A projektalapú oktatásban segít a Digitális Témahét, a munkaerőpiaci elvárásokra is felkészítik a fiatalokat

Pályázni is érdemes, több millió forint értékű eszközt kaphatnak az iskolák.

2024. 04. 14. 20:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A határokon túlnyúló program középpontjában tehát a digitális technológia hatékony alkalmazása áll a tanítás és a tanulás során, a projektmódszer alkalmazásával. Minden évben sok-sok új innovatív ötlet, digitális pedagógiai gyakorlat születik a részt vevő iskolákban és óvodákban. Az idei témahét pályázati kiírása minden korábbinál több kategóriában kínál értékes nyereményeket több millió forint értékben a projektgazda és a szakmai támogató partnerek jóvoltából – hívta fel a figyelmet.

A segélyszervezet alapítványának szakértője arról is beszélt: hosszú évek óta céljuk a digitális szegénység elleni küzdelem. 

A segélyszervezet munkájának egyik fókusza éppen az esélyteremtés. Régóta valljuk, hogy nincs esélyteremtés képzés és oktatás nélkül, mint ahogy azt is, hogy nincs sem képzés, sem oktatás digitalizáció nélkül

– sorolta Főző Attila László, aki szerint a digitalizáció világa rengeteg kihívást állít a pedagógusok és a diákok elé, amivel meg kell küzdeni.

– Fontos, hogy a tanulók digitális írástudását fejlesszük, a digitális eszközöket megjelentessük az oktatásban, hogy hatékonyabb legyen a tanítás, a tanulás, és hogy olyan készségeket is fejlesszünk, amelyek korábban ugyan nem álltak annyira az oktatás fókuszában, pedig a munkaerőpiacon fontosak – magyarázta.

Mint fogalmazott, idetartozik a digitális kompetencia számos eleme, valamint a kommunikáció, az együttműködés, a kritikai gondolkodás, a problémamegoldás és az is, hogy felismerjük, milyen kockázatok, lehetőségek vannak a digitális eszközök használatában.

– Ehhez a program indulásakor kidolgozott módszer az volt, hogy legalább öt tanórán keresztül egy témával foglalkoznak, közösen alkotnak, elemeznek, kutatnak a tanulók a pedagógusok irányításával, a legkülönfélébb digitális eszközökkel. Ez a program tehát nem a tanárcentrikus, nem a frontális oktatást helyezi előtérbe, hanem egy – akár a munka világában is sok helyen tapasztalható – együttműködésre, a közös munkára épülő projektmódszer alkalmazását ösztönzi – fejtette ki.

A pályázattal kapcsolatban elmondta: a megvalósított projekteket bemutató néhány perces videókkal április 28-ig lehet pályázni több kategóriában.

– Minden tantárgyhoz szabadon választható téma, amely lehetőséget ad az innovációra és a kreatív gondolkodásra minden résztvevőnél. A Digitális témahét pályázati lehetőségében évente több millió forint értékű eszközt nyerhetnek az intézmények és a pedagógusok részben minisztériumi forrásból, részben pedig szponzorok támogatásával – hívta fel a figyelmet Főző Attila László, majd elárulta, egyöt-hét fős szakmai zsűri értékeli majd a pályázatokat, a díjazottak száma pedig negyven-ötven körül lesz, mivel minden eddiginél több a különdíj.
 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
 


 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.