Nemzethez tartozni olyan, mint családban élni

A Kárpát-medence a magyarok közös otthona, de az otthon nemcsak földrajzi terület, hanem családi közösség is, nemzethez tartozni ugyanis olyan, mint családban élni, amelyben támogatjuk egymást és odafigyelünk egymásra – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton az Országházban.

Forrás: MTI2024. 03. 02. 13:30
Borítókép: Kövér László, az Országgyűlés elnöke (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hornung Ágnes a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének (KCSSZ) X. családi napján azt hangoztatta, hogy Magyarország 2010 óta a családok pártján áll, mert családok nélkül nem létezik magyar jövő, ezért a kormány mindent megtesz a családok boldogulásának segítése érdekében az országhatárokon belül és azokon túl is.

Ezt a célt szolgálja az oktatási intézmények és a magyar nyelven tanuló gyerekek támogatása, valamint a Köldökzsinór program, amelynek köszönhetően a világon élő magyar családok 2018-tól jogosultak az anyasági támogatásra, valamint a fiatalok életkezdési támogatására és a hozzá kapcsolódó nabakötvény nyitására is – mondta az államtitkár. Hozzátette, mindezek mellett a Nemzeti tehetség program is határokon átívelően járul hozzá ahhoz, hogy egyetlen tehetség se vesszen el.

Az Erzsébet-táborok is várják a kikapcsolódni vágyókat határokon innen és túl, tavaly a balatoni élménytáborokban 35 ezren nyaraltak, közülük több mint háromezren a határokon túlról érkeztek, az erdélyi Erzsébet-táborokban pedig nyáron mintegy 1500 magyar és erdélyi táborozó pihenhetett – ismertette Hornung Ágnes.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a rendezvény fővédnöke azt mondta, a magyarok az ezeréves Kárpát-medencei történelmük során megtanulták, hogy számukra az állam, a nemzet és a család ügye egymástól szétválaszthatatlan, mert nincs nemzeti állam nemzet nélkül, nemzet pedig nincs családok nélkül.

Az emberek az államtól elsősorban biztonságot várnak el, az állam azonban számunkra mindig csak annyi biztonságot tud nyújtani, amennyire cselekvőképes, amennyire szuverén. Az állam a cselekvőképességét a nemzet tagjaitól nyeri, így erőt adni az államnak csak az érzéseiben és értékeiben összetartozó nemzet tud, az összetartozás érzése pedig mindig a családban kezdődik, majd a nemzet összetartozásává terebélyesedik – fogalmazott Kövér László.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a jelenlévők a rendezvényen megtapasztalhatják azt az összetartozást, amelynek építése a legnagyobb feladat volt a kormány számára.

Az elmúlt évek egyik legnagyobb nemzetpolitikai eredménye, hogy végre egységes Kárpát-medencében gondolkozhatnak, ha oktatásról, kultúráról, családokról vagy vállalkozói szféráról van szó, de ezt nem tudták volna elérni, ha a nemzeti összetartozás érzését nem erősítik meg – emelte ki az államtitkár.

Márton Zsuzsanna, a KCSSZ elnöke úgy fogalmazott, hogy a nemzeti összetartozás építőanyaga a 21. században a szülőföld, a haza, az anyanyelv és a család. A KCSSZ tagcsaládjai büszkék arra, hogy a szülőföldjük a Kárpát-medence, hazájuk Magyarország, anyanyelvük a magyar és egy nemzethez tartoznak - jelentette ki az elnök.

Márton Zsuzsanna köszönetet mondott a magyar kormánynak, hogy nemzetpolitikájával segíti a határon túli magyarság megmaradását, és a családbarát politikáért, amely – véleménye szerint – követendő példa Európa és a világ vezetőinek.

A rendezvényen részt vevő családok idegenvezetéssel nézhetik meg az Országházat, a gyerekeknek kézműves-foglalkozásokkal, bábelőadással, táncházzal készülnek, a szülőknek pedig konferenciát rendeznek A család XXI. századi kihívásai – Párválasztás, házasság, családgondozás címmel.

Borítókép: Kövér László, az Országgyűlés elnöke (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.