A háború kitörése óta a magyar kormány mindent megtesz az Ukrajnából érkezett emberek ellátása érdekében – mondta Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Nemzeti Atlétikai Központnál tartott köszöntőjében.
Ukrán gyerekek táboroznak Magyarországon
A háborúban érintett ukrán családok háromszázötven gyermekét látja vendégül egy hétig a Rákóczi Szövetség. A diákok szombaton a budapesti atlétikai világbajnokság programjain vesznek részt, megtekintik az Országházat, majd a sátoraljaújhelyi Rákóczi-táborban tölthetnek egy hetet.

Az elmúlt másfél évben több mint egymillióan érkeztek Magyarországra, köztük több ezer gyermek is. A gyerekeket mindenben segítik, ilyen táborok megszervezését is támogatva
– emelte ki az államtitkár.
Pál Norbert, az orosz–ukrán háború elől Magyarországra menekülő személyekért felelős kormánybiztos elmondta, a most érkezett gyerekek mellett ötszáz ukrán és nyolcszáz kárpátaljai magyar gyereket is táboroztattak a balatoni Erzsébet-táborokban. Emellett a magyar kormány számos más módon is segít Ukrajnának, minden hazánkba menekülőt ellát és elszállásol – fűzte hozzá.
További Belföld híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Takács Péter: A Tisza egészségügyi programja egy lufi
Takács szerint a Tisza szakmaiatlan és üres ígéreteket tesz.

Orbán Viktor üzent Ukrajnának: Nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni!
Újabb információkat osztott meg a miniszterelnök Sebestyén József tragikus haláláról.

Deák Dániel: Magyar Péter alkalmatlan a kormányzásra
Egyedül van a Tisza elnöke, nincsenek emberei.

Menczer Tamás: A vitákat és a választást is meg fogjuk nyerni + videó
Várja a tiszás ellenfelet a Fidesz budakeszi jelöltje.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk