Rétvári Bence: minden pedagógus jól fog járni a béremeléssel

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A rendszerváltás óta megvalósuló legnagyobb mértékű béremelése elé néznek a pedagógusok, és garancia van arra, hogy mértéke 2030-ig megőrződik – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Rétvári Bence sajnálatát fejezte ki, hogy a baloldali politikusok és a szakszervezetek mindennek az „akadályozásával” foglalkoztak, próbáltak erre az ügyre „rátelepedni”.

Forrás: MTI2024. 01. 11. 15:35
RÉTVÁRI Bence
Budapest, 2024. január 11. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatót tart a pedagógusok béremelésérõl a Belügyminisztériumban 2024. január 11-én. MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd

Kitért arra is, hogy hosszú távon sokkal nagyobb a magyar költségvetés által biztosított fedezet a béremelésben, az uniós forrás abban segít, hogy hamarabb valósul meg ez a béremelés.

Rétvári Bence szerint a baloldal az elmúlt egy-két évet azzal töltötte, hogy próbálta megakadályozni az eu-s források megérkezését, a nagyobb arányú pedagógus-béremelést. Dobrev Klára, Gyöngyösi Márton, Ujhelyi István, Donáth Anna, Cseh Katalin, Rónai Sándor, Ara-Kovács Attila és Molnár Csaba, 

akik a baloldal színeiben vannak kint Brüsszelben, hétről hétre újabb és újabb álhírekkel próbálták elgáncsolni a béremelést, de csak ideig-óráig tudták húzni a folyamatot

 – fogalmazott az államtitkár. Kijelentette, ez a rendszerváltás óta megvalósuló legnagyobb mértékű béremelés, és garancia van arra, hogy mértéke 2030-ig megőrződik. Rétvári Bence beszélt arról is, hogy soha ennyien nem kerültek még be a pedagógusképzésbe, mint most, és a kormány abban bízik, hogy a béremelés segít fenntartani a magas érdeklődést a pedagóguspálya iránt, valamint abban, hogy akik elkezdik a tanulmányaikat, azok pedagógusként is végeznek és meg is maradnak is a pályán.

Bízunk benne, hogy jó képességű tanárok fogják a gyermekeket oktatni és nevelni, így magas színvonalú lesz az oktatás, ami a gyermekek és a családok érdekét szolgálja

– hangoztatta az államtitkár. Sajnálatát fejezte ki, hogy a baloldali politikusok és a szakszervezetek mindennek az „akadályozásával” foglalkoztak, próbáltak erre az ügyre „rátelepedni”. 

Rétvári Bence felidézte, hogy a kormány már az első tüntetés megszervezése előtt döntött az emelés mértékéről. Ha a tüntetések még ezután is folytatódnak, „akkor nyilvánvaló, hogy más, politikai szándékuk volt” – vélte az államtitkár. Azt mondta, a pedagógusok „elsöprő többsége eddig is a gyerekekkel foglalkozott, és nem vitte be a politikát az iskolákba”, csupán két-három százalékuk vett részt az akciókban.

Borítókép: Rétvári Bence (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.