Tájékoztatása szerint a nemzetközi környezet negatív irányba való változása, az orosz–ukrán háború, olyan a társadalmi és politikai figyelmet fordított a honvédség ügyére, amely nélkül ez a megújulás elképzelhetetlen lenne. Hozzátette, a magyar haderőfejlesztés idén már a GDP két százalékára tud támaszkodni. Szalay-Bobroviczky Kristóf szerint azonban nem fogunk tudni megállni ezen a szinten.
Az a tudás, amit a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen átadnak, az ezen folyamat sikerének a záloga. Az a tudás, amit az itt jelenlevő oktatók átadnak, az átalakulásunkhoz nélkülözhetetlen
– mondta a miniszter.
Az új dékán feladata
Szalay-Bobrovniczky Kristóf megköszönte Pohl Árpád dandártábornoknak az eddigi munkáját, amelyet két dékáni cikluson keresztül végzett az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának érdekében. Mint mondta, ez elengedhetetlen és pótolhatatlan időszak volt a honvédség 175 éve kezdődött történelmében.
A tárcavezető egyúttal üdvözölte a most kinevezett Lippai Péter dandártábornokot, aki február 1-jétől tölti be a dékáni tisztséget.
A miniszter szerint a honvédségnek olyan típusú tábornokra van szüksége, aki megtestesíti azt a széles látókörű tiszti mintát, amely nemzetközi példákra és magyar hagyományokra támaszkodva tevékenykedik. Az új dékán feladata, hogy vezesse a kar oktatóit és hallgatóit „a hőssé válásban” személyes példájával, szakmai karrierje hitelességével, életvitelével, értékrendszerével.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!