttáskányi csúcstechnikát képviselő eszközeikre, tapasztalataikra hagyatkozva küzdenek az életért.

2023. 01. 14. 7:15

A helikopterbe kerül még egy monitor és a hordágy is, amelyeket gondosan rögzítenek. Amíg a felszerelést összekészítik, megtudom, hogy Jászkuti doktor ápolóként kezdte a pályáját, mielőtt felvételt nyert az orvosira. Az egyetem mellett is mentőzött, majd szülész-nőgyógyász rezidensként kezdte pályáját. Bár imádta a munkáját, legbelül mégis hiányérzete volt.

Az esélytelenek nyugalmával adtam be a jelentkezésemet a légimentőkhöz, hiszen kevesebb, mint egy éve végeztem az egyetemen. Aztán néhány hét múlva megcsörrent a telefonom, én voltam a legfiatalabb orvos, aki a csapatba került

– mondja büszkén a kezdetekről. Mindennek már tizenkét éve.

A hangárban nagy a sürgés-forgás, a szerelő bemászik a gép alá, és mintát vesz a kerozinból. Víz és mechanikus szennyeződés után kutat. A kémcsőbe egy lakmuszpapírt tesz, ez azonnal jelezné, ha víz kerülne az üzemanyagba. A helikopter személyzetének tagjai között egy pilóta, egy a sürgősségi orvoslásban jártas mentőorvos és egy paramedikus, vagyis mentőtiszt vagy ápoló is van, akik a helikopteren a navigációban segítenek, leszállás után pedig az orvos mellett nyújtanak nélkülözhetetlen segítséget, hiszen a csapatmunka itt nem csupán üres frázis.

A légimentés technikai feltételeinek biztosítását néhány éve a Készenléti Rendőrség vette át. A flotta kilenc darab Airbus EC135-ös helikopterből áll, amelyből minden bázisra jut egy-egy, de van két tartalékgép is az esetleges javítások, karbantartások miatt. – A helikopter átlagosan 250 km/órával repül, egyetlen tankolással több mint két órán át képes a fellegekben szolgálni. A robotpilóta mellett éjszakai repüléshez szükséges felszerelés és beépített időjárásradar is van – sorolja Nagy László, miközben ellenőrzi a gépet. A pilóta felmászik a forgószárnyig és megpörgeti, kilazult alkatrészek után kutat, majd az olajszintet ellenőrzi. Aztán a rotorlapátokat és a gép külsejét világítja át.

A 42 éves pilóta az egyik legfiatalabb az állományban, a szigorú követelményeknek miatt ugyanis nem könnyű bekerülni a légimentőkhöz. A legtöbben a rendőrségtől, a honvédségtől vagy a mezőgazdasági repülésből jelentkeznek, minimum ezerórás jártasságot kell igazolniuk ahhoz, hogy egyáltalán felkerüljenek a várólistára.

– Több mint tíz éve repülök, kezdetben a civil szektorban voltam pilóta, de mindig figyelemmel kísértem a légimentők munkáját. Amikor beadtam a jelentkezésemet, nem volt üres hely, három évet vártam, hogy felhívjanak – mondja.

KÖD ÉS FELHŐALAP

A budaörsi központból koordinálják az ország hat másik légimentőbázisának – Miskolc, Debrecen, Szentes, Balatonfüred, Sármellék és 2022. december 20. óta Szekszárd – munkáját is. – Mit jelent ez? Ha a szolgálat ügyeletéről befut egy riasztás, az itteni koordinátor dönti el, melyik bázis csapata induljon a helyszínre, melyik gép van a legközelebb vagy érhető el – magyarázza Solténszky Mátyás, aki 2011 óta koordinátorként és paramedikusként dolgozik a budaörsi bázison.

Az ország légimentőbázisainak elhelyezése lehetővé teszi, hogy az ország területének 85 százalékát húsz percen belül el lehet érni helikopterrel. A súlyos sérültek így olyan regionális centrumokba kerülhetnek, ahol minden adott a teljes felépülésükhöz. Évente átlagosan 3200–3500 riasztás fut be hozzánk

– fejti ki az ügyeletes, majd az órára pillant. Ideje elkezdeni a munkát.

„Szép jó reggelt kívánok minden légi bázisnak, megkezdjük a légi ügyeletet. Reggel nyolc óra van, a mai nap ügyeleti időnk délután háromig tart. Elsőként Balatonfüredet hívom, jó reggelt!” – köszönti az ország hat másik bázisát. Az időjárási körülmények miatt azonban az ország valamennyi sárga helikoptere egyelőre a hangárban pihen, a köd és az alacsony felhőalap miatt ugyanis nem lehetséges a biztonságos repülés, mondják a mentők kórusban, majd kiparkolnak a mentőautóval. Addig, amíg az idő nem engedi, négy keréken zajlik a mentés.

LÉGI KARMESTEREK

– Amíg egy kórházban dolgozó orvosnak rengeteg eszköz áll rendelkezésére, a korábbi vizsgálatok és laboreredmények alapján kell döntést hoznia, addig nekünk ez a kéttáskányi felszerelésünk, a szemünk, a fülünk, a szaglásunk és tapintásunk van. Ezek alapján hozunk döntéseket egy beteg sorsáról – avat be Jászkuti Ákos, majd hozzáteszi, egy komolyabb balesetnél a mentők, a rendőrök és a tűzoltók összehangolt csapatmunkájára van szükség. Mindezek mellett még a kétségbeesett családtagokkal is sokszor számolniuk kell, őket is vezetniük kell pszichésen, hogy inkább segítségükre legyenek és a stressz miatt ne akadályozzák a hozzátartozójuk mentését.

– Kritikus beavatkozások előtt előfordul, hogy szükségem van külső megerősítésre, támogatásra. Ilyenkor telefonon kérünk tanácsot egy szenior orvoskollégától, hogy – a külső, helyszíni stresszfaktoroktól mentesen, objektíven – megerősítsen a döntésemben. Holnap pedig már lehet, hogy én fogok a telefon végén javaslatot tenni annak a kollégámnak, akit ma én hívok

– oszt meg néhány kulisszatitkot. – A légimentés a betegellátás „elit alakulata”, oda megyünk, ahol a legnagyobb baj van. Egy tömeges balesetnél viszont a legfőbb feladatunk a helyszíni menedzsment. Ez azt jelenti, hogy rangsoroljuk a sérüléseket, hozzárendeljük a megfelelő kompetenciájú erőt, gondoskodunk a betegek elhelyezéséről, a kórházak értesítéséről. Többet nyerünk, ha karmesterként vagyunk jelen, mintha mindenki fogna magának egy beteget és ellátná – veszi át a szót Mohai Attila. Ő tíz éve szolgál a bázison, jelenleg a budaörsi bázis vezetője, légikoordinátor és paramedikus. Teljesen véletlenül került a csapatba, néhány év földi mentőszolgálat után figyeltek fel a munkájára és hívták fel, várják egy interjúra.

Amikor a szakmai nehézségeiről kérdezem a budaörsi csapatot, először hosszasan hallgatnak. – Mindig lesznek olyan esetek, amelyek minden igyekezetünk ellenére tragédiával végződnek.

A mai napig emlékszem annak az anyának a nevére, aki a kislányával együtt karambolozott. A kislány az autó hátsó kereke mellett feküdt. Mindössze hároméves volt, nem tudtunk segíteni rajta

– mondja Mohai Attila.

– Számomra egy kútba esett kisfiú az, akinek az emlékét egész életemben őrizni fogom – veszi át a szót Solténszky Mátyás. – Évekkel ezelőtt egy családi ház udvarán próbafúrásokat végeztek, a 14 méter mély, keskeny lyukakat lefedték, egy kivételével. Egy totyogós kisfiú ebbe esett bele, a puha, löszös talaj pedig azonnal betemette. Amikor megérkeztünk, a tűzoltók kézzel kaparták a földet, mert a markoló még nem ért a helyszínre. Mindhiába. Aznap már egyikünk sem tudta folytatni a munkát – idézi fel a történteket.

SZABÁLYOK ÉS LELKIISMERET

Egymás után két riasztás is befut, az időjárási körülmények miatt viszont a legtöbb bázis még mindig várakozó állásban van. Hiába kezd felszállni a köd, és ugyan a felhők is feljebb húzódtak, a radarképek szerint még mindig veszélyes lenne a felszállás. – Bár pilótaként az én döntésem, hogy biztonságos-e a repülés vagy a helyszín megközelítése, ha a csapat bármely tagja mégis túl kockázatosnak érzi, azonnal visszafordulok. Fontos, hogy a kollégák feltétel nélkül megbízzanak bennem – mondja Nagy László.

– Az itteni eljárásrendek nagyon szigorúak, nem mehetünk a magunk feje után – egészíti ki Mohai Attila, aki nem titkolja, hogy vannak kivételes esetek is.

Többen vagyunk itt, akik olykor többet vállalunk csak azért, hogy megmentsünk valakit. Vannak esetek és helyzetek, amikor a lelkiismeretünk és a szakmai elhivatottságunk megállíthatatlan

– avat be a bázisvezető, aki felidéz egy néhány éve történt esetet, ahol egy magasból eséshez riasztották őket, a helyszínre érve azonban a helikopternek muszáj volt visszaindulnia, mert sötétedett, ők pedig ott ragadtak a hegyekben az orvoskollégával. – Nagyon szeles, hideg idő volt, le kellett másznunk egy eszméletlen, súlyos sérülthöz egy olyan helyen, ami nem volt biztosítva. Aznap mindannyian nyugodt lelkiismerettel mentünk haza, hiszen sikerült megmentenünk valakinek az életét, de tudtuk azt is, hogy a holnapot a főnökeink előtt kezdjük – árulja el mosolyogva, majd hozzáteszi: semmihez sem fogható az az érzés, amikor teljes összhangban, egy emberként azon dolgoznak, hogy valakinek egy második esélyt adjanak az életre.

Borítókép: A Magyar Légimentő Nonprofit Kft. budaörsi bázisa. (Fotó: Kurucz Árpád)