Dódity Gabriella a fővárosi állatvédelmi intézkedésekről úgy fogalmazott: még Tarlós István főpolgármester idejében törekvéseik között volt, hogy az Illatos úti gyepmesteri telepet állatjóléti szempontok szerint működtessék. Nem mindegy, hogy a bekerült állatok milyen körülmények között vannak tartva vagy éppen a fővárosi illetékesek mindent meg tesznek-e azért, hogy mielőbb gazdához jussanak.

Be nem tartott kampányígéret
– Karácsony Gergely megígérte, hogy elköltözteti az Illatos úti telepet egy arra alkalmasabb helyre, és különválasztja a 15 napos gyepmesteri és a menhelyi funkciókat. Erre azért van szükség, mert a telep kennelei az állatok hosszú távú tartására nem alkalmasak. Van olyan kutya, amely akár egy vagy két évig egy kétszer kétméteres kennelben éli az életét, amely az állatkínzás lehetőségét is felveti, és az állatvédelmi törvénynek sem felel meg. Nincs lehetőség az átmozgatásukra, fizikai kifárasztásukra sem, ami a jólétükhöz elengedhetetlen volna. Az új telep szükségességét még mi magunk fogalmaztuk meg az előző ciklusban, csak a választás másoknak adott felhatalmazást erre – emlékezett Dódity Gabriella. A fideszes javaslat szerint a telep egyik része látná el a kötelező hatósági feladatot, a törvényben meghatározott tizenöt napos a gyepmesteri funkciót és mellette lenne egy menhelyi ellátás a befogott állatoknak a hatósági eljárás leteltével.

– Normális menhelyi körülmények között teljesen másképpen viselkednek a kutyák, ezért könnyebb őket gazdához adni. Az állatbarát Budapestet ígérő Karácsony három évig nem tett semmit, ezért benyújtottam erről egy előterjesztést, amelyet azonban a főpolgármester lesöpört az asztalról. Mindezek tetejébe nemhogy nem segít, hanem árt is ezeknek az állatoknak: a 15 nap hatósági idő letelte után a kerületi jegyzők nyakába súzva kipaterolná az állatokat a telepről, hogy azok sorsát oldják meg a kerületi önkormányzatok, ahonnan az állatok bekerültek.
A kerületeknek nincs gyepmesteri telepe, se saját menhelye. Ezért vagy szerződik egy menhellyel, amelyek amúgy is erejükön felül teljesítenek, vagy ott maradnak az állatok az Illatos úton, csak a kerületek dolga lesz fizetni a tartásukat, amennyiben erre vállalkoznak; ha nem, akkor ezekre a szerencsétlenekre altatás várhat
– mutatott rá Dódity Gabriella. A hajmeresztő fővárosi ötlet információink szerint a baloldali polgármesterek tiltakozását is kiváltotta, és csak bízni lehet abban, hogy a kerületek nem mondják ki e hányatott sorsú állatok halálos ítéletét.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!