Tarlós István: Számomra Budapest nem egy homokozó, ahol naponta egymás fejére öntik a sarat + videó

150 éves lett Budapest. Hol tart most a főváros? Karácsony Gergely szerint azon múlik a főváros következő 150 éve, hogy képesek-e levenni a szűklátókörűség kényszerzubbonyát, és találnak-e megfelelő válaszokat. A Hír TV stúdiójában Tarlós István korábbi főpolgármester volt a vendég.

Forrás: HÍRTV2023. 11. 17. 21:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tarlós István elmondása szerint ő maga teljesen más megfontolás alapján gondolkodott el a 150 éves jubileumon. 

Ősbudai vagyok, minden, ami az életemben fontos volt, itt történt, ide kötött és ide köt (...) pont ennek a gyönyörű magyar fővárosnak lehetettem 10 éven át a főpolgármestere, az pedig megtisztelő, hogy a jelenlegi főpolgármester átvette tőlem a nemzet fővárosa kifejezést, korábban ezt így nem használták

– közölte Tarlós István. 

A volt főpolgármester úgy fogalmazott,

Budapest számára ma is azt jelenti, hogy a főváros nem egy politikai játéktér, nem egy homokozó, ahol naponta egymás fejére öntik a sarat. 

Velkovics Vilmos felvetésére, hogy most milyennek látja Budapestet, Tarlós István elmondta, hogy ez a 150 éves jubileum számára nem a kritizálásról szól.

A Hír TV műsorvezetőjének azon kérdésére, hogy kit tekintene példaképének a korábbi főpolgármester az elődei közül, Tarlós István megemlítette még a második világháború előttről Bárczy Istvánt és Homonnay Tivadart.

Budapest előző vezetője elmondta, ő arra vágyik többek között, hogy amikor demokráciáznak, az ne arról szóljon, hogy egy kisebbségi diktatúra jegyében ennek a kisebbségnek a nagy többségtől eltérő nézetei alapján alakítsák a közízlést.

A korábbi főpolgármester kiemelte még a biztonság és rend kérdését, hiszen nem tudni a jelenlegi fővárosi vezetés álláspontját az illegális migrációról. Tarlós István szerint ma nem azt látni a városvezetéstől, hogy a szabadság rendet szül.

A teljes beszélgetés alább megtekinthető:

Borítókép: Tarlós István (Forrás: HírTV)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.