Mivel jelenleg a GDP legnagyobb része is a fővárosban termelődik, Lázár János szerint ez az aránytalanság épp a vidék fejlesztése mellett szól. Az ellenzék vidékpolitikája kapcsán külön megjegyezte, hogy pont a saját példájukon tanulhatták volna meg, hogy „a régi torta újraszeletelgetésével nem lehet jóllakni, ahhoz nagyobb tortát kell sütni”. Nemzetgazdasági szinten sem lehet örökké azzal beérni, hogy csak egyetlen régió lehetőségeit aknázza ki a gazdaság, fel kell tárni a vidékben szunnyadó potenciált is, a nagyobb ütemű és szuverénebb gyarapodás érdekében.
Lázár János szerint a támogatások zömét a 2030-as évek elejéig a vidéki települések felzárkóztatására kell fordítani, ugyanis a kormánynak nem fűződik érdeke ahhoz, hogy az ottani lakosság elhagyja a szülőhelyét, kiürüljön a vidék, s végbemenjen egy társadalmilag nem legitim kikényszerített urbanizáció.
Ez nem Budapest-ellenesség, hanem vidékpártiság – hangsúlyozta.
A fővárosi fejlesztéspolitikai hangsúlyváltásról Karácsony Gergellyel folytatott beszélgetése kapcsán Lázár János elmondta, hogy tavaly novemberben járt a főpolgármester úrnál, ahol áttekintették a város és a kormány ügyeit, továbbá azokat az ígéreteket, amelyeket korábban Vitézy Dávid államtitkár vagy minisztertársai tettek az uniós források felhasználása kapcsán.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!