Már a bíróság is megállapította, hogy százezer forintos pénzbüntetést kell fizetnie Hadházy Ákosnak a karmelitánál májusban történt kordonbontás miatt – tudta meg a Magyar Nemzet. A Pesti Központi Kerületi Bíróság október 20-án hozott végleges végzést azt követően, hogy a rendőrség gyülekezési joggal való visszaélés miatt szabálysértési eljárást indított és megállapította, hogy Hadházy volt a jogellenes tüntetés szervezője. Emiatt szabtak ki a képviselőre százötvenezer forintos büntetést, amit a bíróság ötvenezer forinttal csökkentett. Kerestük a Fővárosi Törvényszéket is, ők megerősítették, hogy a PKKB valóban pénzbírságot szabott ki az ügyben.
Kordonbontás: a bíróság szerint is büntetést érdemel Hadházy
Nem ússza meg a kordonbontás miatt kiszabott pénzbüntetést Hadházy Ákos, a bíróság végzése alapján jogerőssé vált, hogy százezer forintos büntetést kell fizetnie a volt LMP-s politikusnak – értesült a Magyar Nemzet. A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) ezzel a döntéssel a rendőrségnek adott igazat.

A történtek előzménye, hogy Hadházy és több momentumos politikus május 9-én a párt szimpatizánsaival együtt már sokadszorra vonult a karmelita elé. A tüntetők ott újra lebontották a kolostor körül felállított kordonokat. A negyven-ötven fős csapat az Európa-nap alkalmából uniós zászlóval vonult a helyszínre, majd a kordonok lebontása után azokon ülve igyekeztek megakadályozni, hogy ne lehessen a kordonokat helyreállítani.
A rendőrség ezután indított eljárást.
Hadházy korábban maga is írt arról, hogy a rendőrség háromszázezer forintra büntette meg, több tüntetés szervezése miatt.
Ezek közül egyelőre a fenti ügy került bíróság elé, de a képviselő nem lehet túlságosan elégedett a döntéssel.
Borítókép: Hadházy Ákos kordonbontás közben (Forrás: Facebook)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Veszélyes fegyveres gyilkos ellen indult hajtóvadászat
A gyanú szerint megölt egy 28 éves nőt a horvátországi Muraszerdahelyen.

Tóta W. Árpád szerint egy nő azért visel szemüveget, hogy ne tűnjön hülyének
A becsmérlő megjegyzésre válaszolt Szentkirályi Alexandra.

Magyar Péter még nem vette észre, hogy nincs vége, és nem is lesz + videó
Ott a pont – osztotta meg a Fidesz frakcióvezetője egy tiktoker videóját.

Eljátszotta a Hegylakót a Tisza, aztán jött a szájkosár + videó
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója bemutatta, hogyan mentek feledésbe a parázs viták.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Veszélyes fegyveres gyilkos ellen indult hajtóvadászat
A gyanú szerint megölt egy 28 éves nőt a horvátországi Muraszerdahelyen.

Tóta W. Árpád szerint egy nő azért visel szemüveget, hogy ne tűnjön hülyének
A becsmérlő megjegyzésre válaszolt Szentkirályi Alexandra.

Magyar Péter még nem vette észre, hogy nincs vége, és nem is lesz + videó
Ott a pont – osztotta meg a Fidesz frakcióvezetője egy tiktoker videóját.

Eljátszotta a Hegylakót a Tisza, aztán jött a szájkosár + videó
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója bemutatta, hogyan mentek feledésbe a parázs viták.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!