Embertelen német törvény készül – Jön a következő magyar gyermekvédelmi csomag

Minden felnőtt felelős minden gyermekért – jelentette ki Selmeczi Gabriella, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfőn A változó világ kihívásai a gyermekvédelemben című konferencián, Budapesten.

Munkatársunktól
Forrás: MTI2023. 04. 03. 22:23
lmbtq italy
Two gay men wear a peace flag with two interlocking male symbols during the Napoli Pride in Naples, Southern Italy, on July 2, 2022. (Photo by Eliano Imperato / Controluce via AFP) Fotó: Eliano Imperato / Controluce via AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormánypárti politikus a tanácskozáson jelezte, hogy a kormánypártok ősszel tervezik benyújtani az Országgyűlésnek a következő gyermekvédelmi csomagot, amelynek kidolgozásában számítanak a gyermekvédelmi szervezetek közreműködésére is. 

Selmeczi Gabriella a gyermekvédelem területén 2010 óta elért eredményeket sorolva elmondta, hogy elsőként szigorították a gyermekvédelmi jelzőrendszerre vonatkozó szabályokat. Erre példaként említette, hogy egyértelműsítették a házi gyermekorvosok és a védőnők feladatát, továbbá azt is előírták, hogy a testvérek ügyét egy ügyiratszám alatt kell kezelni. 

Az LMBTQ- és genderpropaganda nem állt meg Magyarország határainál 

Úgy folytatta: a pedofil bűncselekményekkel szemben több körben is szigorítottak, köztük a büntetési tételeket is – a legsúlyosabb esetek az emberöléssel megegyező mértékben büntethetők -, valamint kötelezővé tették a foglalkoztatástól való eltiltást is, hogy ha valakit ilyen bűncselekmények elkövetése miatt jogerősen elítélnek, akkor az többet ne mehessen gyermekek közé. 

Az LMBTQ- és genderpropaganda nem állt meg Magyarország határainál – mondta, majd a gyermekvédelmi nemzeti konzultációra utalva azt is felvetette: meg kellene kérdezni az embereket arról, hogy Magyarországon szükséges lenne-e a törvény erejével tiltani a 18 év alattiak esetében a nemátalakító műtéteket. Megjegyezte, e beavatkozásokat egyelőre nem tiltja a törvény, ugyanakkor az az általános tapasztalat, hogy ezeket nem végzik el. 

Selmeczi Gabriella felidézte: az ombudsman átfogó vizsgálatot rendelt el a közoktatási intézményekben a közelmúltban azért, hogy kiderüljön, miként lehetne kiszűrni az iskolákból a pedofil vagy szexuális bűncselekményekre hajlamos pedagógusokat. Egyúttal a nevelőszülői hálózat megerősítésének szükségességéről is szólt. 

Visszafordíthatatlan következmények

Christl Ruth Vonholdt gyermekgyógyász, a Német Ifjúságért és Társadalomért Intézet volt vezetője a Nemi diszfória kiskorúaknál mint orvostani, lélektani és társadalmi kihívás című előadásában kifejtette: minden tudományos alapot nélkülöz, hogy a „transzidentitás” egy adott, veleszületett tulajdonság lenne. 

Kitért arra is, hogy ha nem nyúlnak orvosi eszközökhöz – köztük pubertásgátló készítmények és ellentétes nemi hormonok alkalmazásához – akkor a nemi diszfória állapota a serdülőkorban a gyerekek 85 százalékánál magától elmúlik. 

Kitért arra is, hogy ugyanakkor a pubertásgátló szerekkel kezelt gyerekek esetében rohamosan növekszik a nemváltás mellett kitartók aránya, akik többsége akár a nemváltoztató műtétet is vállalja. 

Ezzel pedig – folytatta – úgy döntenek, hogy visszafordíthatatlanul terméketlenek lesznek és egy élethosszig tartó, hormonoktól való függőséget is vállalnak. 

 

Álláspontom szerint egy 10 éves vagy akár 17 éves gyermek sem képes arra, hogy egy ilyen döntés következményeit belássa – fogalmazott. 

 

Christl Ruth Vonholdt hangsúlyozta azt is, hogy sem a hormonterápia, sem a műtéti beavatkozások nem képesek csökkenteni a pszichés betegségek magas arányát a nemi diszfóriával érintettek körében. 

 

A nemi diszfóriát gyakran előzik meg súlyos pszichés betegségek – mutatott rá, majd kijelentette: egy liberális társadalomban a felnőtteknek minden joguk megvan arra, hogy erre az útra lépjenek, de a gyerekeket meg kell védeni ettől a destruktív úttól. 

 

Egy elmulasztott társadalmi vita következményei

Sipos Írisz, az ökumenikus Offensive Junger Christen közösség sajtóreferense Németország a nemi önrendelkezési törvény és a családjogi reform árnyékában – Egy elmulasztott társadalmi vita következményei című előadásában arról beszélt, 

hogy a törvénytervezet a német büntető törvénykönyvbe emelné a „homo- és transzfób indítékot”, továbbá büntetne minden olyan kezelést, intézkedést és tanácsadást, amely megkérdőjelezi, késlelteti és akadályozhatja a nemváltás folyamatát. Arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a szülőkre, a tanárokra is vonatkozna. 

A törvénytervezet fel sem veti azt a lehetőséget, hogy egy gyermek „tranzíciós szándéka” akár átmeneti is lehet – tette hozzá, majd a tervezetet bírálva kijelentette: egy szakadár ezoterikus vélemény uralta le a (német) törvényhozást.

 

 A hagyományos értékek védelmében bele kell állni a vitába még akkor is, ha álláspontunkért nem terem babér, mert a jövő a tét – hangoztatta. 

 

Benyusz Márta, a Gyermekjogokért Egyesület elnöke keresztény értékek alapján működő szervezetük tevékenységének bemutatása mellett részletesen ismertette a gyermekjogok, köztük a gyermekjogi iskolák, mozgalmak nemzetközi történetét és azok alapelveit. Felhívta a figyelmet arra, hogy egyesületük gyermekjogi klinikát működtet, gyermekjogi monitoringot és képzéseket is tart. 

Hal Melinda klinikai szakpszichológus, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) tanuláskutató intézetének vezető kutatója a Woke, média és a személyiség formálása mesterséges eszközökkel című előadásában a közösségi média egyes tartalmainak a gyermekek identitásképzésére jelentő veszélyeiről értekezett.

Borítókép: illusztráció. (Forrás: Eliano Imperato / Controluce via AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.