V. Németh Zsolt: Karácsony kikényszerítette a nem lakossági vízdíjak emelését

A kormányzat továbbra is fenn fogja tartani a víz- és csatornadíjak rezsivédelmét a lakosságnak.

Forrás: MTI2023. 11. 16. 19:22
KARÁCSONY Gergely; MÁRTHA Imre; MIKLÓS István; TÜTTŐ Kata
Budapest, 2020. március 9. Mártha Imre, az FKF Nonprofit Zrt. felügyelőbizottságának elnöke (b), Karácsony Gergely főpolgármester (b2), Tüttő Kata főpolgármester-helyettes (j) és Szalmásy Miklós István, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság (FKF Nonprofit Zrt.) megbízott vezérigazgatója (j2) az FKF és szakszervezet között létrejött 2020. évi bérmegállapodás aláírásán a cég vezérigazgatóságán 2020. március 9-én. A megállapodás szerint a fizikai dolgozók tízszázalékos, a szellemi dolgozók egységesen hétszázalékos béremelést kapnak. MTI/Máthé Zoltán Fotó: Máthé Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erre reagálni kellett, így a kormányzat támogatta a törvényalkotási bizottság kormánypárti tagjai által benyújtott módosító javaslatot, hogy törvényben tiltsák meg, hogy ezt bárki megtehesse, hiszen az egészséges ivóvízhez való hozzájutás alapjog – jelentette ki V. Németh Zsolt.

Karácsony és az ellenzék vízdíjemelést kényszerített ki a nem lakossági fogyasztók esetében, mondta az államtitkár, majd kiemelte: 

a kormányzat továbbra is fenn fogja tartani a víz- és csatornadíjak rezsivédelmét a lakossági szektorban.

V. Németh Zsolt elmondta azt is: jelenleg 932-féle vízdíj és 936-féle csatornadíj létezik a nem lakossági területen; a legalacsonyabb és a legmagasabb tétel közötti különbség pedig negyvenkilencszeres, illetve huszonhatszoros, ezek helyébe léphet az egységes alap- és fogyasztásarányos díj.

A jó adottságú szolgáltatók érdemtelenül nagy nyereségre tesznek szert, míg mások önhibájukon kívül veszteséget kénytelenek elkönyvelni. Ennek kiegyenlítése érdekében létrehozzák a Víziközmű-fejlesztési és Ellentételezési Alapot – közölte az államtitkár. Hozzátette: a szakminiszter határozza majd meg, hogy a jövőben melyik víziközmű-társaságnak mennyit kell ebbe befizetnie, vagy mekkora juttatást kap innen.

A Magyar Nemzet korábban már beszámolt róla, hogy a kormány nem fogja hagyni, hogy Karácsony veszélyeztesse a lakosság vízellátását, ezért törvénymódosítást nyújtanak be.

Borítókép: Mártha Imre és Karácsony Gergely (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.