– Tizenhárom év után tér vissza a képernyőre, a Hír TV Napi aktuális című műsorát fogja vezetni a nyár végétől. Az elmúlt hetekben a Sajtóklub több adásában is szerepelt. Ennyi kihagyás után érzett kameradrukkot?
– Kicsit mindig izgul az ember, ha közönség előtt szerepel, de azért most sem küszködtem komolyabb lámpalázzal.
– Az elmúlt években egyebek mellett írt könyvet, volt parlamenti képviselő és nagykövet is, ám a médiába történő visszatéréssel egy viszonylag kötöttebb elfoglaltságot választott. Miért épp így döntött?
– Mert sok szempontból izgalmas kihívás a tévés felkérés. Számomra egyfajta missziót jelent, hogy friss, érdekes és tényszerű információkat vigyünk a nézők otthonába, és ezzel minőségi időtöltést kínáljunk nekik. Egy jól elkészített műsornak közösségteremtő hatása is van, és ezt szem előtt tartva fogom vezetni a Napi aktuálist is.
– Szép gondolatok, de biztos, hogy nem lépett túl az idő azon, hogy az emberek az előző napi tévéműsorokról beszélgessenek egymással?
– Néhány évtizede ez még valóban elterjedtebb jelenség volt, de ez még nem jelenti azt, hogy ne olyan műsort kellene csinálni, amit szívesen kitárgyalnak egymással a nézők. Nyilván annyi embert nem lehet elérni, mint amikor még csak egy vagy két tévécsatorna volt Magyarországon. Viszont igazán jó tény- és hírműsorokat a mai napig elsősorban a televíziók tudnak készíteni, ott van meg ehhez a szakmai és technikai háttér. A stábbal közös célunk, hogy a Napi aktuális az eddigi meghatározó szerepe mellett még inkább példának tekinthető mérce legyen ebben a műfajban. A nagyobb elérést pedig a különböző internetes közösségi médiumok és platformok segíthetik.
– A Napi aktuálison kívül más műsorokban is feltűnik majd? Például a Sajtóklubban vagy más véleményműsorban, esetleg nem politikai jellegű adásokban?
– A közéleti hírek és a politika az a közeg, amelyben újságíróként, politikusként és diplomataként dolgoztam az utóbbi évtizedekben, és szeretnék is ezen a területen maradni. Másrészt én a hírműsorokban vagyok igazán elememben, a sajtóklubbéli szereplésem csak egy kitérő vagy kirándulás volt a véleményműfajban.
– Mégis úgy tudni, hogy a felkérés nem pusztán a műsorvezetésről szólt. Erről elárulhat néhány részletet?
− Valóban, egyfajta coach szerepét is elvállaltam.
– Mit takar ez a rejtélyesen hangzó titulus?
– Úgy lehetne körülírni, hogy igyekszem majd összefogni és összetartani a szerkesztőséget, az újságírókat és a közönséget.
– Vagyis kvázi HR- és PR-feladatokat is ellát majd?
– Nem a klasszikus értelemben, hiszen nem vagyok HR-szakember. Hanem a tapasztalatomnál és a szakmai múltamnál fogva talán hatékonyan tudok majd egy integratív, közösségépítő személyiségként is működni.
– Még mindig kicsit misztikusan hangzik. Említene egy-két példát arra, hogy ezt miként kívánja elérni?
– Akár csapatépítő foglalkozások vezetésével vagy éppen a szakmailag magas szintű működéséből adódó jó munkahelyi légkör megteremtésével. De semmiképpen nem szeretnék elbizakodottnak tűnni, az első és alapvető dolog a kollégák rokonszenve és elfogadása, s nagyon remélem, hogy ezt sikerül is kivívnom.
– Az imént a vélemény-, valamint a hír- és tényműsorok közti különbségről beszélt. Az utóbbiak tárgyszerű jellege azt is jelenti, hogy ezekben semmilyen világszemlélet vagy világmagyarázat sem jelenhet meg?
– Fontos tisztázni, hogy az objektivitás, amellyel a jó újságíró egy témát feldolgoz, nem zárja – és nem is zárhatja – ki a világnézetét, nem teheti zárójelbe az eszmei alapállását. Mindenki valahogy, valamilyen szemszögből tekint a világra, valamilyen álláspontról értelmezi azt.
Enélkül semmiről nem lehetne értelmesen beszélni, egy sajtótájékoztató tudósítója ennek hiányában például akár elkezdhetné számolgatni a földön a kavicsokat.
A világnézetünkből adódik, hogy mit tartunk fontosnak, tehát már a témaválasztás is egyfajta szelekció. Ebből természetesen következik az is, hogy konzervatív vagy liberális szemszögből nézve egész mást tart fontosnak az ember. De egy heideggeri példa ezt talán még jobban megvilágítja: a német filozófus arról beszélt egy előadásában, hogy ha egy törzsi társadalom tagja meglátna egy íróasztalt, valószínűleg oldalára fordítaná azt, mert úgy jó fedezéket nyújtana az ellenség nyilai elől. Ez is valid, „objektív” hozzáállás, mivel el kell fogadni, hogy a világnézet alapjaiban határozza meg, mit tekintünk fontosnak és érvényesnek, s hogyan tájékozódunk a világban.
– Engedjen meg egy technikai jellegű kérdést is! Hogyan látja, sokat változott a világ a TV2-n folytatott híradózása óta?
– Rengeteget. Ha a 90-es évek végi TV2 híradója modellvasút volt, a jelenlegi Hír TV-é már komoly személy- és teherszállítási iparág. Ebben egyébként nincs semmi meglepő, hiszen az azóta eltelt negyedszázadban elképesztő mértékben változott a technika és a szakma.
– Ám részben épp az említett technikai fejlődés miatt veszítettek sok nézőt a televíziók. Rengeteg online fórum, blog, hírcsatorna működik, a tévét választók pedig több tucat csatorna között oszlanak el.
– Úgy vélem, hogy a pohár félig tele van ebben a kérdésben, semmint félig üres lenne. Az adódó lehetőségeket kell megragadni. A Hír TV-nek is van például YouTube-csatornája és Facebook-oldala. Igaz, ez kétélű dolog, hiszen ezek a platformok a techóriások, vagyis a globális nagytőke kezében vannak, s ha ezek a nagyvállalatok úgy döntenek, egy gombnyomással eltüntethetik akár több év vagy évtized munkáját. Szóval a televíziók is folyamatosan keresik a helyüket a mai világban, de szerencsére bőven lehet találni érdekes lehetőségeket.
– A techvállalatok moderálási gyakorlata, sőt cenzúrája sokak optimizmusát lerombolta. A PestiSrácok éppen az ön által említett módon járt pórul, több ezer feltöltött anyaguk veszett el, de hasonló történt számos ismert influenszerrel és bloggerrel is.
– Így van, de a mai kor által kínált lehetőségek nem merülnek ki a platformokban.
Ne feledjük el, hogy ma már szinte mindenkinek van okostelefonja, így rengeteg olyan nézői felvétel készül rendhagyó eseményekről, amely korábban rögzítetlenül maradt. Persze olyasmiről elsősorban a szakújságíróknak van információjuk, hogy hol milyen sajtóeseményre vagy egyéb közéleti történésre lehet számítani, ám vannak azok a látványelemek – mindennapi komikus és tragikus jelenetek, valamint természeti jelenségek –, amelyekre nem lehet számítani, és csak úgy készülhet ezekről felvétel, hogy valaki lefilmezi az ablakból.
Ha egy televízió szemfüles, akkor eljutnak hozzá az ilyen nézői anyagok is. A közösségi média kérdésére visszakanyarodva: úgy gondolom, hogy nemzetközi szinten a politikának kellene megrendszabályoznia ezeket a platformokat. Már csak azért is, mert jelenleg hatalmas profitot húznak a felületeik teleszórásából a különböző sajtóorgánumok tartalmaival, miközben egy fillért sem fizetnek ezekért az anyagokért.
– A média mellett a politika is sokat változott az elmúlt időszakban. Mi a véleménye például arról a közönséges beszédstílusról, amit a baloldal honosított meg az Országgyűlésben?
– Véleményem szerint ez egy általánosabb jelenség része. Dióhéjban emögött az áll, hogy az utóbbi évtizedek során – és különösen a 2010-es évek eleji euróválságban – megerősödött globális tőkecsoportok világszerte igyekeznek maximalizálni a befolyásukat. Sorra ejtenek foglyul államokat, vesznek meg politikusokat és a társadalmi elit egyéb rétegeit.
– A baloldalnak a guruló dollárok kapcsán kipattant botránya legalábbis erre enged következtetni.
– Igen, de ez a történet jóval korábbra datálódik. Már az 1990-es évek elején elindult egy erős tőkekoncentráció a nyugati pénzvilágban, ami alapján a globális liberális elit kiépítette a médiabefolyását, valamint azokat az informális csatornáit, amelyeken keresztül akár kézi vezérléssel irányíthatták egyes országok belügyeit.
– Úgy beszél minderről, mint aki személyesen látta e szisztéma működését.
– Így is történt. A parlamenti mandátumom letelte után egy éven keresztül nemzetközi titkárként dolgoztam Brüsszelben. Akkor és ott jól lehetett látni, hogyan terjeszti ki a csápjait a Soros-hálózat.
– Mit tapasztalt?
– A globális progresszív hálózatok emberei – például Manfred Weber, aki jelenleg az Európai Néppárt frakcióvezetője, ám akkor sokadik vonalbeli végrehajtó volt – folyton a maguk szája íze szerint próbálták módosíttatni a beadványainkat. Például amikor a Fidesz elkészített egy családjogi javaslatot arról, hogy a néppárt mit képviseljen ebben a kérdésben, az említett káderek elkezdték a jól ismert szójátékot a hagyományos fogalmak és értékrendszerek fellazítására. Gyakorlatilag ugyanaz a tempó megy most is, amikor egy belügyi tanácson pillanatok alatt áthajtanak egy migrációs paktumot és ráerőltetik 27 EU-tagországra a letelepítési kvótarendszert.
– Ugorjunk egyet az időben! A brüsszeli nemzetközi titkárság után Magyarország dublini nagykövete volt. Milyen kihívásokat jelentett ez a négy és fél év?
– Elég sűrű időszak volt, mivel ekkorra estek az ír nemzet nagy centenáriumai, a polgárháborújukról és a függetlenségük kivívásáról szóló megemlékezések. Érdekesség, hogy idén volt a 25. évfordulója az 1998-ban aláírt nagypénteki megállapodásnak. Ez a dátum azért jelentős, mert gyakorlatilag ezzel a paktummal engedték be az USA gazdasági érdekeit az EU-ba. Vagyis Bill Clinton elnöksége idején létrehoztak egy olyan depót, amellyel kedvező környezetet teremtettek az amerikai cégek – például a Google, a Microsoft vagy az Apple – befektetéseihez és befolyásgyakorlásához.
– Ismert a gasztronómiai iránti rajongása, több ilyen témájú könyvet is írt. Hogyan értékeli az ír konyhát?
– Sajnos ír konyháról mint olyanról, nem beszélhetünk. Ahogy az Egyesült Királyságban, náluk is az a helyzet, hogy a nagyon szegényes, néhány alapanyagra (például a krumplira) épülő étel mellé a nemzetközi konyha fogásai terjedtek el.
– A sport témakörét sem hagyhatjuk ki, főleg hogy olyan szenzáció történt, hogy rekordösszegért igazolnak egy magyar focistát a Liverpool csapatába. Mit szól szerződtetéséhez?
– Izgatott vagyok, és nagyon remélem, hogy Szoboszlai megállja majd a helyét a világ legkeményebb bajnokságában. A média mindenesetre már megelőlegezte neki a bizalmat, az új Puskás Öcsit ünnepli a Lipcse korábbi játékosában, s már „csak” meg kell felelni ennek a hatalmas elvárásnak. Mindenesetre nem úgy tűnik, hogy Szoboszlait olyan fából faragták volna, akit agyonnyomna ez a teher.
– A kedvenc csapata szénája sem áll rosszul.
– Az első fordulóban ikszelt a Fradi a Feröer szigeteki bajnok ellen, úgyhogy még nem ünnepelnék. A Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójára már csak azért is nagyon össze kell szednünk magunkat, mert a Klaksvik eddig pontot sem veszített a nemzeti bajnokságában.
Borítókép: Pálffy István (Fotó: Bach Máté)
