Aztán a dehonesztáló kijelentéseit úgy próbálta meg korrigálni, hogy azt mondta:
Az, hogy vannak vidéken bunkók, az nem azt jelenti, hogy minden vidéki bunkó.

Aztán a dehonesztáló kijelentéseit úgy próbálta meg korrigálni, hogy azt mondta:
Az, hogy vannak vidéken bunkók, az nem azt jelenti, hogy minden vidéki bunkó.
De hívta Gyurcsányék szövetségese a vidéki szavazókat trágyán etetett gombáknak is, akik egy keresztrejtvényt sem tudnak megfejteni.
A vidékiek lenézésében élen járt a Momentum is, egyik elnökségi tagjuk, Mécs János például egy értekezésében arról írt:
Istenkém, hogy rühellem a vidékieket, pedig nem kellene szegényeket, mert liberális vagyok meg minden, szóval melegek, cigányok, hajléktalanok meg minden okés, na de a vidékieket nem tudom megszokni, ahogy jönnek a csütörtök tíztől megtartott szemináriumra, és már messziről lehet hallani, ahogy a gurulós bőröndjük kereke ugrál a járólapok illesztésénél, én már ilyenkor tudom, hogy ez a nap is el van b…szva, jönnek a vidékiek, hömpölyögnek be a terembe, hujjongatva, az ember már a saját gondolatát sem hallja.
Borítókép: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke és felesége, Dobrev Klára, a párt EP-képviselője, valamint Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke érkezik a párt évadnyitó rendezvényére 2023. szeptember 22-én (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!