A főváros hallgat
A Facebook-oldalára feltöltött fényképpel számolt be róla Karácsony Gergely, hogy Brüsszelbe utazott. Mint Budapest főpolgármestere elárulta, vonattal utazott egy konferenciára, amivel elmondása szerint spórolt néhány mázsa szén-dioxidot a bolygónak és egy kis pénzt az önkormányzatnak. Ám a spórolás eléggé elhanyagolható összegű, mivel átszállás nélkül a Budapest–Brüsszel repülőjegy, ami a visszautat is magában foglalja, jellemzően 70-80 ezer forint közötti összegbe kerül. Ugyanakkor már 40 ezer forint körüli összegért is el lehet jutni a belga fővárosba, a legolcsóbb, last minute repülőjegyek már 11 ezer forintért is elérhetőek.
Eközben a legolcsóbb vonatjegy ára 22 800 forint, a visszaúttal együtt pedig 45 600 forintot kell fizetni egy Budapest–Brüsszel–Budapest távon.
Érdemes megjegyezni, hogy a főváros dolgozói részére a busás napidíjak mellett a szociális hozzájárulási költséget, a dologi költséget, az útiköltséget és a biztosítást is a fővárosi adófizetők állják. Ez az összeg pedig egyenes arányban növekszik a külföldön eltöltött időtartammal.
A budapesti Városháza sajtóosztályától hétfőn egyébként megkérdeztük, hogy mennyibe kerül a fővárosnak a fentebb említett konferencia, választ azonban még mindig nem kaptunk tőlük.
Borítókép: Karácsony Gergely (Fotó: Koncz Márton)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!