Felhős vagy borult lesz az ég pénteken, a Dunántúlon is előfordulhat gyenge eső, havas eső. A keleti, északkeleti megyékben további gyenge havazás valószínű. Az északnyugati szél a Dunántúlon megélénkül, olykor helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet a keleti területeken 3 és 5, míg nyugat, délnyugat felé haladva 6 és 12 fok között alakul – írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Szombaton nagyrészt borult lesz az ég, több helyen előfordulhat eső, záporeső, főleg a nap első felében, elsősorban az északkeleti harmadban és a hegyekben havas eső, havazás is előfordulhat. Csak helyenként élénkül meg az északkeleti szél. Hajnalban általában mínusz 3 és plusz 4, délután 5 és 11 fok közötti hőmérséklet valószínű.
Húsvétvasárnap nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható, csak elszórtan alakulhat ki zápor. Az északi szél a Dunántúlon megélénkül. Hajnalra mínusz 2 és plusz 4 fok közé hűl le, délután 9 és 14 fok közé melegszik fel a levegő.
Húsvéthétfőn felhőátvonulásokra kell számítani, általában többórás napsütéssel, de helyenként még előfordulhat zápor. Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A minimumhőmérséklet általában mínusz 1 és plusz 5, a maximum 12 és 17 fok között alakul.
További Belföld híreink
Borítókép: illusztráció (Fotó:Pixabay)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A miniszterelnök is szavazott az év nótájára + videó
Orbán Viktor szerint most kezdődik a tánc.

Hétvégi eredményhirdetés: a győztes nem más, mint Orbán Viktor
A világ ügyei és Magyar Péter ügyei más dimenzióban mocorognak.

Taroltak a függetlenek a vasárnapi választásokon
Két magyar településen tartottak időközi választásokat.

Vétlen motoros vesztette életét egy szörnyű balesetben + fotók
Autóval ütközött egy motorkerékpáros Martfű és Kengyel között.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk