– Lehet, hogy az önben nem bízóknak köszönheti a legtöbbet?
– A kételkedők folyamatosan munkára sarkalltak, hogy még jobban dolgozzak. De azoknak is sokat köszönhetek, akik már a gimnáziumban elhitették velem, hogy kutató lehetek. Kisújszálláson nekem ez magamtól nem jutott volna az eszembe. Hittem a biológiatanáromnak, és sikerült. Szurkolók is kellettek ahhoz, hogy idáig jussak. Azaz mindenkinek köszönhetünk valamit.
– Az ELTE díszdoktori avatásán arról beszélt, hogy az ember, ha elmegy egy céghez, nem feltétlenül azt kutatja, ami érdekli, hanem azt, ami például betegségekre jelent megoldást. Tavaly ősszel a Biontechtől távozott, hogy újra kutathasson. Hogyan sikerült a váltás, milyen irányban folytatja a munkát?
– Azért jöttem el, mert a kollégáim tudták, mi a feladatuk. A legtöbb termék klinikai fázisba lépett, amiben nekem már nincs feladatom. Távoztam, hogy egy másik, szintén nagyon fontos területre koncentrálhassak – egy nagyon súlyos betegség kezelésére szeretnék megoldást találni. Ezt a munkát a sok díjátadás lelassította, de amikor időm engedi, dolgozok a megoldáson. A szabadalom összeállításánál tartok, de többet akkor mondok erről, ha érdemi, pozitív információval szolgálhatok.
– Évek óta a világ érdeklődésének középpontjában áll. Sikerült-e megőrizni ebben a hatalmas felfordulásban a belső egyensúlyát?
– Szerintem igen. Nem szállt el velem a világ. Ugyanúgy bevásárolok, főzök, élem az életem, mint korábban.
Tanítanivaló a hozzáállása„Kati az évfolyam egyik legjobbja volt, de azon az évfolyamon sok tehetséges diák volt. Katit minden érdekelte, így is kerültünk össze. Ő a Szegedi Biológiai Központ Biofizikai Intézetében dolgozott, mi a biokémián, de szerette volna tudni, hogyan kell sejteket tenyészteni, mutánsokat keresni, genetikailag módosítani a sejteket (én oktattam őket, onnan ismert). Átjárt a laborunkba, megtanulta a módszereket, rengeteget beszélgettünk és sokat ugrattuk egymást. A laborban mindenkinek mindig fülig ért a szája, nagyon jó hangulat volt, ez vonzotta Katit” – emlékezett a közösen eltöltött időszakra Duda Ernő, a Szegedi Tudományegyetem professzor emeritusa. Egy év múltán már volt közös közleményük arról, hogyan kell egy nukleinsav-darabot becsomagolni egy nano-lipidkapszulába. Ez 1985-ben volt. Akkoriban járt Farkas Bertalan az űrben. Az egyik kísérleti alanyuk egy egér volt, akit egy űrkapszulaszerű tartályban tartottak. Karikó Katalin javasolta: ennek is van farka, űrben lakik, legyen Farkas Marci. Ezzel megmentette az életét: ki tudna megölni egy magyar űrutazót? – Kati elképesztő teherbírású, félelmetesen jól szervezett, döbbenetes a monotónia- és frusztrációtűrése. Csuda dolgokra képes, pár nap alatt előkereste egy harminc évvel ezelőtt neki írt levelemet, aminek én természetesen a létezésére sem emlékeztem. De Zsuzsa lánya sem lett volna olimpiai bajnok, ha Kati nem áll mögötte – mondta el Duda Ernő, aki folyamatosan tartotta a kapcsolatot egykori munkatársával. Az immunológus szerint Karikó Katalinnak tanítani való a hozzáállása: nem bosszút forral azok ellen, akik ártottak neki, hanem hálás nekik, mert elősegítették a fejlődését. Mintha tudta volna, hogy hová vezet a karrierje. |
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!