„A szülők legszebb ajándéka a gyermekeiknek az, ha jó házastársak maradnak”

„Történt egy nagy változás, felgyorsult a világ, és közben a tudatunk nem állt át a mostani pörgésre, reflexeink a régiek, azt hisszük, elég, ha egymás mellett élünk, és akkor már tudjuk is, mi foglalkoztatja a másikat. Tudatosan kell vigyázni arra, hogy legyen időnk egymás számára. Nem választhatunk, hogy tesszük vagy nem tesszük. A realitás ez: vagy szakítunk időt a kapcsolatunkra, vagy rámegy a házasságunk” – hangsúlyozza Bíró László nyugalmazott tábori püspök a vele készült interjúkötetben. Az egykori családreferens püspök Istenről, a házasságról, a családról, a gyerekekről és a válás elkerüléséről is kifejti gondolatait.

Forrás: Pexels

Ki a betyár? Ki a szent?
Magyarhonban ki a szent?
Ha a Mérték tönkrement,
Senki, semmi meg nem ment.

Bíró László szerint a házasságban is ez a probléma: a mércét veszítette el a XXI. század. „Történt egy nagy változás, felgyorsult a világ, és közben a tudatunk nem állt át a mostani pörgésre, reflexeink a régiek, azt hisszük, elég, ha egymás mellett élünk, és akkor már tudjuk is, mi foglalkoztatja a másikat. Tudatosan kell vigyázni arra, hogy legyen időnk egymás számára. Nem választhatunk, hogy tesszük vagy nem tesszük.

A realitás ez: vagy szakítunk időt a kapcsolatunkra, vagy rámegy a házasságunk

– figyelmeztet Bíró László a kereszténység, illetve a keresztény értékrend szerint élők mai kihívásairól szólva.

A püspök szerint a házasság hetvenszer hétszer dönteni egymás mellett

Bíró László rámutat, hogy a templomi esküvő nem védi meg automatikusan a házasságot a válságoktól, a kiégéstől, a válástól. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy a pusztán élettársi viszonyok sokkal hamarabb és nagyobb százalékban bomlanak fel, mint a komolyan vett házasságkötések, „ahol a rokonság és a baráti kör előtt kinyilvánítják, hogy felelősséggel vállalják egymást”.

Minden házaspárnak lenne oka akár százszor is elválni

– mondja, hangsúlyozva, hogy ha komolyan vesszük a szentségi házasságot, akkor a szövetség nem az érzéseimtől és a másik magatartásától függ, hanem a szerencsétlen helyzetekben újra és újra, hetvenszer hétszer döntünk a szövetség mellett.

Bíró László szerint két ember egysége nem alakul ki önmagától, időt kell szentelni rá, hogy a közösség elmélyüljön, és megjelenjen a külvilág felé. „Nem búvóhely a házasság, ahol aztán párhuzamosan lehet élni egymással” – szögezi le, majd a beszélgetésben alaposan körüljárják az együttlét, a közösség kérdéseit. „A házasságban sem dicsekedhet az ember, hogy én nagy dolgokat tettem egyedül. Közben a másik mit csinált? Aludt? Nem én, hanem mi! Azért tudta megtenni, mert a másik elvégezte helyette az otthoni munkákat, terheket vett le a válláról, hogy szabaddá váljon a feladatra, biztosította a hátteret. A kifelé élő emberek azért tudnak sok jót és szépet tenni, mert van mellettük egy társ, aki sokszor a háttérben Hamupipőkeként végzi a család, a ház körüli teendőket” – mutat rá Bíró László.

A ház akkor is ház, ha nem lakja senki. De az otthon, csak akkor otthon, ha szeretetteli jelenlét van benne

– hangsúlyozza.

Hiányzó apák

A püspök úgy látja, ma az apák hiányoznak a család életéből. „Ha a gyerek azt látja, hogy apa hazaér, és mindjárt odaül a gép elé, és nincs idő a feleségét megölelgetni, beszélgetni vele, a gyerekeire rá se fütyül, természetesen ő is ezt a mintát fogja követni. A képernyő mellett rendszeresen jutnia kellene időnek a társasjátékra, hogy közösen megnéznek egy filmet, és megbeszélik utána. Fontosak a való világban megélt fizikai aktivitások, a kertészkedés, a foci, a kirándulás, hogy növekedjen a fizikai teherbírás is, és a fiatalok ne váljanak internet előtt megnyomorodó emberekké. A gépi kultúra, a digitális kultúra individualista embereket nevel” – mutat rá. Bíró László szerint a házasság egyik alapja az egymásra figyelés, a jelenlét, az akár szavak nélküli, de folyamatos kommunikáció. „Úgy próbálnak időt nyerni a mindenféle feladatra, hogy elhagyják az egymással való mély kommunikációt. Ez a lehető legártalmasabb dolog, ami nagyon könnyen kikezdheti a házasságot” – fejti ki a püspök, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy a régi világban ez mennyire másként működött, hiszen „akkoriban sok élményt közösen éltek meg, nem úgy mint ma, mikor egész nap szanaszét vagyunk”. „A mai rohanó világban nagyon tudatosan kell odafigyelni arra, hogy két ember találjon időt egymásra” – mondja, hozzátéve,

fontos megtartani, hogy legyen hetente egy este, havonta egy nap, évente egy hét, amelyet a házaspár kettesben tölt el.

„Küldetésünk, hogy békét vigyünk a világba, elsősorban a saját családunkba. A keresztény házasság megélése a mindennapokban igazi küldetés: misszió, evangelizáció” – vélekedik a nyugalmazott püspök, aki azt is leszögezi, hogy nem a gyerekek az okai a házaspárok elhidegülésének, hanem a rosszul megélt anyaság és apaság. „Az anyaság nagyon erős ösztön, erősebb, mint a kamaszlányban a szexuális vonzódás. A Jóisten nagy ajándéka, hogy az anyában erős vonzódás támad a gyerekhez, nagy a felelősségérzete, de az nem jó, ha a gyereke iránti vonzódás örömében, eufóriájában vagy éppen terhében, megszűnik feleség lenni. Figyelni kell arra, hogy fel ne falja a család a házasságot. A gyermekek számára a szülők legszebb ajándéka az, ha jó házastársak maradnak” – jegyzi meg.

Tükröt tartani egymásnak

Bíró László, aki papként a kezdetektől számtalan házascsoportot vezetett, azt mondja, ezek a közösségek sok-sok ajándékot tudnak adni azáltal, hogy tükröt tartanak egymásnak. Látjuk, hogy a mivel mi kínlódunk, azzal a másik is küzd, látunk sikeres megoldásokat, tudjuk, nem mi rontottunk el valamit, az élettel együtt járnak a nehézségek, bátoríthatjuk egymást, jó ötleteket leshetünk el.

Arról is szó esik, hogy a világunknak félelmetes sodrása van, s más irányba sodor bennünket, mint amerre mi szeretnénk menni. „Ha ebben a sodrásban egyedül vagyunk, szinte lehetetlen megtartani magunkat:

arra megyünk, amerre nem akarunk, úgy gondolkodunk, ahogy nem akarunk, úgy cselekszünk, ahogy nem akarunk.

Egy háló minél sűrűbben csomózott, annál több halat tud befogni, és kifogni a vízből. Ha minél több házascsoport veszi körül az egyházközséget, annál elevenebb lesz, nem pusztán öregek gyülekezete, hanem megjelennek a gyerekek a templomban, élet költözik a közösségbe” – fejti ki, majd hosszan beszél a válásról, annak egyházi és világi problémáiról.

A válás szörnyű történet, mindenki sérül benne, legfőképp a gyerekek. Jobb újrakezdeni, mint újat kezdeni

– szól a püspök figyelmeztetése.

Isten- és életellenes erők

Az egykori családreferens a kötet végén arról is beszél, hogy létezik egy agresszív és hangos kisebbség, amely a saját véleményét rá akarja erőltetni a többségi társadalomra. „Hogyan lehetséges, hogy diszkriminatív a normalitásról, egy férfi és egy nő házasságán alapuló családról beszélni? A hagyományos családmodellt támadókat nem befolyásolják a biológia törvényei, hogy a gyermek férfitől és nőtől lesz?” – teszi fel a kérdést a püspök, megjegyezve, hogy a házasság évszázadok óta támadott intézmény. „Akik egy társadalmat akarnak átformálni, azoknak a legnagyobb aduász, ha a családot átformálják: kötődésre képtelen, identitásukban, alapértékekben bizonytalan generációt nevelnek fel” – magyarázza.

„Mondják, hogy a család magánügy, te vállaltad a gyereket, tartsd is el, ahogyan tudod. Ehhez hasonlóan a vallásra is mondták a kommunista időben, hogy a vallás magánügy. Igen, személyes ügy, de nem magánügy. Mind a családnak, mind a vallásnak hatása van a társadalomra. Ezek fogalmi csúsztatások. Fontos támogatni a családot. Jelenlegi kormányunk közügynek tekinti a házasságot és a családot, és ez egészséges jelenség” – mondja a püspök, aki szerint a házasság értelmetlen pocskondiázására nincs más magyarázat, mint hogy ez az Isten- és életellenes erők, a sátán mesterkedése.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)