A júniusi európai parlamenti választáson elszenvedett vereség óta továbbra is önmagát keresi a Demokratikus Koalíció (DK). Mint ismert, a DK az MSZP-vel és a Párbeszéddel közös listát állított, azonban a hárompárti szövetség katasztrofálisan szerepelt, mindössze két mandátumhoz jutottak. A listavezető Dobrev Klára volt, aki a választás előtt még arról beszélt, hogy amennyiben a kormánypártok gyengén szerepelnek a választáson, akkor előre hozott országgyűlési voksolást kellene tartani. Ehhez képest az EP-választás másnapján Dobrev volt az, aki visszavonulót fújt, és feloszlatta az egyébként sem sok munkát végző árnyékkormányát.
A szakadék felé robog a Demokratikus Koalíció
Az utóbbi hetekben Gyurcsány Ferenc furcsa Facebook-bejegyzésekkel és a Magyar Péterrel folytatott vitáival hívta fel magára a figyelmet. Eközben egyre nagyobb az esélye annak, hogy a Demokratikus Koalíció 2026-ban kieshet az Országgyűlésből. Ezzel a veszéllyel szemben a DK vezére úgy lép fel, hogy a Tisza Párt elnöke által felkarolt témákkal kezdett foglalkozni, miközben az óbudai korrupciós ügyre nem adott normális magyarázatot.

A választást követő hónapokban a DK politikusa szinte eltűnt a nyilvánosság elől, csak az utóbbi időben kezdett újra hallatni magáról, miután néhány napja egy Facebook-posztjában élesen bírálta magyar soros uniós elnökséget. Ugyanakkor kérdéses, hogy mi lesz a DK–MSZP–Párbeszéd-összefogás sorsa, amely eredetileg a 2026-os választásokra is érvényes. Az információk szerint Dobrev Klára lenne a három párt közös miniszterelnök-jelöltje. Még a nyáron Komjáthi Imre, az MSZP lemondott társelnöke arról beszélt az ATV híradójában, hogy hamarosan megszűnik a három párt szövetsége a súlyos választási vereség után.
A hárompárti összefogás gyenge eredményéből kiindulva könnyen előfordulhat, hogy ha a DK egyedül indul a 2026-os választáson, akkor a párt kieshet az Országgyűlésből.
Dobrevvel szemben Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke rendre hallatott magáról, mivel hetek óta szokatlan bejegyzésekkel szórakoztatja Facebook-követőit. A furcsa hangvételű bejegyzések mellett a pártvezér hetek óta vitázik a kommentszekcióban Magyar Péterrel, a Tisza Párt elnökével. A DK elnöke egy újabb Facebook-posztban ócsárolta Magyar Pétert, számonkérve a Tisza Párt elnökét, aki állítólag lealkoholistázta a korábbi miniszterelnököt.
További Belföld híreink
Megjegyzendő, hogy Gyurcsány még a nyáron interjút adott a Telexnek, amelyben elmondta, hogy a Tisza Párt szavazóival vitája van, azonban nem zárja ki, hogy ha együttműködnek majd az ellenzéki pártok, akkor 2026-ban támogatja Magyar Pétert.
Hiába a nyilvános viták, a pár éve még minden területen az Orbán-kormány érdemeit méltató Magyar Péterhez próbál felzárkózni Gyurcsány Ferenc, aki nemrég az oktatáspolitikát tette kritika tárgyává. Az oktatás helyzete mellett Gyurcsány a vasutat is kritizálta, ahogy azt az elmúlt hetekben Magyar Péter is többször tette.
Figyelemre méltó, hogy más ügyekben viszont hallgatásba burkolózik Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára. Az egyik ilyen a Horn Gyula sétány ügye, amivel kapcsolatban Varju László, a DK alelnöke néhány hete még úgy fogalmazott, hogy a volt miniszterelnök a baloldal büszkesége, aki jelentős szerepet töltött be Európa újraegyesítésében. A párt tüntetést szervezett Horn Gyula XIII. kerületi szobrához, ahová azokat hívta, akik azt akarják, hogy a közeli sétány továbbra is a néhai szocialista miniszterelnök nevét viselje. Ennek ellenére sem Gyurcsány, sem Dobrev nem foglalkozott a kérdéssel az elmúlt hetekben. Emellett a DK két meghatározó politikusa napokig mélyen hallgatott az óbudai korrupciós ügyről is, amibe belebukott Kiss László, a párt polgármestere. A csendet megtörve Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán több kérdést is feltett a követőinek a letartóztatott óbudai polgármester ügyével kapcsolatban, majd hangsúlyozta, hogy Kiss László ellen szervezett akciót folytat a kormány, amit bizonyítani is fognak. Azonban a Központi Nyomozó Főügyészség közölte, hogy nem volt politikai megrendelés az óbudai ügyben.
Borítókép: Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc és Kunhalmi Ágnes (Fotó: Ladóczki Balázs)
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter hallgat arról, hogy ki adott utasítást a Tisza-önkéntesek listázására + videó
A Hír TV riporterével ismét arrogánsan és személyeskedve bánt.

Ez a tetoválás könnyen sírba viheti a viselőjét
Egy pigment okozza a legnagyobb veszélyt.

Két hónapig hétköznap is le lesz zárva a pesti alsó rakpart egy szakasza
A szakaszon programok várják a mozogni és kikapcsolódni vágyókat.

Lázár János szépen helyretette a tiszás tüntetőket + videó
– Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán

Magyar Péter megjelent a Lázárinfón és tapsot kapott + videó

Forrnak az indulatok: Max Verstappent szarházinak nevezte az egykori világbajnok

Most kezdhet csak igazán irigykedni az Európai Unió Magyarországra: hamarosan valóra válik Orbán ígérete

Így neveld a cukkinit nyáron, hogy rekordtermést hozzon

Borzasztóan indul a nyár Horvátországban: akkora a drágulás, hogy már a németek sem mennek az Adriára

Hadviselő féllé válhat Magyarország az ukrán EU-csatlakozással

A Manchester City súlyos pénzbüntetést kapott a Premier League-től

Felfoghatatlan, hogy mire bukkantak a vakolat alatt a várak királyának felújítása közben

Micsoda villanás! Benedek Tibor fia nem apját másolta, az olaszok kikérik maguknak

Sinner kínos beismerése semmi ahhoz képest, amit Alcaraz tett

Ez a tetoválás könnyen sírba viheti a viselőjét
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter hallgat arról, hogy ki adott utasítást a Tisza-önkéntesek listázására + videó
A Hír TV riporterével ismét arrogánsan és személyeskedve bánt.

Ez a tetoválás könnyen sírba viheti a viselőjét
Egy pigment okozza a legnagyobb veszélyt.

Két hónapig hétköznap is le lesz zárva a pesti alsó rakpart egy szakasza
A szakaszon programok várják a mozogni és kikapcsolódni vágyókat.

Lázár János szépen helyretette a tiszás tüntetőket + videó
– Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.