A BKK is kedvez a szurkolóknak: a megállókból követhetjük, hogyan áll a magyar válogatott

Egy új rádiót is hallhatunk holnaptól.

Forrás: MTI2024. 06. 13. 18:46
vers
Több HÉV-megállóban is hallhatunk majd verseket. Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pénteken este kezdődő németországi labdarúgó Európa-bajnokságon a magyar válogatott mérkőzéseinek idején az utasok a tömegközlekedési járművek megállóiban várakozva vagy útközben is együtt szurkolhatnak a csapatnak – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel. Azt írták, a futballünnephez illő utastájékoztatásnak köszönhetően a fővárosban közlekedők is együtt szurkolhatnak és izgulhatnak, akkor is, amikor épp az úti céljuk felé tartanak, és szeretnék tudni, hogyan teljesít a magyar csapat.

Ismertetésük szerint a BKK szurkolóbarát lépésének köszönhetően a magyar mérkőzések idején a közterületi Futár-kijelzőkön 

élőben lehet követni az eredmény alakulását.

A magyar labdarúgó-válogatott szombaton 15 órakor Svájccal, jövő szerdán 18 órai kezdettel Németországgal, majd június 23-án vasárnap 21 órakor Skóciával játszik az Eb-n.

A BKK azt javasolja a közös szurkolói meccsnézésre tartóknak, hogy a helyszíneket a közösségi közlekedési járatokkal, illetve Mol Bubival közelítsék meg. Az utazás megtervezéséhez érdemes a BudapestGO alkalmazást használni, amely többek között valós idejű járatinformációk alapján számolja ki az optimális útvonalat az úti cél eléréséhez, sőt jegyét, bérletét is bárki megvásárolhatja az applikáció segítségével – írták.

A Mol Bubi közbringarendszer csatlakozott a Mol szurkolói kampányához, ezért 300 kerékpárra egyedi szurkolói matrica került, valamint a szurkolói zónákhoz közeli gyűjtőállomások – Deák tér, Szabadság tér, Vécsey utca és Kopaszi-gát – ugyancsak egyedi arculatot kaptak – ismertették. A BKK kéri a bubizókat, hogy kerékpárjukat mindig zárják le a gyűjtőállomáson.

„Szurkoljunk együtt a válogatottnak: szóljon fővárosszerte – miként az 1-es, a 19-es és a 41-es villamosokon megjelenik majd –, hogy Hajrá, magyarok!” – áll a BKK közleményében.

Nemcsak a BKK kedvez a hazai szurkolóknak, ugyanis 

pénteken indul a Nemzeti Sportrádió.

A labdarúgó-Eb nyitónapjával új korszak kezdődik a magyar sportvilágban: ahogyan arról már mi is beszámoltunk, reggel 6 órakor kezdődik az első műsor. A Közép-Európában is egyedülálló közszolgálati rádiós sportcsatorna által – az M4 Sport, a Nemzeti Sport, az Nso.hu mellett – bárhol és bármikor tájékozódhatnak az éteren keresztül is a magyar sportrajongók a legfontosabb sporteseményekről.

A nap 24 órájában FM 105.9 frekvencián lesz elérhető.

A mérkőzésközvetítések mellett gazdag sportműsorkínálat várja az új rádiócsatorna hallgatóit. Az indulás napjától a Sportreggel című műsorral kezdhetik a napot hétfőtől vasárnapig 6-tól 10 óráig, amelyben Csisztu Zsuzsa olimpiai nyolcadik helyezett tornászbajnok, műsorvezető, jogász és sportszakember, Risztov Éva többszörösen kitüntetett olimpiai bajnok úszó, valamint Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó várja a hallgatókat. 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Havran Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.