Megszűnik Puzsér Róbert műsora

Az Önkényes Mérvadó a Spirit FM-en ment.

2024. 08. 28. 11:23
PUZSÉR Róbert
Fotó: Kovács Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ATV–Spirit FM cégcsoport úgy döntött, nem sugározza többé az Önkényes Mérvadó adásait – tudatta közösségi oldalán Puzsér Róbert. A sokak szerint megosztó stílusú publicista úgy fogalmazott, különös élmény volt négy éven át ennyire szabadon gyártani oda politikai tárgyú rádióműsort, de – mint írta – kár tagadni, hogy ennek a rendszerhibának az elhárításával valami helyreállt az univerzumban.

A műsor 2015-ben indult a Jazzy Rádióban, majd átköltözött a Spirit FM-re.

Tavaly szeptembertől az ATV Spirit csatornán látható volt a stúdióból közvetített élőkép is.

Mint arról a Magyar Nemzet már beszámolt, legutóbb azért volt Puzsér Róberttel tele az országos sajtó, mert konfliktusba keveredett Ábrahám Róberttel, a Pesti Srácok újságírójával. A vita olyannyira elfajult, hogy Ábrahám Róbert a nyílt utcán megütötte Puzsér Róbertet.

Az eset felkavarta a közéletben az állóvizet, belefolyt az ügybe több celeb is. Majka elmondta, hogy Puzsér annyi embernek szólt már be, hogy „kijárt neki egy lángos”. Még Azahriah is megszólalt, aki bírálta Majkát, amiért nem ítélte el Ábrahám tettét.

Borítókép: Puzsér Róbert (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.