Mint fogalmazott, ha a nemzetek elpusztítása sikeres lesz, akkor megsemmisül a nyugati világ. A nemzet eszménye a mi különleges nyugati örökségünk – mondta a kormányfő, majd felidézte a szentatya háromnapos látogatását. Mint mondta, tavaly fél év különbséggel érkezett Magyarországra a CPAC és a katolikus egyházfő, idén ez már csak egy hét volt. – Lehet, jövőre már a pápa is benéz a rendezvényre – jegyezte meg.
Orbán Viktor kitért arra is, hogy mind gazdaságilag, mind demográfiailag rosszul áll a Nyugat. Meglátása szerint katonai erő tekintetében még erősebb, de a jövőben, ha minden területen elmarad, akkor az a katonai konfliktusok erősödéséhez vezet. Mindezért csak magunkat okolhatjuk – mondta. Véleménye szerint amikor a baloldaliak a vírust rászabadították a világra, akkor sok konzervatív azt mondta, hogy a nemzetellenes vírus csak egy laborszökevény. Ezt a vírust kitenyésztették, a migráció, a gender, a woke csak egy-egy alvariánsa ennek a vírusnak. – A woke-mozgalom és a genderideológia olyanok mint a kommunizmus és a marxizmus: mesterségesen szétverik a különféle csoportokat, és így a nemzetet – mutatott rá.
– A magyar konzervatív kísérlet viszont azért sikeres – folytatta – mert sok mérföldes távolságból, sőt, látatlanul, szagról is megismerjük a marxistákat. Itt ültek a nyakunkon. Azt hirdetik, hogy az osztály fontosabb, mint a nemzet, és megelőzi a nemzethez tartozást. Huszonhat évet éltem marxista elnyomás alatt. Terjedt akkoriban egy vicc, miszerint az abszolút osztályharc az, amikor a pártház macskája elüldözi a pártház egerét – mondta a kormányfő, aki szerint ahol felüti a fejét az osztályharc, ott a békés, együttműködő országokból a zavargás színtere lesz, csak a kérlelhetetlen ellenségeskedés marad.
A miniszterelnök kitért a progresszív politika veszélyeire is, hangsúlyozva, hogy a progresszív külpolitika káoszt és zűrzavart okoz. Orbán Viktor ugyanakkor kiemelte: biztos benne, ha Donald Trump lenne az Egyesült Államok elnöke, nem lenne háború Ukrajnában.
Térjen vissza elnök úr, és hozzon nekünk békét!
– hangsúlyozta. A kormányfő továbbá kiemelte, hogy a progresszívek nyomást gyakorolnak másokra, hogy valljanak színt, mit gondolnak a genderpolitikáról, az LMBTQ-mozgalmakról, és ha ezzel valaki nem ért egyet, akkor kiközösítik – fejtette ki a kormányfő, aki szerint Brüsszelben most azt kell megállítani, hogy ezek a progresszív erők elvegyék a nemzetállamoktól az önálló külpolitika alakításának jogát. A jó hír viszont az, hogy Európába megérkezett a fordulat, például Olaszországban és Izraelben győztek a konzervatívok, és itt vannak előttünk az ígéretes spanyol választások, de lengyel barátainknál is jól állnak a csillagok. Aztán pedig jöhet az európai parlamenti választás, amikor lecsapolhatjuk a brüsszeli mocsarat. Nem kell tovább keresni a progresszív vírus ellenszerét, itt van Magyarországon a vakcina.
Annyi az egész, hogy a választás előtt fel kell írni a zászlóra: No migration, no gender, no war!
– fogalmazott Orbán Viktor. A miniszterelnök végül kiemelte: Brüsszel és Washington még a liberálisok kezén van, ezért tegyünk róla, hogy azt is elfoglaljuk – zárta beszédét a kormányfő.























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!