Békére van szükségünk a határunk túloldalán és a magyar lelkekben is

– Az elmúlt időszak ellenzéki demonstrációi mögött sajnos sokszor már a Majdanon lejátszódott események honosításának igénye is felsejlik – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjúban Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke. A KDNP politikusa arról is beszélt, hogy mire számít a 2024-es európai parlamenti és önkormányzati választásokon.

20230504 Budapest Latorcai János Országgyűlés alelnök Fotó: Mirkó István Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István

– A baloldali pártok ciklusról ciklusra fokozódó konfrontatív politikájának megértése összetett kérdés. Meglátásom szerint ennek vannak úgymond természetes okai, például a generációváltás és az ellenzéki létből fakadó korlátozott politikai cselekvőképesség okozta frusztráció, de a szándékos és mesterséges pánikkeltésre, és bizonyos esetekben a valódi mondanivaló hiányának elfedésére is alkalmas ez a botránykeltésre épülő politizálás. A kormánypártok esetében mindezt a törvények és a házszabály adta keretek között, lehetőség szerint higgadtan kell fogadni és nem szabad felülni a provokáció­nak, a személyeskedésnek. A Fidesz és a KDNP is élt 2008 és 2010 között parlamenten kívüli politikai eszközökkel, de látni kell az akkori és a mostani események dinamikája közötti különbségeket is. Az elmúlt időszak ellenzéki demonstrációi mögött sajnos sokszor már a Majdanon lejátszódott események meghonosításának igénye is felsejlik. Ez azonban teljes tévút, mert a rendszerváltást követő magyar politikai kultúra egyik legfontosabb tanulsága éppen a stabilitás iránti fokozott társadalmi igény. Ennek felismerése és elfogadása segít megérteni azt, hogy – szemben mondjuk Romániával vagy Szlovákiával – miért nem került sor hazánkban eddig egyetlen esetben sem előre hozott választásra, és miért nem vezet sehova a meglévő konfliktusok fokozása.

– Ezeket a sokszor rendkívül indulatos és mélységesen személyeskedő felszólalásokat miként lehet ülésvezető elnökként kontroll alatt tartani?

– Néha igen nehéz feladat szembesülni azzal, hogy milyen mélységei vannak a magyar közéletnek, s abban is különösen a közbeszédnek. Az természetes és magától értetődő, hogy aki politikai pályára lép, annak sokkal több kritikát kell elviselnie, ugyanakkor az elfogadhatatlan, hogy egyes képviselők sokszor mások emberi méltóságába gázolnak. 

Az országgyűlési törvény és a házszabály számos, az ülésezési rend fenntartását és az Országgyűlés tekintélyének védelmét szolgáló eszközt ad az ülésvezető elnök kezébe. Meggyőződésem azonban, hogy ezekkel csak a legvégső esetben szabad élni. 

Sokkal szerencsésebb, ha az ülésvezető elnök rendelkezik bizonyos elfogadottsággal, tekintéllyel a képviselők között, és erre alapozva a feszültséget – időnként akár némi humorral is – képes feloldani. Ezekben a nehéz helyzetekben határozottan a segítségemre van több évtizedes egyetemi oktatói tapasztalatom, ami sokszor képes megkönnyíteni az események kordában tartását.

– Ha már az egyetemi oktatói munka szóba került, hadd gratuláljak ahhoz, hogy a Miskolci Egyetem nemrégiben díszdoktorrá avatta. Az egyetemi oktató szemüvegén át nem látja úgy, hogy bizonyos parlamenti felszólalások annyira hasonlók, hogy már-már plagizációnak számítanak?

– Köszönöm a gratulációt, valóban nagy öröm és megtiszteltetés volt számomra idén februárban átvenni az alma materem, a Miskolci Egyetem egyik legrangosabb kitüntetését. Ez számomra annak elismerését is jelenti, hogy a politikában töltött évtizedek ellenére sem szakadtam el a felsőoktatástól, a tudománytól és különösen a szakmámtól. A kérdésére visszatérve, nehéz helyzetben lennék, ha két, annyira hasonló diplomamunkát kellene megítélnem, mint amilyen hasonló sablonra épülnek az ellenzéki felszólalások. Valóban van valami előre kiszámíthatóság ezekben a felszólalásokban, de úgy érzem, hogy ez a probléma mélyebben gyökerezik a hazai közéletben, a magyar társadalomban, és sajnálatos módon kulturális életünket is áthatja. Egy kiállítás, egy könyv, egy színházi előadás, egy film vagy bármilyen más kulturális esemény megítélését is döntően befolyásolja, hogy annak szerzőjét, alkotóját, rendezőjét mely politikai oldalra sorolja be a közvélekedés. Éppen ezért a pozitív és a negatív recenziók, kritikák is szinte előre borítékolhatók. Bizonyos esetekben azok megfogalmazása már egy mesterségesintelligencia-alapú chatszoftverrel is tökéletesen megoldható lenne. Mindez nemcsak téves, hanem káros út is, hiszen történelmi távlatból tudjuk, hogy nem a politikai világlátás az, ami egy alkotót vagy egy művet értékessé tesz. 

Valaha ez evidencia volt, de a nyugati világban egyre erősödő cancel culture nyomása alatt (már amennyire a kultúra ebben a kontextusban értelmezhető) ezt újra rögzítenünk kell.

– Műszaki emberként miként látja a mesterséges intelligencia jövőt formáló szerepét?

– Egész biztosan helytállók azok a tudományos megközelítések, amelyek egy új ipari forradalomként írják le a mesterséges intelligencia jelentette változásokat. De mi is volt valójában az ipari forradalom? Egy olyan átfogó, a technológia megváltozásából kiinduló, ezáltal a termelési és gazdasági rendet átformáló folyamat, amelynek hatásai végül a társadalom átstrukturálódásához vezettek. Ha ebből indulunk ki, akkor a technológia már átalakulóban van és ennek gazdasági hatásait már érezzük, a társadalmi változások azonban még érdemben nem indultak el. Meglátásom szerint a leglátványosabb és mindannyiunk számára megélt társadalmi következmények egyike az lesz, hogy évszázadok óta létező szakmák fognak eltűnni és olyanok fognak kialakulni, amelyeknek tartalmát, és sok esetben az értelmét, már a most negyvenes éveikben járó emberek sem fogják érteni. Az előbbire konkrét példa, hogy a nyugati világban általánosan jellemző háziorvoshiányt – a diagnosztikára vonatkozó tudományos kísérletek eredményei alapján – relatíve rövid idő alatt megoldhatja egyfajta mesterségesintelligencia-alapú ellátás. A kérdés persze az, hogy a várhatóan pontosabb diagnosztizálás kellő ellensúlyt jelent-e majd az orvos-beteg viszonyban szükségszerűen jelen lévő empátiával szemben. Az érzelmet, az emóciót ugyanis nem lehet teljes egészében matematikailag modellezni és bináris kóddá formálni. 

Azt se felejtsük el, hogy a mesterségesintelligencia-vezérelt algoritmusok a tényadatokat továbbra is az általunk létrehozott tudásból merítik. Éppen ezért a közeljövő egyik legégetőbb feladata a digitalizáció elősegítése. 

A könyvnyomtatás és sokszorosítás elterjedéséhez hasonló időszakot élünk, amikor a nem megfelelően becsatornázott információk rövid időn belül és végleg elvesznek. Fel kell tölteni magunkról, amit tudatni akarunk a világgal, meg kell ismertetnünk a saját álláspontunkat, mert különben mások szemüvegén keresztül ismernek meg minket, magyarokat és Magyarországot. Mindez a szinte végtelen mennyiségű adat és információ adta lehetőség a már most is érzékelhető számtalan pozitívum mellett rendkívüli veszélyeket is hordoz. Az orwelli, gondolatainkat is kifürkésző diktatúrák lehetőségétől az Andy Vajna producerségének is köszönhetően éppen 1984-ben létrejött Terminátor-film víziójának beteljesedéséig.

– Mire számít idén és a ciklus hátralévő három évében a parlamenti munkában?

– Csak remélni merem, hogy a ciklus végére befejeződik a szomszédunkban zajló háború, és újra béke lesz Európában. Talán ennek hatására a politikai feszültségek is némiképp oldódni fognak. Mindaddig azonban fokozódó konfliktusokra számítok nemcsak a kormány és az ellenzék, hanem a balliberális ellenzéki tábor berkein belül is. Jövőre ugyanis európai parlamenti és önkormányzati választások is lesznek. A két választás eltérő jellege pedig nehéz helyzetbe hozhatja a balliberális pártokat. Az európai parlamenti voksolás arányos rendszere miatt ugyanis külön-külön indulva, az egymástól való eltérést hangsúlyozva érdemes megmérettetni magukat, miközben egy-egy polgármesteri szék elhódítása sokkal inkább a közös jelöltállításnak kedvez. Mindennek a koordinációja és különösen a kivitelezése, nem képzelhető el jelentősebb súrlódások nélkül. Arra is számítani lehet, hogy a korábbi években időről időre visszatérő, obstrukcióba fulladó botrányok is újra előjönnek, tarkítva a parlamenti munkát, miközben a viták helyett az egyre durvuló hangvételű napirenden kívüli felszólalások és az azonnali kérdések válnak hangsúlyossá, kerülnek a középpontba a parlament nyilvános működése során.

– Mi a véleménye, Ferenc pápa látogatása előmozdíthatja azt, hogy a két békepárti államhoz, a Vatikánhoz és Magyarországhoz további országok csatlakozzanak?

– A történelmi tanulság szerint egy háború – mely alól szinte kizárólag a catalaunumi csata jelent kivételt – vagy az egyik fél teljes megsemmisülésével, vagy fegyverszünettel és végül békekötéssel ér véget. Figyelembe véve az eddigi háborús eredményeket, valamint azt a tényt, hogy Ukrajna teljes veresége a nyugati világ, de elsősorban az Egyesült Államok, míg Oroszország esetleges veresége és szétesése vagy a nyugati érdekszférába sodródása pedig Kína számára elfogadhatatlan, mindez a logika szabályai szerint idővel szükségszerűen arra fogja kényszeríteni a feleket, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek. Ennek bizonyos jelei már látszódnak, ugyanis az Emmanuel Macron francia elnök áprilisi kínai útjáról kiadott közlemények is ebbe az irányba mutatnak. Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatása reményeim szerint ezen folyamatok katalizátoraként fog szolgálni. 

Ezzel összefüggésben fontos kiemelni, hogy a szentatyának ezt a gondolatát éppen Magyarország és a magyarországi találkozók erősítették meg, az azóta napvilágot látott hírek pedig reményt adnak arra, hogy be is tudja teljesíteni békemisszióját.

Borítókép: Latorcai János (Fotó: Mirkó István)