– A Magyarországi Református Egyház legfőbb törvényhozó testülete, a zsinat lelkészi elnökeként az Elnökségi Tanács nevében mára összehívtam egyházunk összes esperesét és egyházmegyei főgondnokát, hogy a személyemet és egyházunkat ért támadásokat megbeszéljük és azokra választ adjunk – fogalmaz Balog Zoltán abban a videóban, amely nemrég jelent meg.
Balog Zoltán megszólalt, titkos szavazáson döntöttek a sorsáról + videó
Itt a püspök nyilatkozata.

A református püspök hozzáfűzte, a tanácskozáson a tisztségviselők négyötöde vett részt, amely véleménynyilvánító titkos szavazással ért véget,
amelyen a jelenlevők 86 százaléka bizalmáról biztosította Balogot.
– Ezt én nekik hálásan köszönöm. Az Elnökségi Tanács, négy püspök, négy főgondnok határozottan arra kért, gondoljam át közéleti szerepvállalásaimat, hogy azok mennyiben egyeztethetők össze a zsinat lelkészi elnöki megbízatásommal. Ennek a kérésnek eleget fogok tenni. Ha szükséges, kész vagyok összehívni a zsinat legfőbb törvényhozó testületünk ülését. Tudatában vagyok azzal, hogy a támadások ezzel nem érnek véget, de egyházunk kormányzóinak bizalma erőt ad ezek elviseléséhez – részletezte.
További Belföld híreink
Azzal folytatta, hogy elutasítanak minden olyan törekvést, amely az egyházat egy olyan ügybe akarja belerángatni, amelyhez semmi köze nincs. – Kegyelmi kérvényekkel egyházunk egyetlen testülete sem foglalkozott és nem is foglalkozik. Én, mint a zsinat lelkészi elnöke és egyben a köztársasági elnök tanácsadó testületének tagja, kötelességemnek tartom egyházunk nyilvánossága előtt válaszolni a vádakra – fűzte hozzá.
Hozzáfűzte, hogy mindenki tudja, hogy Novák Katalinnal régi munka- és jó emberi kapcsolatban van, emellett az is tudható, hogy tizenöt ismert közéleti, tudományos, egyházi és a kultúrát alakító személlyel együtt Balog Zoltán is a tagja volt a köztársasági elnök tanácsadó testületének. – Ha az elnök kérésére bármilyen ügyben állást foglalok, az kizárólag rá tartozik. Akár tévedtem, akár nem. Ez a tanácsadói szerepkörben magától értetődő. Döntéseket ő hoz, szuverenitása megkérdőjelezhetetlen – szögezte le a református püspök és kiemelte, Novák Katalin a nyilvánosság előtt elmondta, amit szükségesnek tartott.
Az általa hozott döntésért ő vállalta a felelősséget
– részletezte, és az is elmondta, hogy tiszteletben tartja azt, ahogy ő ezt az ügyet lezárta, majd felsorolta a szerinte a legfontosabb konkrétumokat a vádakkal kapcsolatban. Eszerint 2016-ban, míg Balog az emberi erőforrások minisztere volt, a bicskei gyermekotthon igazgatója a szakterület felterjesztésére kapott kitüntetést az akkori köztársasági elnök – Áder János – által aláírva. – Amikor gyanú merült fel az igazgató ellen, azonnal felfüggesztettem, vizsgálatot rendeltem el, s a büntetőeljárás végén börtönbe került. Vele én személyesen soha nem találkoztam, kegyelmi kérvényt nem nyújtott be – szögezte le Balog Zoltán.
Kiemelte, hogy az igazgatóhelyettes K. Endre érdekében, akit nem pedofilként ítéltek el,
mások fordultak a köztársasági elnökhöz kegyelmi kérvénnyel.
– Tehát a kérvényt nem én nyújtottam be és nem is terjesztettem fel. Másokkal egyetemben az én véleményemet is kikérték. Az előzetes vélemények és a rá és életére vonatkozó információk alapján egyetértettem azzal, hogy kegyelmet kapjon. Tévedtem és hibáztam. Akitől ezért bocsánatot kell kérnem, attól bocsánatot kértem és kérek. Döntést nem hoztam, a pedofília bűnének egyértelmű elutasítása számomra soha nem képezte vita tárgyát és nem is fogja – fejtegette Balog Zoltán, aki úgy véli,
nem azért kell bocsánatot kérnie, mert egy kegyelmet kérő ember mellé állt, hanem azért, mert ez az ügy a református egyháznak kárt okozott.
– Ezt mélységesen sajnálom, és az enyéimtől, minden reformátustól bocsánatot kérek, bocsássanak meg. De arról, hogy ennek milyen következménye legyen egyházunkban, nem a média, nem az ellenzék, nem a kormány dönt, hanem kizárólag választott egyházi tisztségviselőink. Ezért is köszönöm támogatásukat. Kérjük egyházunk minden tagját és a jóakaratú embereket, hogy ne engedjék a gyűlöletkeltést eluralkodni sem a világban, sem az egyházban, hanem azért imádkozzunk, hogy a békesség és a szeretet uralkodjon közöttünk. Mi abban a kegyelemben bízunk, amit Krisztus készített el minden embernek – zárta mondandóját Balog Zoltán.
További Belföld híreink
Borítókép: Balog Zoltán (Fotó: MTI/Vajda János)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ma lehetősége van az Európai Bizottságnak arra, hogy jót tegyen
Most tényleg kiállhatnak az európai sokszínűségért.

Így menekült Magyar Péter a kamerák elől, amikor a Márki-Zay-féle kapcsolatról kérdeztük
A Tisza Párt elnöke ismét testőrei mögé bújt a kérdések elől.

Vonaton rabolták ki az idős férfit, majd kilökték a peronra
Egy hajléktalanként élő férfi volt a tettes, letartóztatták.

Bíróság elé állhat a halott berekfürdői gyermek édesanyja, azt is elárulták, mikor
Újabb információk kerültek napvilágra.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Bródy János ugyanaz volt a „szocializmusban”, mint Hofi Géza - a népszerű színész-énekes szerint

Kanállal szúrta ki az ápoló szemét egy fura szerzet a somogyi kórházban

Elhagyja az országot az imádott énekespár – Ez az oka

Magyarország ellenállt, Ukrajna nem kapja meg a 20 milliárd eurós segélycsomagot

Sokkoló dolog történt fényes nappal a magyar Lidl-nél - két édesanya tálalt ki az esetről

Trump ismét átnyúl Európa feje felett, Brüsszel tehetetlen

Meghalt-e Vlagyimir Putyin?

Kerkez Milos: Nagy álmom kijutni a világbajnokságra

Csodafegyvert vetettek be Orbán ellen, de kiderült, hogy csak egy ócska vízipisztoly

Egyszerre dicséret és arculcsapás Szoboszlainak ez a Premier League-toplista

Káosz a szerb parlamentben: füstbombák, verekedés és vízzel leöntött házelnök + videó

Megdöbbentő, ami kiderült Till Tamás szüleiről + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Ma lehetősége van az Európai Bizottságnak arra, hogy jót tegyen
Most tényleg kiállhatnak az európai sokszínűségért.

Így menekült Magyar Péter a kamerák elől, amikor a Márki-Zay-féle kapcsolatról kérdeztük
A Tisza Párt elnöke ismét testőrei mögé bújt a kérdések elől.

Vonaton rabolták ki az idős férfit, majd kilökték a peronra
Egy hajléktalanként élő férfi volt a tettes, letartóztatták.

Bíróság elé állhat a halott berekfürdői gyermek édesanyja, azt is elárulták, mikor
Újabb információk kerültek napvilágra.