Baloldali kamu a kivéreztetés

Soha nem gazdálkodhattak ilyen magas összegből a fővárosi önkormányzatok, mint ebben az évben. Magas iparűzési adóbevétel, több kormányzati támogatás és a rezsikompenzáció is segíti a budapesti polgármestereket. Wintermantel Zsolt a Fidesz–KDNP frakcióvezetője szerint mostanra az is kiderült, hogy „a kivéreztetés egy nagy baloldali kamu, mert a számokból egyértelmű, hogy van pénz".

2023. 02. 28. 16:58
Borítókép: a Duna fölött átívelő, felújítás alatt lévő és emiatt évekre lezárt, beburkolt Széchenyi Lánchíd az alkonyati fényben. A főváros első hídját megújító felújítás idejére a szakemberek betakarták a fémszerkezetet, hogy a híd alatt változatlanul zajló hajóforgalmat ne veszélyeztessék esetleg lehulló alkatrészelemek (Fotó: MTVA/Jászai Csaba)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A XV. kerület szintén rekordot állított fel a 31 milliárd forinttal, 

Kispesten is kirívóan magas, 17 milliárdos költségvetést fogadott el a testület a szokásos 13-14 milliárd forint főösszeg helyett.

A rekorderek közül is kiemelkedik a költségvetését tekintve Józsefváros, a büdzséjük 38 milliárd forintos főösszegét már közel 40 milliárdra módosított a testület a múlt heti ülésen. Összehasonlításképpen a kerület egykori fideszes vezetése 20-24 milliárd forintból gazdálkodott, a mostani költségvetési források összege tehát 16 milliárd forinttal magasabb az előző ciklushoz képest.

Borítókép: a Duna fölött átívelő, felújítás alatt lévő és emiatt évekre lezárt, beburkolt Széchenyi-lánchíd az alkonyati fényben (Fotó: MTVA/Jászai Csaba)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.