Engedély nélkül tartott szexuális felvilágosító órát az alsós diákoknak az óbudai Krúdy Gyula Általános Iskola LMBTQ-aktivista pedagógus asszisztense, akiről kiderült: egy tizenöt éves fiúval „kavar”. A PestiSrácok cikke szerint a diákjával szexuális kapcsolatot létesítő pedagógiai asszisztens az órán kizárólag az egyneműek szexuális életéről mesélt a gyermekeknek.
Szexuális felvilágosító órát tartott az alsósoknak az óbudai iskola kirúgott munkatársa
Nem sokkal később azonban a szülők tudtára jutott, hogy mi történt az etika órán, amit jeleztek az iskola vezetésének is.

Nem sokkal később azonban a szülők tudtára jutott, hogy mi történt az etika órán, amit jeleztek az iskola vezetésének is.
Az aggódó szülők arról érdeklődtek az igazgatótól, hogy maradt-e bármikor valamelyik alsós tanulójával egy helységben négyszemközt a diákjával szexuális kapcsolatot létesítő pedagógiai asszisztens, igaz-e, hogy az iskolából több gyerekkel szexuális kapcsolatot létesített, igaz-e, hogy valamilyen vetkőzős csoportba hívta meg őket, illetve van-e az iskolának cselekvési terve, szándékoznak-e, illetve jogilag tudnak-e olyan lépést tenni, hogy a férfi ne mehessen be az iskolába. A szülők az iskolától erre a levélre nem kaptak választ, csak egy üzenetet arról, hogy vizsgálatot indítottak a diákjával szexuális kapcsolatot létesítő pedagógiai asszisztens ellen, annak lezártáig nem fog munkát végezni az intézményben.
A szülőket viszont annyira felzaklatta az ügy, hogy élőlánccal akadályozták volna meg a diákjával szexuális kapcsolatot létesítő pedagógiai asszisztenst abban, hogy bemenjen az iskolába, ha az intézmény nem lép. Az iskola lépése viszont az volt, hogy a felső tagozatosoktól áttette a diákjával szexuális kapcsolatot létesítő pedagógiai asszisztenst az alsó tagozatosokhoz
– írja a PestiSrácok.hu.
Kiderült továbbá az is, hogy
A diákjával szexuális kapcsolatot létesítő pedagógussal már korábban is voltak gondok.
A felsős diákok szülei már jelezték, hogy több tanuló is követi őt az online térben, ahol a diákjával szexuális kapcsolatot létesítő pedagógiai asszisztens a többi között öngyilkosságra buzdító videót tett közzé, és nyíltan propagálja a másságot is.
Érdemes megjegyezni, hogy az iskola vezetősége már tavaly októberben tudomást szerzett a pedagógiai asszisztens szexuális témájú és egyéb videóiról, ami miatt behívatták őt, és arra kérték, hogy szedje le a videókat. Ám az alkotói szabadságra hivatkozva a diákjával szexuális kapcsolatot létesítő pedagógiai asszisztens erre nem volt hajlandó, ráadásul a szülők úgy tudják, hogy több jogvédő szervezet is mögé állt az ügyben.
A 39 éves férfi egyébként nagyon könnyen tudott kapcsolatot teremteni a felsős fiúkkal, akiket fotózni tanított. A cikk szerint
többeket közülük meghívott egy privát csoportba is, ahol obszcén, szexuális megjegyzéseket tett rájuk, majd azzal zsarolta őket, hogy őt úgyis megvédik a jogvédő szervezetek.
A beszámoló szerint az LMBTQ-aktivista már 2018-ban célkeresztbe került, amikor a fővárosi, VIII. kerületi Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskola pedagógiai asszisztense volt, ahol szintén 5–7. évfolyamosoknak tartott fotó-videó szakkört. Egy hangfelvétel szerint olyanokat mondott, hogy
nem korlátoztam a szexuális szabadságukat. (…) Esténként forgattunk… vagyis nappal forgattunk, megvágtuk az anyagot, majd a nap hátralévő részében azt csináltunk, amit akartunk. Khhmm…
A teljes cikk IDE kattintva érhető el.
Borítókép: A diákjával szexuális kapcsolatot létesítő pedagógiai asszisztens (Fotó: Facebook)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Tagadja kapcsolatát a rejtélyes ukránbarát csoporttal Magyar Péter + videó
A Tisza Párt igyekszik minden nyomot eltüntetni, pedig vannak.

Rapid délutáni friss – Példátlan balhé a szerbeknél + videó
Czirják Imre, a Mediaworks főszerkesztő-helyettese és Gábor Márton, a Magyar Nemzet újságírója elemezték az aktuális témákat.

Nem finomkodott az új kormánybiztos: a kábítószer-kereskedők teljes vagyonát elkobozná + videó
Eljött az ideje, hogy kemény jogszabályokat vezessünk be a drogkereskedők ellen! – hangsúlyozta a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos.

Vörös köntöst ölt a Hold, jegyezze fel a dátumot!
Bizonyos kultúrákban isteni üzenetként tekintettek rá.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Vadászgépet vásároltak a szerbek Magyarországtól

Luis Enrique: Meg kell állítanunk a Liverpool három vadászgépét! + videó

Márciusi pénzhoroszkóp: kiderült, ez a 3 csillagjegy számíthat anyagi bőségre

Elképedt a Reuters: forrásaik szerint Trump és J. D Vance meglépte, amit Zelenszkij húzása után elvártak az amerikaiak

"Negyedik stádiumú vastagbélrákkal diagnosztizáltak, miután figyelmen kívül hagytam négy tünetet"

Párizsba hívta tárgyalni Orbán Viktort Emmanuel Macron

Egyszerre dicséret és arculcsapás Szoboszlainak ez a Premier League-toplista

Gyermeket vár a háromszoros olimpiai bajnok úszóklasszis

Nógrádi György szerint ennyi tartaléka lehet Ukrajnának

Csodafegyvert vetettek be Orbán ellen, de kiderült, hogy csak egy ócska vízipisztoly

Így menekült Magyar Péter a kamerák elől, amikor a Márki-Zay-féle kapcsolatról kérdeztük

Kerkez Milos eltiltása súlyos következményekkel jár, a 80 éves bíró is lehúzta + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Tagadja kapcsolatát a rejtélyes ukránbarát csoporttal Magyar Péter + videó
A Tisza Párt igyekszik minden nyomot eltüntetni, pedig vannak.

Rapid délutáni friss – Példátlan balhé a szerbeknél + videó
Czirják Imre, a Mediaworks főszerkesztő-helyettese és Gábor Márton, a Magyar Nemzet újságírója elemezték az aktuális témákat.

Nem finomkodott az új kormánybiztos: a kábítószer-kereskedők teljes vagyonát elkobozná + videó
Eljött az ideje, hogy kemény jogszabályokat vezessünk be a drogkereskedők ellen! – hangsúlyozta a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos.

Vörös köntöst ölt a Hold, jegyezze fel a dátumot!
Bizonyos kultúrákban isteni üzenetként tekintettek rá.