Karácsony tudott róla, mégsem indított vizsgálatot
Karácsony Gergelynek öt év után esik le a tantusz? Egy ilyen ember vagy gyengeelméjű, vagy nem mond igazat – ezt már Tarlós István korábbi főpolgármester mondta az ATV-ben, miután a bicskei gyermekotthonban történt pedofil-bűncselekményeket elkövető igazgatóról kérdezték. Tarlós úgy fogalmazott,
Karácsonynak öt éve volt arra, hogy bocsánatot kérjen, ehelyett azok ismeretében, hogy ő is megszavazta valamikor az igazgató kitüntetését, inkább kiül, mint egy előkelő idegen, és hölgyeket megríkató tekintettel előad egy teátrális jelenetet a televízióban.
Tarlós István azt is elmondta,
2020-ban a sértettek fordultak Karácsonyhoz kártérítésért, mondván, ez nemcsak pénz kérdése, hanem a fenntartó felelősségvállalása és bocsánatkérése is fontos. Karácsony Gergely pedig elhajtotta őket, és nem indított vizsgálatot
– hangsúlyozta Tarlós István, jelezve, a főpolgármesternek évei voltak a bocsánatkérésre.
Feltételesen sem szabadulhat
Mint arról a Magyar Nemzet is beszámolt, V. János huszonhat éven keresztül volt a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola igazgatója.
A Demszky Gábor vezette főváros 1990-től 2010-ig, húsz éven át tartotta folyamatosan a gyermekotthon élén, amelynek ebben az időszakban a fenntartója volt. Az igazgató által elkövetett szexuális visszaélések idején két fiatal fiú ezek kezdetekor még nem múlt el 12 éves, három sértettel 14 éves kora előtt lépett szexuális kapcsolatba.
Ezenfelül a férfi több, 18 év alatti fiúval szemben is súlyosan szeméremsértő magatartást tanúsított, egyikükkel rendszeresen szexuális cselekményt végzett. Az ügyben a Győri Ítélőtábla a másodfokú döntésével a folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak és annak kísérlete bűntettet folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés és annak kísérlete bűntettre változtatta, egyebekben helybenhagyta az első fokon eljáró Székesfehérvári Törvényszék 2018-ban hozott határozatát. Így V. Jánost végül 2019-ben nyolc év börtönre ítélték jogerősen folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt. Az ítélet szerint a vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon lett volna feltételesen szabadságra bocsátható, azonban a bíróság ezt a lehetőséget elzárta előle.
Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester és Kiss László óbudai polgármester (Fotó: Metropol)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!