Izgalmas dolgokat hozott magával a Duna áradása a fővárosba – világított rá cikkében a Metropol. A dunai árhullám levonulását péntekre saccolják a vízügyi szakemberek. Bárhogy is, a levonuló árhullám érdekes, szürreális és különleges dolgokat és élményeket hozott a fővárosiak életébe.
Bizarr dolgokat hozott magával az áradó Duna Budapestre + fotók
Volt ott minden.

Nemcsak Győrben, Budapesten is ott felejtettek néhány autót, ahol nem kellett volna. Szám szerint kettőt, a Rozmaring étterem melletti parkolóban. Az egyiket a tulajdonosa gyorsan elvitte, de a másikat nem, így azt elérte a Duna.
További Belföld híreink
A helyiek a közösségi oldalakon azt írják, értesítették a tulajdonost, azonban ő nem ér rá elvinni a kocsiját.

Békásmegyeren a Viziorgona utcában sokan gondolták, hogy a Duna befolyik valamelyik csatornán keresztül, de a fővárosi vízművektől a portál megtudta, hogy víz csőtörés miatt folyik a bevásárlóközpont melletti területen és járdán egyaránt. A hibaelhárítást későbbi időpontra ütemezik, ugyanis az súlyos vízhiányt okozna a környéken, amit nem az ünnepek idejére akartak datálni.
További Belföld híreink
Kelenföldre hódot vitt az áradó folyó. Az egyik csoportban egy videó terjed, amelyen az látható, hogy egy hód sétálgat a félig elöntött rakparton. Van, aki szerint egy uszadékfán utazgatott le idáig, van, aki szerint viszont ez a Kopaszi-gát hódja, amit már korábban is észleltek.

Az óbudai Mocsaras-dűlő pedig tóvá változott. A folyó áradása miatt a terület alacsonyabb részein vízgyülem alakult ki, létrehozva egy ideiglenes tavat.
További Belföld híreink
Borítókép: A kiáradt Duna Budapesten, az Angelo Rotta rakparton 2023. december 28-án. (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyarország ezüstérmes lett, de ennél jobban már csak az arany miatt szomorkodhatnánk
Összejött egy bronzérem is más összevetésben, de emiatt sem lehetünk boldogok.

Jön a disznóvágás szezonja – Ön ismeri a szabályokat?
Fontos az állatvédelmi és a higiéniai feltételek betartása.

Borzalmas közlekedési balesetben két ember veszette életét
Az érintett szakaszon teljes útzár van érvényben.

Hatalmas elismerés: Koreát is meghódította a balatonőszödi bor
A családi borászat célja betörni az ázsiai piacokra.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk